Hello Tomorrow: Négy magyar vállalkozás a világ legígéretesebb deep tech startupjai között

forrás: Prím Online, 2019. december 9. 15:23

Négy magyar tudományos technológiai vállalkozás is rangos nemzetközi elismerésben részesült, hiszen világszinten több, mint 5000 jelentkező közül bekerültek a „deep tech pioneer”-ek közé a Hello Tomorrow Global Challenge programja keretében. A minősítésnek köszönhetően a Biopesticide, az ITMedicine, a Lupfe és a Jfermi bemutatkozhatnak a világ legfontosabb deep tech seregszemléjén a párizsi Hello Tomorrow Global Summit rendezvényen, jövő márciusban. 

A deep tech vagy más néven tudományos technológiai szegmens egyre nagyobb szerepet kap világszerte, hiszen olyan innovatív startupokról van szó, melyek intenzív kutatás-fejlesztési tevékenységükkel érdemi válaszokat adhatnak korunk legégetőbb társadalmi, ipari és környezeti kihívásaira. A terület jelentőségét jól mutatja, hogy 2014 óta éves szinten átlagban több mint 20%-kal nő a deep tech startupokba áramló magánbefektetések volumene, melynek összértéke tavaly már megközelítette a 18 milliárd dollárt (5.454 milliárd forintot)*.

 

A Hello Tomorrow párizsi központú nemzetközi szervezet, melynek célja, hogy világszinten felkutassa a legígéretesebb tudományos technológiai projekteket. A szervezet Global Challenge versenyére idén világszinten 128 országból 5.176 startup jelentkezett, köztük több magyar vállalkozás is, melyek közül négy bejutott a program elődöntőjébe. Így 2020. március 12-13. között részt vehetnek a Hello Tomorrow Global Summit rendezvényen, Párizsban. Az eseményen a magyar vállalkozások mintegy 1.100 nagyvállalati vezető, közel 1.000 kutató és tudományos innovátor, 250 vezető befektető, illetve 150 nemzetközi újságíró előtt mutatkozhatnak be, továbbá lehetőséget kapnak arra is, hogy kategóriáik legjobbjai közé válasszák őket.

 

 

Élelmiszeripar, egészségipar, biotechnológia, elektromos repülőgépek 

Az elődöntőbe jutott hazai startupok között megtalálható a biológiai mezőgazdasági kártevőírtó megoldásokat fejlesztő Biopesticide; az ITMedicine, mely egyedülálló nőgyógyászati fiziológiai diagnosztikai orvostechnikai eszközt fejleszt, amely képes mérni a magzati EEG és EKG hullámformákat terhesség és szülés során. A Lupfe csapata olyan új generátor-rendszert fejlesztett, amely ultrakönnyű megoldást képes biztosítani az elektromos repülőgépeket – többek között repülő taxikat - fejlesztő cégek számára, míg a Jfermi a biotechnológiai kutatás-fejlesztést forradalmasítaná saját fejlesztésű mini bioreaktorukkal, mely megfizethetősége miatt szakiskolák, felsőoktatási intézmények oktatólaborjainak is kiváló megoldást jelent.

 

Nagy lehetőségek előtt a hazai tudományos technológiai startupok

A hazai tudományos technológiai szegmens számára kiváló lehetőséget jelent, hogy tavaly óta már hazánkban is közvetlen képviselettel rendelkezik a Hello Tomorrow non-profit szervezet, mely mind szaktanácsadásban, mind a kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere révén jelentős támogatást tud nyújtani a magyar projektek nemzetközi piacra lépésében. A Hello Tomorrow Hungary munkájának az eredményeként, 2018-ban kettő (AerinX és a TurbineAi), idén pedig már négy hazai csapat szerezhet ismertséget és mérettetheti meg magát a nemzetközi közegben. Elmondható, hogy az állami szerepvállalás is egyre jelentősebb a szegmensben, hiszen a négy vállalkozásból három a Hiventures befektetési programjának is résztvevője. A startupok jövő márciusban a Hello Tomorrow Hungary és Magyarország Párizsi Nagykövetségének együttműködése keretében a párizsi deep tech héten is részt vehetnek. 

 

„Óriási siker, hogy jövőre négy magyar vállalkozás is részt vehet a párizsi Hello Tomorrow Globális Csúcstalálkozón. A tudományos technológiai projektek szerepe világszinten felértékelődik, hiszen egyre több olyan súlyos problémával kell szembenéznie az emberiségnek akár az orvostudomány, akár a klímavédelem és fenntarthatóság terén, melyekre innovatív deep tech vállalkozások is megoldást nyújthatnak. A Hello Tomorrow Hungary folyamatosan várja startupok jelentkezését programjába, továbbá nyitottak vagyunk az iparági és kormányzati szereplőkkel való szoros együttműködésre, hiszen ökoszisztémában gondolkodva véleményünk szerint széleskörű összefogásra van szükség a hazai tudományos technológiai projektek sikere érdekében” – fogalmazott Dr. Csatári István, a Hello Tomorrow Hungary vezetője. 

 

Világszerte az egyetemi innováció fűti a deep tech projekteket

 A Hello Tomorrow a programba beválasztott 750 „deep tech pioneer” kapcsán készített egy elemzést, mely szerint az elitklubba került vállalkozások több mint harmada (37%) egyetemi innovációként indult. Érdekes tény továbbá, hogy az elődöntőbe jutó startupok több mint fele (54%) európai, 27%-a észak-amerikai, míg 14%-a Ázsiából származik. A vállalkozások székhelye szerinti leosztást tekintve kirajzolódik, hogy olyan innovációs központokból jutott a toplistára a legtöbb startup, mint Berlin, Boston, Lausanne, London, München, Párizs, San Francisco, Szingapúr, Toronto és Zürich.

 

A Hello Tomorrow Global Summit partnerei között olyan vezető nemzetközi nagyvállalatokat találunk, mint a BNP Paribas, a Boston Consulting Group, a L’Oréal, a Merck, vagy a Safran.

 

____________

* Forrás: https://hello-tomorrow.org/report

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05