A mesterséges intelligencia tudásukat osztották meg civil szervezetekkel a startupok Budapesten

forrás: Prím Online, 2019. június 7. 09:03

Több mint egy tucat civil szervezet és fiatal fejlesztő a startupok világából, valamint számos technológiai cég szakértője találkozott a Microsoft Magyarország „Tech for Social Impact” rendezvényén. A civil szervezetek aktivistái az egynapos eseményen a meghívott profi fejlesztőkkel és IT-cégekkel dolgoztak azon, hogy megismerjék a legmodernebb mesterséges intelligencia-, felhő és egyéb digitális technológiákat, melyek olyan jó ügyek szolgálatába állíthatók, mint a környezetvédelem, az akadálymentesítés vagy épp a humanitárius segítségnyújtás. A Microsoft Magyarország szakmai partnere a Design Terminal innovációs ügynökség volt a startup vállalkozások kiválasztása és a csapatok együttműködését ösztönző esemény megvalósítása során.

A Tech for Social Impact rendezvényen a résztvevő civil szervezetek által meghatározott kihívásokra a Microsoft üzleti partnerei és a startupok közösen keresték a mesterséges intelligencia-, felhő- és egyéb digitális technológiára épülő megoldásokat.

 

A civil szervezetek által megvalósítani kívánt ötletek között volt egy olyan chatbot kifejlesztése, amelynek célja, hogy a ritka betegségben szenvedő embereknek segítsen megtalálni a megfelelő orvost. Felmerült egy olyan munkaállomás fejlesztése is, amely a gépelni nem tudó embereknek is biztosítja a számítógép-használat lehetőségét, egy magyar nyelvű beszédfelismerő alkalmazásnak köszönhetően.

 

 

A június 5-i esemény a Microsoft Magyarország, a digitális fejlesztéseket a közjó szolgálatába állító csaknem egy éven át tartó rendezvénysorozatának zárórendezvénye volt. Az „AI for Good” (a mesterséges intelligencia a jó ügyekért) kezdeményezés keretében a Microsoft Magyarország 2018 őszén civil szervezeteknek szóló tájékoztató és szemléletformáló rendezvénysorozatot indított, amelynek célja az volt, hogy a közjó érdekében dolgozó, agilis és nyitott civil szervezetek bepillanthassanak a technológia világába és megismerjék miként támogathatják céljaikat a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, valamint a felhőszolgáltatások.

 

A rendezvényen, többek között, interaktív oktatási alkalmazást, valamint chatbot és adatelemző megoldást fejlesztő startup is részt vett, akik környezetvédelmi, gyermekjogi és mozgáskorlátozottakat segítő szervezetekkel találkoztak a Microsoft szervezésében.

  

Az AI for Good program részeként a civilek támogatásért is pályázhatnak egy-egy kiemelten hasznos ötletük megvalósítására. Éppen ezért a Microsoft az AI for Good részeként több területet lefedő Azure – a Microsoft felhő szolgáltatási platformja – támogatást ad a legnemesebb ötletek kivitelezéséhez. A hazai program a Microsoft 2017-ben elindított globális kezdeményezésének része.

 

 

„Az AI for Good egy globális program, amelynek keretében a Microsoft 5 éven át összesen 115 millió dollárt fordít arra, hogy a mesterséges intelligenciát a civil szervezetek számára is elérhető közelségbe hozza” – mondta Timos Platsas, a Microsoft filantrópia területének regionális vezetője.

 

  • AI for Earth (MI a bolygónk védelmében)
  • AI for Accessibility (MI, mint az egyenlő hozzáférés és az akadálymentesítés eszköze)
  • AI for Humanitarian Action (MI a humanitárius segítségnyújtásért)

 

“A Microsoft elkötelezett abban, hogy már az AI-megoldások kitalálásakor és tervezésekor etikus gyakorlatot kövessenek a szakemberek. E filozófiánk szerint minden, AI-alapú rendszernek és megoldásnak társadalmilag igazságosnak, megbízhatónak, biztonságosnak, átláthatónak, felelősnek és a magánszférát hatékonyan védőnek kell lennie” – hívta fel a figyelmet Mátrai Zsuzsa a Microsoft vállalati és kormányzati kapcsolatokért felelős regionális igazgatója.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05