Évnyitó másképp: innovatív tanárok az iskolapadban

forrás: Prím Online, 2019. október 7. 14:11

Az iskolaév szeptember elején indult, a jövő viszont igazán csak most kezdődik: a tanárok képzésével elstartol az Innovatív Iskola Program idei szemesztere, ahol a pedagógusok a Microsoft szakértőinek segítségével készülnek fel a 21. századi oktatás digitális kihívásaira. A már az első éveiben látványos eredményeket hozó kezdeményezéshez eddig száznál több közoktatási intézmény csatlakozott.

 

 

Négy éve indította el a Microsoft az Innovatív Iskola Programot, amely mára a közoktatás digitális átállásának egyik legprogresszívebb, leggyorsabban fejlődő modernizációs projektje lett, meggyőző eredményekkel. A kezdeményezéshez a Microsoft biztosítja a technológiai és a szakmai hátteret, a tudásanyagot pedig együtt fejlesztik a korábbi és a jelenlegi résztvevőkből formálódó szakmai közösséggel, hogy a beépülő tapasztalatok révén minél inkább alkalmazkodjon a magyar diákok igényeihez és a hazai iskolarendszer sajátosságaihoz. Az idei tanévtől már a százat is meghaladja az iskolák száma ebben a szakmai közösségben. A fejlődés szemmel látható: hat iskola már referencia- és mintaintézmény lesz, miközben 60 haladó intézmény része a programnak a 35 újonnan csatlakozott iskola mellett.

 

 

A hangsúly a csapatjátékon van – a program megálmodói szerint az innováció akkor a legsikeresebb, ha az összes érintettet bevonja: a vezetőket (iskolaigazgatókat), akik nélkül nehezen történhet meg az oktatás teljes keresztmetszetében ható szemléletváltás, a profikat, vagyis a praktizáló tanárokat, a kezdő, azaz a képzésből most kikerülő, az újításokra a leginkább fogékony pedagógusokat és a rendszergazdákat, akik az iskolák digitális infrastruktúráját működtetik. Ők alkotják a program négy pillérét, és a Microsoft azt javasolja a csatlakozó iskoláknak, hogy igazgató-tanár-pályakezdő kezdő pedagógus-rendszergazda felállású csapatokkal képviseltessék magukat.

 

Az elmúlt évfolyamok gyakorlata azt mutatja, hogy ez a megközelítés hatékony, amit a hólabda-szerűen bővülő résztvevői kör is bizonyít. A példák azt jelzik, hogy a digitalizált iskola nem pusztán értékesebb és érdekesebb tudást ad, hanem rengeteg segítséget is az új ismeretek elsajátításához.

 

 

Az újpesti Homoktövis Általános Iskolában az oktatási nehézségekkel küzdő tanulók kaptak hasznos digitális taneszközt, ami a visszatérő kudarcélmény helyett a megismerés örömével ajándékozza meg őket: a Microsoft OneNote beépített „Modern Olvasója” képes a szöveget szótagokra bontani, nagyítani, tagolni, különböző színű hátterekkel ellátni vagy akár felolvasni, támogatva mindezzel a szövegértést és a feldolgozást. Apróságnak tűnik, de a különbség – akinek a gyermekét vagy a tanítványát érinti a probléma, az pontosan tudja – ég és föld.

 

„Azoknál a diszlexiásoknál, akiknek valóban megkönnyíti az olvasását, lehetővé kell tenni a napi használatot az iskolában és otthon is. Meg kell ismertetni velük a Modern Olvasó használatát, hogy önállóan is képesek legyenek alkalmazni” – fogalmaz a bevezetésben részt vevő Szilvási Erzsébet igazgatóhelyettes. (Bővebben a Homoktövis Általános Iskola projektjéről)

 

A budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium egyik osztályában a közösségi oldal csoportalkalmazása helyett az Office 365 Teams megoldását használják digitális tanteremként.

 

„Amit órán használunk, az felkerül a Teams csoportba is, így elsősorban a tanulásszervezési és kommunikációs funkciókat használjuk ki. Ha a tanárnak megvan a digitális tartalom-előállításban a rutinja, akkor nem tart sokáig. De itt nem ez számít, hanem hogy legyen egy jó ötletem, hogy mitől lesz érdekes az óra. Ha az ötlet megvan, utána meg kell találni hozzá a megfelelő eszközt. De fordítva is igaz: ha van eszköz, az is generálhat új ötleteket” – foglalja össze a tapasztalatait Havassy András pedagógus. (Bővebben a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium digitális mindennapjairól)

 

A mostani tanévre már minden hely elkelt, de az Innovatív Iskola Program jövőre is folytatódik.

 

A Programhoz tartozó, ízelítő kurzussorozat itt található: https://aka.ms/digitalistanulas

 

Az Innovatív Iskola Program résztvevői közül sokan már saját vízióikon, önálló projektjeiken dolgoznak, ezeket a lenti linkeken mutatjuk be:

https://customers.microsoft.com/en-us/story/758356-homoktovis-suli-oneonote-education-hungary-hu

https://customers.microsoft.com/en-us/story/758367-vpg-teams-office365-education-hungary-hu

https://customers.microsoft.com/en-us/story/758366-szobikodaly-teams-education-hungary-hu

https://customers.microsoft.com/en-us/story/758317-mozgasjavito-office365-education-hungary-hu?preview=1

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás