A Hankook támogatásából robotokat és 3D nyomtatót vettek a jövő mérnökeinek

forrás: Prím Online, 2018. december 11. 15:53

Az abroncsgyártó vállalat 2018-ban második alkalommal hirdette meg Hankook Oktatási Pályázati Programját (HOPP), amire olyan Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyei középiskolák jelentkezhettek, amelyek kiemelt hangsúlyt fektetnek a gazdasági, technológiai vagy társadalmi innovációs törekvések saját tevékenységükbe való átültetésére. Az egyenként 2-2 millió forinttal támogatott, öt darab oktatási intézmény között találjuk a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumát is, ahol a támogatást az informatikai ágazat fejlesztésére fordították.

A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is olyan ötleteket és beszerzési terveket támogatott, amelyekkel a pályázó intézmények elméleti vagy gyakorlati oktatásának folyamatai fejleszthetők. A Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma a Hankook által biztosított 2 millió forintos összegből nemrég 21 darab programozható Arduino robottal és egy kétfejes Ultimaker 3D nyomtatóval bővítette informatikai ágazatát. Az eszközöknek köszönhetően a diákok tájékozottabbak lehetnek a globális és hazai innovációs trendekkel kapcsolatban, egyben gyakorlati úton is fejleszthetik szakmai készségeiket.

 

 

„Informatikai ágazatunk tanulóinak nagyon fontos, hogy kézzel foghatóan ismerkedhessenek meg a 21. századnak megfelelő eszközökkel és technológiákkal. A 3D nyomtató – amit már három éve szeretnénk beszerezni – és az Arduino robotok újabb szárnyakat adhatnak nekik a számítógépes tervezés és akár a robottechnológia irányába. Mivel az efféle eszközök beszerzését az anyagi hátterünk nem tenné lehetővé, a Hankook támogatása rendkívül értékes számunkra és a jövő generációi számára egyaránt” – mondta Szemenyei István, a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma igazgatója.

 

A tanulók STEM (természettudomány, technológia, mérnöki ismeretek és matematika) területeken megszerzett elméleti ismeretei a robotok és a 3D nyomtató használatával ettől kezdve komplex, gyakorlati ismeretekké alakulhatnak át. A fő irányvonal egy problémaközpontú, aktív tanulást elősegítő, kreativitást, kézügyességet és logikai gondolkodást igénylő munkafolyamat kialakítása, amivel a tanulók komplex feladatok megoldását próbálhatják ki egyénileg és csapatmunka során. 

 

 

„Az Ipar 4.0 korában és a hagyományos munkahelyeket bizonyosan átformáló robotizálás küszöbén a Hankookhoz hasonló modern vállalatok kötelessége, hogy hozzájáruljanak a jövő munkavállalóinak korszerű képzéséhez. A Hankook Értékteremtő Program keretein belül megszervezett HOPP is épp erről szól. Csak így gondoskodhatunk arról, hogy a bennünket követő generációk naprakész tudással és piacképes gyakorlati ismeretekkel lépjenek ki az iskola kapuján. Belső képzéseinkkel házon belül is folyamatosan biztosítjuk munkatársaink számára a szakmai fejlődési lehetőséget” – emelte ki Hwang Seong-Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Az Arduino robotokat a dunaújvárosi szakgimnáziumban idén egy 15-20 fős szakköri csoport használja, a második évtől kezdve pedig már az egész kilencedik évfolyamos informatika ágazatos osztálya, ami összesen 50-60 főt jelent. A diákok a foglalkozásokon olyan, szimulációkat megvalósító robotokat terveznek, amiket maguk programoznak és kiviteleznek. Előfordulhat, hogy a projektek elkészítéséhez speciális alkatrészre, például megfelelő nagyságú és felosztású fogaskerékre van szükségük – ebben segít a 3D nyomtató, amivel a tervezői képesség is fejleszthető. A 3D nyomtató évente csaknem 120 diáknak jelent majd ebben segítséget.

 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05