Értékelte a kreatív szakma a Libri és a Bookline kampányait

forrás: Prím Online, 2019. június 25. 15:57

Számos díjjal jutalmazták 2019-ben a Libri-Bookline kreatív szakmában nyújtott teljesítményét. A cégcsoport márkáinak több kampányát is elismerték a szakemberek. A Libri Váltsuk valóra a meséket című karácsonyi kampányával, a Bookline pedig az Olvass bajuszostól, illetve a Már egy perc olvasás is élmény elnevezésű kampányaival aratott sikert. 

Idén először februárban az Ország Boltja versenyén ismerték el a cégcsoport munkáját, ahol a Libri a verseny Népszerűségi díjának Szórakozás és kikapcsolódás kategóriájában kapott díjat. A verseny évről évre arra vállalkozik, hogy az online vásárlók véleménye alapján megtalálja a legkiválóbb szolgáltatást nyújtó, valamint a legnépszerűbb webáruházakat.

 

 

Idén májusban huszadik alkalommal tartotta meg a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége az Arany Penge Fesztivált, amelyre olyan Magyarországon bejegyzett és aktív vállalkozások nevezhettek, akik reklámokat készítenek és/vagy részt vesznek azok közzétételében. A hazai kreatív szakma egyik legrangosabb eseményén öt díjazásban részesült a kampányaiban a Bold Ideas ügynökséggel együttműködő Libri-Bookline. Egyike volt az Év ügyfelei díjazottjainak, amellyel elismerték az innovációban és kreativitásban nyújtott kiemelkedő teljesítményét. Továbbá a Libri Váltsuk valóra a meséket elnevezésű 2018-as karácsonyi kampánya különleges és újszerű indoor megoldásainak köszönhetően kiérdemelte az Arany penge elismerést. A kampány során a Libri könyvesboltokban elhelyezett Mesepontokon lehetett könyveket adományozni olyan gyerekeknek, akikhez nehezen jut el a mese és az olvasás élménye. A több mint 42 000 könyvet még az ünnepek előtt országszerte több mint 60 intézménybe juttatták el a szervezők.

 

 

 

Ugyanezen a versenyen a Bookline az Olvass bajuszostól című kampányát három Ezüst penge és egy Bronz penge díjjal ismerték el. A kampány keretében a Bookline bajuszos írók művein keresztül hívta fel a férfiak figyelmét egészségük megőrzésének fontosságára. Az Ezüst pengéket hagyományos márkát építő vagy vásárlást elősegítő POS megoldásaiért, egyedi, még nem alkalmazott megoldásaiért, illetve különböző print megoldásaiért kapta az online könyváruház. Az Olvass Bajuszostól online és offline megoldásait pedig Bronz pengével ismerte el a szakmai zsűri.

 

A Hipnózison, Magyarország egyik legrégebbi és legrangosabb kreatív reklámversenyén is értékelték a cégcsoport munkáját és Bronz helyezéssel díjazták az Olvass bajuszostól kampányt Craft/Print, fotó és illusztráció kategóriában. A Bookline trendalkotó imidzse pedig minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a Már egy perc olvasás is élmény elnevezésű, Örkény Egyperceseit bemutató kampányát is kiemeljék, és Ezüst helyezéssel jutalmazzák a verseny Innovatív platformhasználat kategóriájában.

 

- Igazi csapatmunka valósul meg mind a Libri, mind a Bookline kampányainak kitalálásakor és tervezésekor. Az évek során egy valódi irodalmi ügynökség jött létre a Libri-Bookline marketingosztályának munkatársaiból, komoly kreatív műhely működik házon belül, és közösen izgalmas olvasásnépszerűsítő ötleteket tudunk megvalósítani, amit mára a szakma is észrevesz, értékel. Szép visszaigazolás ez nekünk és erőt ad ahhoz, hogy tovább folytassuk a munkát és megvalósítsunk minden tervünket.  – mondta el Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing- és kommunikációs igazgatója.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05