Meghosszabbítja stratégiai együttműködését a Siemens és a BME

Újabb 5 évig folytatódik a partnerség

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 18. 09:31

Partnerségük 21. évébe lépve a Siemens és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tovább bővíti együttműködését: az 5 évre meghosszabbított keretszerződéshez a Siemens-csoport több tagvállalata is csatlakozik. A megállapodás ünnepélyes aláírásakor ezen vállalatok vezetői is megosztották a partnerséggel kapcsolatos terveiket és céljaikat.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Siemens partnerkapcsolata húsz éve, 1999-ben azzal a céllal indult, hogy biztosítsa a szakmai fejlődés lehetőségét a következő generációk számára, támogatva a jövő mérnökeinek képzését. A két szervezet együttműködési szándékát ötévente megújítja, így a mostani, ötödik szerződéssel immár 20 éves tapasztalattal rendelkeznek a partnerséget illetően.

 

Az idei alkalom különlegessége, hogy az együttműködéshez csatlakozott a Siemens-csoport több tagvállalata is, ezzel hangsúlyozva, hogy a cégcsoport számára kiemelt fontosságú a mérnökképzés színvonala további emeléséhez történő hozzájárulás. A közlekedés területén tevékenykedő Siemens Mobility Kft., a megújuló energiával foglalkozó Siemens Gamesa Renewable Energy Kft. és a szoftverfejlesztő evosoft Hungary Kft. is elkötelezett a mérnökhallgatók szakmai támogatásában.

 

A 2019-2023-as időszakra szóló keretmegállapodást ma ünnepélyes keretek között írta alá a BME részéről Dr. Józsa János rektor és Kotán Attila kancellár, valamint Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Ludvig László, a Siemens Mobility Kft. ügyvezető igazgatója, Petényi István, az evosoft Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Albrecht Péter, a Siemens Gamesa Renewable Energy Kft. ügyvezető igazgatója.

 

 „Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a BME-vel évről évre együtt döntünk amellett, hogy folytatjuk ezt a példaértékű közös munkát, amelyből nem csak az érintett szervezetek profitálnak, hanem a diákok, és az egész ország is. Idén is nagy hangsúlyt fektetünk az egyetemi és diákprojektek infrastrukturális támogatására, segítjük a hallgatók gyakornoki helyekhez és állásokhoz való hozzáférését, hogy tehetségüket kibontakoztathassák, illetve továbbra is támogatjuk az innovatív hallgatói ötleteket, programokat.– mondta el Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója.

 

„A Műegyetem erős, kölcsönösségen alapuló ipari együttműködések nélkül nem lenne az általunk óhajtott, megelégedettségre okot adó, rendületlen fejlődésben lévő Műegyetem. Mindebben a Siemens immár két évtizede kiemelt partnerünk. Közös eredményeink magukért beszélnek, de a jövő eredményeit a mában folyamatosan tovább kell alapoznunk, azok önmaguktól nem keletkeznek. A kapcsolatok folyamatos gondozása és bővítése, új technológiák, módszerek kifejlesztésére közös innovációs tevékenységünk sikerességének záloga.”mondta Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora.

 

A Siemens Mobility Kft. elsőként állt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Karlsruhei Egyetem kettős diplomát eredményező programja mellé. A Mobility pályázatán nyertes 6 tehetséges mérnök-informatikus és villamosmérnök 1, illetve 2 szemeszterre szóló ösztöndíját biztosítja cégünk.  Tudjuk, hogy a holnap szakemberei már az iskolapadban ülnek, így őket már képzésük alatt érdemes megtalálni, támogatni. Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ezek a fiatalok már egyetemi éveik alatt tapasztalatokat szerezhessenek az ösztöndíj révén a legmodernebb technológiákkal és tanulmányaik alatt és annak végeztével is számítunk rájuk az innovatív megoldások kutatásában. hangsúlyozta Dr. Ludvig László, a Siemens Mobility Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Tudásalapú vállalatként küldetésünk fontos részének tartjuk, hogy a jövő mérnökgenerációjának átadjuk mérnökeink és informatikusaink szaktudását. Hisszük, hogy kölcsönösen előnyös együttműködést jelent számunkra, hogy támogassuk a diákok gyakorlati oktatását és hozzájáruljunk ahhoz, hogy ismereteik megszerzéséhez a legkorszerűbb technológiák álljanak rendelkezésükre. A jövőben ők alkothatják vállalatunk motorját, és bennük rejlik jövőnk ígérete.” – emelte ki Petényi István, az evosoft Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

 

„Cégünk kiemelt stratégiája, hogy az egyre magasabb hozzáadott értéket képviselő tevékenységeket hozza nemzetközi szintérről hazánkba. Ennek legjobb módja, ha odafigyelünk a jövő mérnökgenerációjára, és mindent megteszünk azért, hogy azzal a tudással rendelkezzenek, ami később a magyarországi társadalom mellett a cégünk számára is fontos lehet. Mi is kiemelten támogatjuk az együttműködést, és öröm számunkra, hogy részesei lehetünk ennek a kezdeményezésnek.” – mondta Albrecht Péter, a Siemens Gamesa Renewable Energy Kft. ügyvezető igazgatója.

 

A partnerséget 2016-ban emelte a korábbinál magasabb szintre a két fél: az országban elsőként indított a Siemens duális rendszerű, műszaki mesterképzést, együttműködésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. A képzés elméleti részét az egyetemen, míg a munkaerőpiac gyakorlati elvárásait a Siemensnél ismerhetik meg a résztvevő hallgatók. A Siemens a jövőben is azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb területen segítse a munkavállalók legújabb generációjának szakmai kiválóságait.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05