Lezárult a Hiventures StartupHER női vállalkozói programja

forrás: Prím Online, 2019. július 5. 12:54

Nőnapon indult útjára a Hiventures StartupHER programja, amely a női vállalkozók felkarolását és támogatását tűzte ki célul. A kezdeményezés fontosságát indokolja, hogy Magyarországon rendkívül alacsony a női vezetők és vállalkozók aránya. A programra több mint 400 jelentkezés érkezett, amelyből 10 csapat szakmai továbbképzésen is részt vehetett. A StartupHER záró eseményét követően két csapat gyorsított bekerülési lehetőséget, 7 csapat mentorálást és további szakmai támogatást kap az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures-től.

Közismert tény, hogy Magyarországon rendkívül alacsony a női vezetők és a női vállalkozók aránya. Nincs ez másként az induló vállalkozások esetében sem. A Hiventures portfóliójába tartozó 200 cégből mindössze 4 olyan startup van, amelyben kizárólag hölgyek tevékenykednek. A jövő női vállalkozóinak és cégvezetőinek buzdítására alkotta meg a Hiventures a StartupHER női vállalkozói programot, amellyel egy inspiráló és segítő hazai közösséget szeretne teremteni.

 

 

A program 2019. március 8-án, nőnapon indult útjára, és a startupoknál dolgozó, saját vállalkozást működtető vagy annak beindításán még csak gondolkodó nők jelentkezését várták. Az egy hónapig tartó jelentkezési időszakban több mint 400 csapat küldte be a megvalósításra váró ötletét. A beérkezett projektek előszűrését követően 10 csapat került shortlistre, akik részt vehettek a Women Startup Competition kétszer egynapos bootcampjén és elsajátíthatták a vállalkozói ismeretek alapjait, segítséget kaptak a pénzügyi és üzleti tervezésben, valamint prezentációs képességeiket is tökéletesíthették a szakértők támogatásával. 

 

 

A Women Startup Competition bootcampje mellett 10 elismert női mentor segítette a csapatok szakmai fejlődését és a projektek finomhangolását: Pácsonyi Daniella, az nlc.hu főszerkesztője, Kamocsay-Beh Mariann, a Bazsalikomos kert alapítója, Klementz Kata, a Loffice coworking iroda megálmodója, Szilva Mónika, a Nestlé Food üzletágának vezetője, Lászlóffy Vivien, a Pioneer Productions üzletfejlesztési vezetője, Zolnay Judit, a MetLife vezérigazgatója, Tomán Szabina, a Toman Diet alapítója, Incze Kinga, a Whitereport ügyvezetője, Heal Edina, a Republic Group operatív igazgatója és Nagy Anna, az Egyszülős központ megalkotója. A mentorok egy-egy csapat működésébe igyekeztek mélyebben is belelátni és a konzultáció alkalmával, saját tapasztalatukkal segíteni a javítandó területeken. 

 

 

A program egy záró eseménnyel ért véget, ahol a shortlistre került csapatok bemutathatták az ötleteiket a Hiventures négytagú zsűrije előtt. A zsűri döntése értelmében két csapat nyerte el a StartupHER női vállalkozói program fődíját, a gyorsított bekerülési lehetőséget az inkubációs portfólióba. Ennek eredményeként a fogantatási nehézségekre választ adó Truviva P.A.K és a szabadúszókat és munkáltatókat összekötő platformot építő Freeasy a következő hetekben, pozitív bizottsági döntés esetén a 15 milliós forintos befektetést is megkapja. A további 7 csapat is innovatív megoldásokat mutatott be a zsűrinek. Többen is foglalkoztak VR megoldásokkal, népszerűsítették a fenntartható divatot, valamint azt is bizonyították, hogy a hölgyek és a programozás nem állnak messze egymástól. Őket a Hiventures inkubációs befektetési menedzserei kísérik tovább az úton, hogy a projektek finomhangolását követően ők is bemutathassák ötleteiket az Inkubációs Befektetési Bizottság előtt. 

 

Az eseményről készített hangulat videó:

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09