Magyarok is bekerültek a régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégei közé

forrás: Prím Online, 2019. október 25. 10:16

Idén három magyar társaság is felkerült a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 listára. A program a régió 50 leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozását mutatja be. A listára kerüléshez idén 432 százaléknál nagyobb árbevétel növekedés kellett.

Az ötvenes listán 2537 százalékos növekedéssel a 6. helyen végző, legjobb magyar szereplő a Dyntell lett, aki vállalatirányítási (ERP) rendszer fejlesztőjeként érte el ezt a kiemelkedő eredményt. A társaságnak több száz ügyfele van itthon és külföldön egyaránt. A cég által kifejlesztett iERP intelligens vállalatirányítási rendszer és koncepció a vezetői döntéstámogatás egy új technológiája, amely a vállalatirányítási rendszerek és üzleti intelligencia rendszerek egyesítésével jött létre. Innen származik a társaság neve is, amely a Dynamic és Intelligence szavak összeolvadásából jött létre.

 

Az idei 43. helyezett Supercharge már nem először került fel a Fast50 listájára, azaz tartósan kiemelkedő növekedési ütemmel – idén 485 százalék – büszkélkedhet. A Supercharge-ot 2010-ben alapították és Budapest mellett már Londonban is rendelkezik irodával. Olyan nagyvállalati ügyfeleknek fejlesztenek – elsősorban mobilra szánt megoldásokat, mint az OTP, a Santander Bank, a Deutsche Telekom, vagy a Magyarországon a NetPincér.hu márkával jelen lévő Delivery Hero.

 

Az idei listára még egy magyar társaság került fel, a Gremon Systems a 46. helyet szerezte meg. A vállalat innovatív informatikai megoldásokat kínál a kertészeti ágazat számára, különös tekintettel az üvegházi termelésre. A céget a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának spin-off vállalataként alapították, 2013-ban. A társaság termékötleteit a kertészeti szektornak kínált költséghatékony megoldásokban rejlő hatalmas piaci potenciál hívta életre: olyan megoldásokat kínálnak, melyek segítik a termelőket erőforrásaik jobb kihasználásában, amely jelentős költségmegtakarítást eredményez.

 

Úton a világhír felé

„A leggyorsabban növekedő technológiai vállalatok közé szenvedéllyel, elhivatottsággal és innovatív szemlélettel lehet bekerülni. Ezek önmagukban is a siker kulcsai lehetnek, de sok más tényező is döntő fontosságú. A Deloitte Fast 50 programja 20 éve segíti ezeket a vállalkozásokat céljaik elérésben. A listára kerülés például automatikus nevezést is jelent a Deloitte Fast 500 EMEA programba, ahol a pályázó cég a közép-európai régión túl, világszerte is az ügyfelek látóterébe kerülhet” – mondta el Tancsa Zoltán, a Deloitte Magyarország partnere.

 

Az idei listán első helyezést szerzett a litván Voltas IT fejlesztőcsapata, 5734 százalékos növekedéssel. Ezt követő második helyen a cseh Prusa Research 3D nyomtatással foglalkozó cég lett, 4527 százalékkal. A dobogó harmadik fokára nem sokkal lemaradva, 4445 százalékos növekedéssel az ugyancsak cseh Blindspot csoport került, akik forradalmasították a mesterséges intelligenciát az elmúlt öt évben. 

 

A teljes lista a linkre kattintva tekinthető meg.

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09