Távozik Alföldi István, a Neumann János Társaság ügyvezetője

forrás: Prím Online, 2019. július 1. 15:15

2019. október 31-jével nyugdíjba vonul Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója, akinek tisztségét Szalay Imre, a szervezet jelenlegi alelnöke tölti majd be.

23 éves ügyvezető igazgatói munka után július 1-től megkezdi felmentési idejét és október 31-én nyugdíjba vonul Alföldi István. Az idén 71 éves vezető 1997 óta töltötte be az NJSZT ügyvezető igazgatói pozícióját, és idén október végéig fokozatosan adja át feladatait utódjának. Alföldi nevéhez fűződik az NJSZT munkáját immár több mint két évtizede meghatározó mottó: megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez és legjobb tudásunk szerint befolyásolni a jövőt.

 

Alföldi István a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnöki és mérnök-tanári, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen mérnök-közgazdász képesítéseket szerzett, és már a hatvanas évek végétől kezdve behatóan foglalkozott az akkoriban Magyarországon még gyermekcipőben járó számítástechnikával. A hetvenes évek elejétől a Központi Statisztikai Hivatal számítóközpontjának, később pedig az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet Mérés-, és Számítástechnikai Kutatóintézetének vezető munkatársaként, később pedig a BULL Magyarország, illetve a KOPINT-DATORG informatikai vezetőjeként számos stratégiai fontosságú, országos szintű informatikai projektet irányított.

 

„Az elmúlt közel 23 évben közvetlen közelről lehettem szemtanúja, és aktív közreműködője annak, ahogy a számítástechnika a géptermek után az otthonainkat is meghódította – ennek minden áldásos és esetleg kevésbé hasznos hatásával egyetemben. Számomra öröm látni, hogy a mai gyerekek már készségszinten használják a digitális eszközöket, de fontos, hogy ne csak a szórakozást szolgáló, hanem a munka, vagy tartalomelőállításhoz használatos eszközöket is hasonló rutinnal kezeljék – ezért a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság tevékenységre a következő évtizedekben is szükség lesz, így nyugodt szívvel adom át a stafétát utódomnak. Az egyre gyorsabban változó világ új szemléletet követel, mégis remélem, hogy – szükség esetén – a továbbiakban is segíteni tudom az NJSZT munkáját” – mondta el Alföldi István.

 

„Szeretném megköszönni Alföldi Istvánnak a több évtizedes kitartó munkáját, amely nélkül a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság nem érhetett volna el olyan kiemelkedő sikereket többek között a digitális írástudás magyarországi elterjesztésében, illetve a magyar ECDL-képzés sosem kerülhetett volna be a világ tíz legjobbja közé. A mesterséges inteligencia(AI), robotika, a digitális esélyegyenlőség (DE) beépítése a társaság napi munkájába szintén nagyon lényeges volt. Ugyanilyen fontos volt, és marad a jövőben is az NJSZT tehetséggondozó tevékenysége: a tanulmányi versenyeinken részt vevő magyar diákok több mint ötven érmet hoztak haza nemzetközi diákolimpiákról az elmúlt húsz évben” – tette hozzá dr. Beck György, az NJSZT elnöke.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

2019. július 18. 17:06

A 4iG megvásárolja a T-Systems Magyarországot

2019. július 9. 11:43

A Bosch repülni tanítja az autókat

2019. június 21. 14:03

Több mint 1000 milliárd forintot költenek el Magyarországon az e-kiskereskedelemben

2019. június 4. 11:26
online sportfogadás