Az Óbudai Egyetemre került a Kempelen Farkas életművét bemutató, mozgó sakkfigura

forrás: Prím Online, 2018. november 23. 18:20

A fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeum, majd a Gödöllői Királyi Kastély díszterme után az Óbudai Egyetemen is bemutatkozott S. Hegyi Béla szobrászművész és a felsőoktatási intézmény együttműködéséből született SHB – KEMPELEN projekt november 20-án. 

Az installáció központi eleme, a sakk huszár bábujához hasonlító Kempelen Farkas szobor működés közben szabályos lólépésben közlekedik, és eközben beszél a nézőkhöz. A figurát mozgató robotot az Óbudai Egyetem két hallgatója készítette.

 

Az Óbudai Egyetem Bécsi úti campusán bemutatott SHB – KEMPELEN  installáció központi eleme a sakk huszár bábujához hasonlít, mely szabályos lólépésben tud közlekedni és meghatározott program szerint, lólépések sorozatán át visszakerül kiindulási helyére, miközben lépésenként beszél is hozzánk. A szobor által elmondott szöveg a művész szobrának készítésekor keletkezett írása, mely belső emberi konfliktusainkról szól. Az installáció része a sakktábla, melyen a szobor mozog, ahol az egyes sakktábla mezők Kempelen beszélőgépének tervrajzait ábrázolják.

 

S. Hegyi Béla szobrászművész az SHB – KEMPELEN projektben Kempelen Farkas gazdag életművét mutatja be, ötvözi egyetlen alkotásban. Az alkotó régóta kapcsolatban van az Óbudai Egyetemmel, ugyanis egyik jogelődjében, a Bánki Donát Műszaki Főiskolán szerezte gépészmérnöki diplomáját.

 

A különleges alkotást Dr. Bencsik Attila, az Óbudai Egyetem c. egyetemi tanára mutatta be. "Ebben a kompozícióban egyesül a művészet a mechatronikával, és különössége, hogy a hagyományosan megmintázott és bronzba öntött klasszikus portrét illeszti egy, a mű szellemi és fizikai terét kitágító környezetbe. Így lesz főszereplő maga a mobil szobor" - fogalmazott.

 

Az SHB – KEMPELEN  installáció egy valódi kihívás, és egyben egy maradandó alkotás a gépész és mechatronikai hallgatók számára, egy technikai-technológiai innováció. A mű egy társadalmi helyzetből fakadó, sok ember számára jellemző, gondolatot tárgyiasít meg, a dilemmát, melyet a szobor működés közben is szemléltet: elindulás előtt „körülnéz”, elfor­dul erre-arra és ugyanezt teszi az első szabályos lépés után is. Mint aki ellenőrzi, jó helyen van-e? A Kempelen Farkas párhuzammal talán úgy fogalmazhatnánk meg az alkotás mögött meghúzódó eszmei mondanivalót, hogy nem mindig tudjuk, hogy játékosok vagyunk-e vagy velünk játszanak.

 

A bemutatót Szokolay Dongó Balázs zenész muzsikája színesítette, akit megihletett az alkotás, és improvizatív játékával „keltette életre” a szobrot.

 

 

A Kempelen Farkas szobrát mozgató robotot Pinkóczi Szabolcs és Jamrik Bálint, az Óbudai Egyetem Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetének hallgatói készítették Dr. Nagy István és Dr. Bencsik Attila szakmai irányításával. Külön kihívást jelentett a mechanizmus alkotóinak, hogy a szobrot mozgató robot szabályzásánál nem lehetett alkalmazni a klasszikus, úgynevezett PID szabályozást. Ezért egy sajátos módszert kellett kidolgozni, amely az impulzussorozaton, valamint az indulástól eltelt és a célpozícióig hátra lévő időn alapult.

 

Az SHB – KEMPELEN  fő támogatója és egyben annak tulajdonosa az Óbudai Egyetem, a projekt ötletgazdája és szellemi jogainak tulajdonosa az SHB Stúdió Képzőművészeti Kft., S. Hegyi Béla. Az installáció az Óbudai Egyetemen marad, a bemutatót követően a mű végleges helyének kijelölése után lesz újra megtekinthető.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Underground sztár dj-kkel erősít a Sound

Az underground DJ-világ bázisai idén is felépülnek a Balaton Soundon. Ismét jelentkezik a népszerű ELROW és új helyszíne lesz a szcéna zenészeinek a The Club.

2019. március 19. 10:46

Hip-hop fronton erősít a SOUND

Sorjáznak a fellépők Európa legmenőbb vízparti fesztiváljára, a legújabb listán ott van Sean Paul, KSHMR, Desiigner vagy Denzel Curry. A Balaton Sound szervezői közben folytatják a tavaly létrehozott, tudatos és biztonságos fesztiválozásra buzdító Safety First kampányt, melyhez önkéntesek jelentkezését várják.

2019. március 12. 18:41

Feszt!Eger, a magyar zenefeszt

Indítsd Egerben a fesztiválszezont! Ezt május 30-án meg is tehetjük, amikor a hazai zenekarok és előadók koncertjeinek a festői Bolyki-völgy adja majd a díszletet. Csak azért is zene! Csak azért is Feszt!Eger!

2019. március 12. 17:32

Kemény Zsófi költővel inspirál a Telenor nőnapon

Az idei nőnap alkalmából a Telenor közösségi aktivitásában a nemek közti különbségek helyett arra összpontosít, ami összeköt, és Kemény Zsófi költő segítségével vállalkozik arra, hogy feltérképezze és ünnepelje azokat, akik mindannyiunk körül ott vannak, és védőhálót jelentenek a mindennapi pörgésben.

2019. március 8. 10:17

A "teltkarcsú" vidéken jobban bejön

A társkereső oldalak ma már nem csupán összehozzák a párkapcsolatokat, de a begyűjtött hatalmas adatvagyonból kutatásokat is végeznek, és érdekes összefüggésekre bukkannak. A Viszony.hu több ezer félrelépést tervezgető párkereső adatlapját megvizsgálta, azt kutatva, hogy külső alapján a nők illetve a férfiak milyen szeretőt keresnek maguknak. 

2019. március 5. 17:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

MagyarBrands díjas a Cellum

2019. március 21. 11:06

Hogyan netezzünk biztonságosan?!

2019. március 7. 12:31

Perre megy a Huawei

2019. március 7. 11:06

A Cellum biztonságos wallet platformja támogatja az új indonéz e-money rendszer, a LinkAja kialakítását

2019. március 1. 10:54
cloudappsportal.com