Wellhello: „A Plázson is nagy durranásra lehet majd számítani”

forrás: Prím Online, 2019. július 25. 11:40

Július 26-án a Neoton Família és a retro lesz főszerepben, míg másnap a Wellhello mozgatja meg a PLÁZSt. A csapat ezerrel készül a koncertre, akik plusz pirotechnikával, táncoslányokkal és vizuállal érkeznek, úgyhogy garantált az elképesztő buli. 

A Wellhello tagjai rutinos fellépői a siófoki PLÁZSnak a balatoni közönség nagy örömére, de a csapat is mindig örömmel tér ide vissza: „Minden plázsos koncert egy élmény – már csak azért is, mert alapból kevés koncertünk van a Balaton parton és ez hatalmasat dob a koncertek hangulatán. Az egyik legemlékezetesebb fellépésünk pár éve egy foci EB alatt volt. A meccs alatt beültünk a Wellhello tagjaival a közönség soraiba és együtt drukkoltunk a magyar válogatottnak - akik remekeltek, szóval adtak okot az ünneplésre. Utána ezzel a fokozott hangulattal mentünk fel a színpadra, és a végeredmény tényleg felejthetetlen volt” – Meséli Diaz, aki azt is elárulta, hogy idén tudatosabban kevesebb fellépést vállaltak el, mert szeretnének több időt szentelni a dalszerzésre. Már két számuk meg is jelent, a nagysikerű rádiósláger Barátom és a frissen debütált Őszinte. - „A kevesebb koncerten viszont beleadunk mindent - plusz pirotechnikával, táncoslányokkal és vizuállal, összességében látványosabb és minőségibb produkciókkal készülünk mindenhol, így a Plázson is nagy durranásra lehet majd számítani.”

 

Nemcsak a rádiók, de a koncertek egyik kedvenc dala is lett a pár hónapja megjelent Barátom, amit a zenekar minden egyes fellépésén eljátszik: „Ez a dal  talán az egyik legfontosabb mondanivalóval rendelkező az összes számunk közül, és nincs jobb visszajelzés, mint amikor a közönség soraiban a baráti társaságok egymásba karolva énekelnek velünk együtt. Alig várjuk, hogy a Plázson is átéljük ezt az élményt!” – mondja Diaz. Legyen így! A Wellhello utáni levezetésről a Rock The City gondoskodik az Arénában a Bravo Hits partyval, míg a bemelegítésért a Cloud9+ felel majd. 

 

A PLÁZSon pedig már pénteken beindul a bulizás, a hétvége első napja a retro jegyében telik majd: a homokos strand fellépője a Neoton Família lesz, akik elhozzák a Balaton partra az összes slágerüket, a koncert után pedig akár „holnap hajnalig” mehet a tánc, a Music Teraszon ugyanis kifulladásig megy majd a retro party. Mindeközben az Arénában ezúttal is Metzker Viki ügyel, ezúttal Andro társaságában. 

Kulcsszavak: Siófok PLÁZS

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05