Minden idők legjobb eredményét érte el a Huawei a Fortune 500-as listán

forrás: Prím Online, 2019. július 24. 17:37

Újabb nemzetközi elismerést kapott a Huawei Technologies. A vállalat a 61. helyre lépett a Fortune Global 500-as listáján, amely az árbevételük és nyereségük alapján rangsorolja a cégeket. A Huawei az előző évhez képest 11 helyet lépett előre a rangsorban, amellyel eddigi történetének legjobb eredményét produkálta. 

A Fortune magazin minden évben összeállítja a legnagyobb árbevételű és nyereségű vállalatok 500-as listáját. A rangsor mára a globális gazdaság határokon és kulturális különbözőségeken átívelő fontos indikátorává vált, amelyet neves vállalatok piaci erejük méretük, nemzetközi versenyképességük mérésére használnak.  

 

A Huawei megérdemelten lépett előre a lista 61. helyére, hiszen a vállalat 2018-ban 22 százalékkal növelte árbevételét, továbbá mintegy 28 százalékos profitnövekedést tudhatott magáénak. A technológiai óriás harmadik éve szerepel a Fortune Global rangsorának TOP 100 vállalata között és idén érte el eddigi történetének legjobb helyezését. 

 

Richard Yu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának elnöke elmondta: “A Fortune nemzetközi 500-as rangsorában való folyamatos feljebblépés egy újabb bizonyítéka a vállalatunk 2019-es sikereinek. A kutatás-fejlesztés támogatása iránti elkötelezettségünk mellett, az innovációra összpontosító erőfeszítések tették lehetővé számunkra, hogy a Huawei továbbra is rekordméretű sikereket érjen el” – tette hozzá a vezető. 

 

A vállalatnak idén nem a jelenlegi az első nemzetközi elismerése. A Huawei 2019-ben a 47. helyre lépett a BrandZ éves TOP 100 legértékesebb márkát felvonultató listáján. A sikerhez nagymértékben hozzájárult a vállalat márciusban bemutatott csúcskészülékeinek, a P30 széria okostelefonjainak kiemelkedő kameraképességein túl a Huawei első, ötödik generációs hálózatokkal kompatibilis mobilja, a Mate 20 X (5G) és a példátlan innovációs megoldásokkal felszerelt, hajlítható Mate X is.

 

A Fortune magazin idei listáján szereplő ötszáz cég együttes tavalyi árbevétele meghaladta a 32,7 ezer milliárd dollárt, valamint 2,15 ezer milliárd dolláros profitot termeltek. A rangsorban szereplő cégek 2018-ban 34 országban, több mint 69,3 millió embert foglalkoztattak.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Javították a Magyar Telekom hitelkockázati besorolását

A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), továbbiakban „Társaság”), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy a Scope Ratings GmbH, a hitelminősítés éves felülvizsgálata eredményeként pozitívra javította a Magyar Telekom kibocsátói hitelkockázati besorolásának kilátását, valamint megerősítette a Társaság kibocsátói hitelkockázati besorolását és a nem alárendelt, nem biztosított adósságához tartozó BBB+ minősítést.

2023. szeptember 26. 17:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59