A World on Fire a Viasat World-é lett

forrás: Prím Online, 2019. augusztus 21. 08:57

A Viasat World nemzetközi médiavállalat bejelentette, hogy disztribúciós partnere, az ITV Studios Global Entertainment révén hozzá kerültek a többszériás World on Fire sorozat műsorsugárzási jogai. A korszakalkotó történelmi sorozat hazánkban az Epic Drama csatornán lesz elérhető 2019 őszétől.

A BBC One megbízásából a Mammoth Screen Production (a Poldark-szériák gyártója) által készített korszakalkotó drámasorozat több díjnyertes író – többek között Peter Bowker (Ha hív a kötelesség) – összehangolt munkája. Ők egy szívszorító, több szálon futó drámát mutatnak be a II. világháborúról, hétköznapi emberek szemszögéből és történeteivel. Az egyes részeket Európa-szerte több helyszínen vették fel: Lengyelországban, Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában. A kezdő évad hét, egy órás epizódon keresztül vezeti végig a nézőt a háború első évén: a jelenetek eddig nem látott perspektívából mutatják be a háború kitörésének hátborzongató rémületeit, s közben nyomon követik az egyes országok karaktereinek egymásba fonódó sorsát.

 

 

A szereplőgárda a tehetséges helyi művészek mellett olyan színésznagyságokból áll, mint az Oscar-díjas Helen Hunt (Lesz ez még így se!, Twister, Számkivetett), az Emmy- és BAFTA-díjas Sean Bean (Trónok harca, A Gyűrűk Ura) és az Oscar-díjra is jelölt Lesley Manville (Fantomszál, Demóna). Az egyes részek folytán Harrytől, a fiatal varsói fordítótól (aki nácikkal folytatott tárgyalásokba keveredik, miközben lengyel szeretőjét próbálja kicsempészni az országból) eljutunk Lois-ig, aki otthon vár a fiúra és egy új élet kezdetére. Nancytől, az amerikai háborús tudósítótól pedig a berlini Rossler családig visz a történet, akik aggódnak katona fiúkért, miközben próbálják a kormányzó náci rezsim figyelmét elterelni másik, sérült gyermekükről.

 

 

– A World on Fire az a fajta prémium minőségű sorozat, amelyet az Epic Drama közönsége szeret. Nagyon örülünk, hogy megszereztük a jogait. Tele van szenvedélyes történetekkel, méghozzá olyan hétköznapi emberekről, akiknek a II. világháború konfliktusai formálták az életüket. Ebben a sorozatban minden van, lojalitás és brutalitás, bátorság és félelem, szerelem és veszteség, remények és álmok. Tapasztalataink alapján a nézők egyszerre több földrajzi helyszínen játszódó történetet, karaktert, érzelemvilágot és adrenalin-érzetet is be tudnak fogadni, és ez várhatóan az ősszel érkező World on Fire esetében csak még intenzívebb élmény lesz – mondta el Karin Heijink, a Viasat World tartalmakért és termékekért felelős alelnöke. 

 

 

– Az Epic Drama csatornával indulása óta szorosan együttműködünk, ennek köszönhetően több korhű dráma kapott már helyet a képernyőn, és tudtuk, hogy a World on Fire tökéletesen illeszkedik az általuk képviseltekhez. Ez egy olyan sorozat, amelyről már a premier előtt is sokan beszélnek – és arra hivatott, hogy az Epic Drama közönségének szívébe és tudatába vésse be magát – tette hozzá Jennifer Ebell az ITV Studios Global Entertainment értékesítési alelnöke.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új nemzetközi értékesítési vezetővel erősít a Prefixbox

A Prefixbox, e-kereskedelmi termékkereső megoldásokat fejlesztő vállalat, új értékesítési alelnököt és operatív vezetőt üdvözöl a csapatában Deák Árpád személyében, akinek fő feladata a vállalat növekedési ütemének felgyorsítása, új értékesítési csapat kiépítésével, új nemzetközi piacok meghódításával, és a vállalat üzletfejlesztési stratégiájának vezetésével.

2021. december 2. 11:18

Digitalizálja gyártását a Dr. Oetker Magyarország

Másfél év alatt modernizálja gyártását a Dr. Oetker Magyarország. Az évente 9-11 ezer tonnányi, tizenhét országot – közte hazánkat is – ellátó, élelmiszeripari segédanyagokat gyártó vállalat meglévő gyártósorait digitalizálja jánossomorjai üzemében. 

2021. december 2. 09:57

A HMD Global egy Nokia 3310 tortával ünnepli 5. születésnapját

Különleges tortával ünnepli 5. születésnapját a HMD Global, a Nokia telefonok gyártója. Az ikonikus Nokia 3310 ezúttal tűzpiros színben és ehető formában került az asztalra, ami valljuk be, ritkán történik meg egy készülékkel.

2021. december 1. 20:31

A Philips készüléke nyerte az OLED TV-k képminőségi versenyét

Pontosan három évvel a legutóbbi shoot-out* – és szintén egy Philips OLED TV győzelme – után most a vezető AVForums.com weboldal szakértő olvasói a Philips OLED+936-ost választották győztesnek egy különleges TV shoot-out során, amelyben négy vezető gyártó legjobb OLED készülékei vettek részt.

2021. december 1. 18:59

Nyolc pedagógus kapta meg idén a Rátz Tanár Úr Életműdíjat

A mai napon 21. alkalommal adták a Rátz Tanár Úr Életműdíjat azon általános és középiskolában oktató pedagógusoknak, akik matematika-, fizika-, kémia-, biológiaoktatás területén kimagasló teljesítményt nyújtanak a tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban. 

2021. december 1. 17:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December elején nyit az első magyar kriptotőzsde

2021. november 30. 21:13

Dr. Charaf Hassan a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának új elnöke

2021. november 18. 16:49

A Magyar Telekom 2021. harmadik negyedévi eredményei

2021. november 9. 21:45

Magyar innováció nyert ezüstérmet az év egyik legfontosabb egészségügyi startup versenyén

2021. október 30. 14:59