Rendhagyó jelenettel ültették fel a Belvárosi Színház nézőit
Az Orlai Produkciós Iroda színészeit hívta segítségül legújabb társadalmi érzékenyítő kampányához a Huawei. A vállalat Facing Emotions kezdeményezése keretében Magyarországon először, a Belvárosi Színház Három esős nap című előadása közben tapasztalhatták meg a nézők, milyen lenne egy színházi darab látható érzelmek nélkül. Az előadás három főszereplője, Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán rendhagyó színészi játékukkal hívták fel a figyelmet arra a közel 80.000 látássérült emberre, akik számára nehezen érzékelhető a látható érzelmek világa.
Milyen lenne egy színházi előadás látható érzelmek nélkül? Erre a kérdésre kereste a választ a Huawei Technologies Hungary és az Orlai Produkciós Iroda közös érzékenyítő kampányában. A kezdeményezés célja, hogy a gyártó neves színészek közreműködésével felhívja a figyelmet a látássérültekre, akiknek mindennapi nehézséget jelent az érzelmek felismerése. A Huawei Magyarországon először „hekkelt” meg egy színházi előadást: a Novák Eszter rendezésében látható sikerdarab, a Három esős nap első pár percében, az Orlai Produkciós Iroda művészei érzékeltették a közönséggel, milyen lenne, ha kivennék egy színházi előadásból a színház lényegét, az érzelmek kifejezését. Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán egyedülálló játékának köszönhetően a közönség váratlanul, egy valódi előadás keretében tapasztalhatta meg, milyen különös élmény, ha a színészek arca nem árulkodik az általuk megformált karakterek érzelmeiről.
A Huawei Facing Emotions kampányának középpontjában a látható érzelmek állnak. Kovács Patrícia, a SUHANJ! Alapítvány egyik alapítójaként évek óta dolgozik látássérültekkel és pontosan tudja, milyen nehézségekkel találkoznak a mindennapokban. „Sokszor azt gondoljuk, hogy minden adottság: hogy látunk, hogy hallunk, hogy érzékelünk. Fontosnak tartom, hogy a 21. század fejlesztéseivel – amelyeket én is naponta használok – közelebb hozzuk a látássérültek számára azt a világot, amiben mi élhetünk” – mondta a színésznő. Szabó Kimmel Tamás külföldön többször is találkozott olyan innovációkkal, amelyekkel a vak és gyengénlátó embereket segítették, és örül a hazai kezdeményezéseknek is: „Nagyon jó dolognak tartom, hogy vannak, akik olyan fejlesztéseket dolgoznak ki, amelyekkel segítséget nyújthatnak a látássérülteknek. Fontos, hogy ténylegesen azokban a dolgokban segítsük őket, amelyek számukra valódi nehézséget jelentenek.” Schruff Milán szerint a technológia fejlődésének köszönhetően olyan megoldások jöhetnek létre, amelyek évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlenek lettek volna: „Hiszek abban, hogy a technológia képes lehet idővel visszaadni az érzékelés olyan fokát a látássérülteknek, amely még jobban elérhetővé teszi számukra a látható világot” - tette hozzá.
Az érzékenyítő kampány keretében az Orlai Produkciós Iroda színészeinek közreműködésével a Huawei online videókat is készített, hogy felhívja a figyelmet a látássérültek nehézségeire, hiszen ma Magyarországon 80.000 ember él, akik látható érzelmek nélkül ismerik a világot. A kampányban fontos szerepet kap a gyártó Facing Emotions alkalmazása is, amely a Huawei Mate 20 Pro mesterségesintelligencia-képességeinek köszönhetően pár másodperc alatt képes megállapítani, hogy a beszélgetőpartner arcán milyen érzelem tükröződik a hét legmarkánsabb emberi emóció (boldogság, szomorúság, meglepettség, düh, félelem, undor, megvetés) közül.
Kapcsolódó cikkek
- Perre megy a Huawei
- Kiberbiztonsági Átláthatósági Központot nyitott a Huawei Brüsszelben
- Sikeresebb üzlet – mesterséges intelligenciával
- Okos Város idegrendszert épít a Huawei
- A piac méretéhez képest Magyarországon vásárolták a legtöbb Huawei csúcskészüléket
- Megdöbbennénk, ha tudnánk, hogy mennyi mindent tudnak rólunk…
- A mesterséges intelligencia kutatásának legnagyobb ászai jönnek Budapestre
- Versenyképesség, mint a magántulajdonú vállalkozások erőssége és kockázata
- Instásoknak lett kitalálva
- Az ingatlanpiacon is tarol a mesterséges intelligencia
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Itt a Sandberg legújabb 2 az 1-ben zseblámpája és powerbankje
A Sandberg bemutatta legújabb 2 az 1-ben zseblámpáját és powerbankjét, a Survivor Torch Powerbank 5000-t.
Műszaki kerámia és tiszta szilikon nyomtatás a Formlabs SLA nyomtatóival
Mostanra tárgyak ezrei készülnek naponta 3D nyomtatással, amelyhez kapcsolódóan rengeteg forrást fektettek az elmúlt évek során az ezeket előállító berendezések folyamatos fejlesztésébe. Azonban ez csak az egyenlet egyik oldala, az ipari felhasználást célzó gyártók a 3D nyomtatók mellett az alapanyagok fejlesztésébe is folyamatosan invesztálnak. A Formlabs éppen most újabb két termékkel, alumínium-oxid kerámiával és 100% tisztaságú szilikonnal bővítette már 40-nél is többféle nyomtatható műgyantát számláló SLA alapanyag-kínálatát. És ez nem minden!
Javították a Magyar Telekom hitelkockázati besorolását
A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), továbbiakban „Társaság”), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy a Scope Ratings GmbH, a hitelminősítés éves felülvizsgálata eredményeként pozitívra javította a Magyar Telekom kibocsátói hitelkockázati besorolásának kilátását, valamint megerősítette a Társaság kibocsátói hitelkockázati besorolását és a nem alárendelt, nem biztosított adósságához tartozó BBB+ minősítést.
Nem csak a nappaliban, hanem ipari csarnokokban is felbukkan majd az Apple Vision Pro
Közel négy hónapja mutatkozott be az Apple Vision Pro, és egyelőre nincs új hír a fejlesztés háza tájáról az akkor megismert paramétereken túl. A kiterjesztett és a virtuális valóság szemünk előtt való keverésére képes, fejen hordható eszköz szórakoztatóipari és irodai környezetben való felhasználásáról már sok szó esett, ugyanakkor az eszközben rejlő üzleti és ipari lehetőségekről egyelőre alig lehetett hallani. A Delta Systems Kft. fejlesztői összegyűjtöttek néhány olyan szemléletes példát, ahol nem csak látványosságként, hanem üzleti előnyt teremtő termelőeszközként is funkcionálhat a jövőben az Apple csodaszemüvege.
Tiszántúlon fülledt az erotika
A Szexrandi.hu társkereső 2015-óta minden évben utánajár és Google Trends mutatói segítségével, hogy földrajzilag hol a legfogékonyabbak a magyarok a szexuális tartalmak iránt. Most ismét a nyilvánosság elé tárják a kutatás eredményeit, hogy tavaly nyár óta mely városokban volt fogékonyabb a lakosság az erotikus tartalmakra, és hol kerestek rá a legtöbben a szex szóra. Tavaly még fej fej mellett voltak a Dunántúli és a Tiszántúli települések, ám idén Kelet-Magyarország tartolt az interneten a szexuális témák iránti érdeklődésben.