Adventi hangulatban búcsúzik a Future Park

forrás: Prím Online, 2018. december 11. 12:51

Már csak december végéig látható az Andrássy Élményközpontban a világ egyig legizgalmasabb virtuális játszótere, az év utolsó hónapjára adventi hangulatba öltözött Future Park. A japán szakemberek által megálmodott interaktív tér az elmúlt fél év alatt több mint 150 ezer látogatót vonzott. Az Andrássy Élményközpont pedig már 2019-re tervez, egy, az elmúlt évtized legnagyobb kasszasikerű filmjének kiállítását várhatjuk februártól.

Már csak ebben a hónapban élvezhetik kicsik és nagyok a világ egyik legizgalmasabb „játszóterét”, melyben olyan kreatív élményekkel gazdagodnak a látogatók, melyek során az egyéni kreatív tevékenységeket közös kreatív alkotássá tudják átalakítani.  A nemzetközi bemutatkozások után immár Magyarországon is nagy sikert aratott Future Park a hátralévő pár hétben karácsonyi hangulatban búcsúzik a vendégektől.

 

 

„A japán fejlesztők  - látva a nagy sikerét a budapesti helyszínnek – hozzájárultak, hogy az eredeti animációk helyett karácsonyi látványvilág fogadja decemberben a látogatókat” – mesélte az Andrássy Élményparkot megálmodó TulipánTündér produkció vezetője, Illés Gabriella. „S bár a szerződésünk a Future Parkra lejár, az Andrássy Élményközpont természetesen újabb élményeket tartogat az elkövetkezőkben is. Februárban egy olyan, úgynevezett „blockbuster”, azaz bombasiker mozi film kiállítás szerződésének finisében állunk, ami bizonyára sokaknak jelentett felejthetetlen élményt” – mondta sokat sejtetve a producer.

 

„Az biztos, hogy az elmúlt fél év alatt az Andrássy Élményközpont bekerült a köztudatba és azt látjuk, hogy szükség van egy olyan helyre, mely folyamatos befogadó teret biztosít a világban szerte nagy érdeklődést keltő tudományos, ismeretterjesztő, szórakoztató, interaktív kiállításoknak” – tette hozzá Illés Gabriella. “Külön öröm, hogy számos színész tv-s személyiség is ellátogatott hozzánk, úgy mint Stohl András, Szabó Győző vagy Ördög Nóra a gyermekeivel, de járt itt Radics Gigi, Iszak Eszti, Dukai Regina is, akik örömmel posztoltak közösségi oldalaikon az Élményközpontról.”

Kapcsolódó cikkek

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Betclic – online sportfogadások és szerencsejátékok tárháza

A Betclic online fogadóiroda számos lehetőséget kínál a sportfogadások, szerencsejátékok, póker és kaszinó terén. Az oldalon számos fogadási lehetőség áll a felhasználók rendelkezésére.

2019. május 20. 17:46

Unibet – mobil fogadások a telefonunkon

A sportfogadásainkat szinte bármilyen eszközön intézhetjük online vagy mobilon az Unibet fogadóirodánál, aki mobilos oldallal és az iOS felhasználóknak mobilappal igyekszik még kényelmesebbé tenni a fogadások élményét.

2019. május 14. 16:37

Fesztivállal nyit a siófoki Nagystrand

Új nagyrendezvénnyel gazdagodik 2019-ben a Siófoki programkínálat. Idén először, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Strand Szezonnyitót május 17-19. között, megünnepelve a nyári szezon kezdetét. Az ingyenes rendezvényen fellép Király Viktor és a Magna Cum Laude is.

2019. május 13. 19:10

A kutyáknak is van dackorszakuk

Nem látnak, nem hallanak, nem érzékelnek, kezdetben teljes mértékben anyjukra vannak utalva. Mégis, az első hat hónapban egy szuperintenzív fejlődést élnek meg, elsajátítva a létezéshez szükséges biológiai és szociális tudáskészletet, miközben átesnek még egy – a gyerekekéhez hasonló – dackorszakon is. Tudósok analizálták az első fél év tudásvágyát, amelyet A kiskutyák titkai című dokumentumsorozatban mutatnak be. Íme a Viasat Nature csatorna műsorából néhány érdekesség, amit érdemes tudni a kutyakölykökről!

2019. május 13. 14:56

CHARITY FEST – Az adományfesztivál

A CHARITY FEST minden bizonnyal az év legjótékonyabb fesztiválja. A rendezvény jegy-, étel- és ital eladásaiból származó bevételeit ugyanis jótékony célokra fordítják. Az egy napos eseményre napközben elsősorban a családokat, az estétől másnap hajnalig tartó koncertekre főként a fiatalokat várják. A CHARITY FEST 2019. május 18-án reggel 9.30 órakor nyitja meg kapuit a Dürlin Rendezvényparkban.

2019. április 15. 18:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyarország első állandó, élő 5G bázisállomását indította el a Vodafone Zalaegerszegen

2019. május 20. 11:20

A Cellum által fejlesztett Erste MobilePay applikáció NFC funkcióval gazdagodik

2019. május 6. 15:02

Közel 50 millió forint EU-s támogatást kapott a MIDI Mobil ID Innovációs KFT.

2019. április 25. 11:05

2040-re már több elektromos autót helyeznek forgalomba, mint hagyományos járművet!

2019. április 17. 11:04
online sportfogadás