Érkeznek a nyilvánosságra hozott ufódokumentumok
Itthon 2019. szeptember 19-én debütál majd az az UFO-k titkos kutatásával kapcsolatos drámasorozat, amely az Oscar- és Golden Globe-díjas rendező, Robert Zemeckis (Forrest Gump, Vissza a jövőbe, Kapcsolat) producer, valamint öt kiváló rendező nevéhez fűződik. A kék könyv-projekt (Project Blue Book) a tudomány és a rejtély ötvözésével egyszerre törekszik a nézők kíváncsiságának felkeltésére, ugyanakkor tudásvágyának kielégítésére.
Maga a Project Blue Book egy nagyrészben titkosított amerikai projekt volt, amely az '50-es, '60-as évek égi jelenségeinek, azonosítatlan repülő tárgyainak kivizsgálására szakosodott - azaz az amerikai légierő nyomozásai az UFO-kkal kapcsolatban a hidegháború és az alakuló atomkorszak idején. Az aktákat, amelyeket a sorozat feldolgoz, nemrégiben hozták nyilvánosságra, megannyi álhírt és konspirációt elindítva. A kék-könyv-projekt dokumentált eseményekre épült, a kor szellemét jól elkapva, hiteles módon dolgozza fel a történteket, és ez hamar közkedvelt sorozattá tette Amerikában. Olyannyira, hogy az alkotók már a második évad forgatásába is belevágtak.
A sorozat két kulcsszínésze Aiden Gillen (Trónok harca) és Michael Malarkey (Vámpírnaplók). Az események feldolgozását Dr. J. Allen Hynek (őt alakítja Aiden Gillen) egyetemi professzor saját története inspirálta – az Amerikai Egyesült Államok légierejének vezérkara őt kérte fel a titkos projekt vezetésére. Az évek során többezer misztikus esetet tártak fel, de a mai napig maradt még 700 megoldatlan. Az egyes epizódok egy-egy aktuális ügy dossziéjából indulnak, és fényt derítenek olyan valós eseményekre, mint a Flatwood-i szörny legendája (aki Nyugat-Virginiában okozott kellemetlenségeket), a Gorman Dogfight légiharc (egy pilóta égi csatája egy fényes jelenséggel), a Lubbock-i fények Texasban, vagy a két tapasztalt pilóta, Chiles és Whitted UFO-találkozása (egy szárny nélküli narancsvörös objektummal) Montgomery felett.
A drámasorozat rendezői gárdája is parádés, tele Cannes-i, Kanadai, Torontói, EMMY, BAFTA, sőt OSCAR és még számos más filmdíj nyertesével, köztük Robert Stromberggel és Pete Travisszel. Az első évad 10 részéből mindegyikük 2-2-őt rendezett. A színészek további listájában, például két tábornoki szerepben megtalálhatjuk Neal McDonough (A holnap legendái, Különvélemény) és Michael Harney (Túlélni a női börtönt, Csillag születik) nevét. Dr. J. Allen Hynek feleségét, Mimit Laura Mennell (Whatchmen: Az őrzők, Alfák) testesíti meg. Lopakodó bájával szintén kiemelkedik az elegáns, magabiztos és szemet gyönyörködtető Ksenia Solo (Fekete hattyú, Elveszett lány) alakítása.
A várhatóan lenyűgöző, de mindenképpen feltáró sci-fi drámasorozat Magyarországon az Epic Drama csatornán lesz elérhető, szeptember 19-től csütörtökönként 21 órától.
Kapcsolódó cikkek
- Mecenatúrás film locarnói díja: a Médiatanács gratulál az alkotóknak
- A World on Fire a Viasat World-é lett
- Új vígjáték sorozat indul az HBO GO-n
- Emberi Jogi díjra jelölték a magyar HBO új dokumentumfilmjét
- Az HBO új sorozata bemutatja a 2014-es gázai háború előzményeit
- Új csatorna a UPC MyPrime kínálatában
- Augusztus 21-én debütál az HBO Nordic nagyszabású új sorozata
- Sírnak a színészek a Toxikoma forgatásán
- Olyan film készült a budapesti éjszakáról, amilyen még soha
- Magyar rendező a nyertesek között a fiatal filmesek európai versenyén
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A SteelSeries bemutatja a jövő gamer mikrofonjait
A SteelSeries, a gaming- és esport perifériák világelső gyártója ma bemutatta legújabb termékcsaládját és az első olyan mikrofonmegoldását, amely kifejezetten gamereknek készült. A több mint 20 éves tervezési és mérnöki szakértelemmel rendelkező, a gamerek problémáinak megoldására és minden játékmenet dicsőségessé tételére szakosodott első számú prémium gaming audio márka bemutatja az Alias mikrofonokat a Sonar for Streamers erejével. Most „végre a gamereknek is van hangjuk”.
Planet Budapest: a Széchenyi István Egyetem bemutatta a fenntarthatóságért végzett tevékenységét
A fenntarthatóság támogatását stratégiai célként meghatározó győri Széchenyi István Egyetem saját standdal és előadásokkal mutatta be a témában végzett oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét a Planet Budapesten, Közép-Európa egyedülálló fenntarthatósági rendezvényén. Az intézmény több, nemzetközi szinten is jelentős projektje szolgálja az élhető jövőt.
Érkeznek a Samsung legújabb hordozható SSD-i
Érkeznek a T9 Hordozható SSD-k, a Samsung T-sorozatának legújabb modelljei. Az egyedi stílusú és hordozható kialakítású T9 meghajtót a modern memóriatechnológia egyik élvonalbeli vállalataként arra tervezték, hogy a felhasználók akár útközben is olyan gyors átviteli sebességű és nagy tárhelyű eszközön tudhassák biztonságban adataikat, amely a kényelmüket szolgálja.
Munka és család mellett is van lehetőség diplomaszerzésre
Szeptemberben ünnepélyes keretek között megtartották Pozsonyban a Collegium Humanum Varsói Menedzsment Egyetem Pozsonyi Kihelyezett Tagozatának első diplomaosztó ünnepségét, amely során a magyar nyelvű Menedzsment alap- és mesterképzésben végzett hallgatók vehették át a diplomájukat. Ők a bizonyíték arra, hogy igenis munka és család mellett is van lehetőség a diplomaszerzésre, akár 100%-ban online!
Az MMSZ csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek hálózatához
A European Marketing Confederation (EMC) örömmel jelentette be, hogy a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 11. tagként csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek kohéziós európai hálózatához.