Új operatív igazgató a Magyar Marketing Szövetség élén

forrás: Prím Online, 2020. február 12. 13:56

Tavasztól teljes erőbedobással munkába áll az idén harminc éve alapított Magyar Marketing Szövetség operatív vezetője. Katona Norbert a megbízói oldalról, a Szerencsejáték Zrt-től érkezik a hazai marketingszakmát összefogó, nagy múlttal rendelkező szervezethez, amely mintegy kettőszáz tagja között nagy számban képviseltetik magukat a hirdetői oldal szereplői. Az új vezető bevonása jól illeszkedik a szövetség azon célkitűzéséhez, hogy a jövőben a megbízói oldalt még hangsúlyosabban képviselje. 

A 2020-as év kiemelten fontos a Magyar Marketing Szövetség számára” – mondja Hinora Ferenc, a szervezet elnöke. „A tavasszal esedékes éves közgyűlésre már abban a szellemben készülünk, hogy tovább erősítsük a szövetség saját márkáját és egyúttal a pozícióját is, a piacon és a szakmán belül egyaránt. A szervezet a jövőben még nagyobb figyelmet kíván fordítani a megbízói-, illetve hirdetői oldal képviseletére és szakmai támogatására. Nézetünk szerint a szakma alakításában az eddigieknél hangsúlyosabb, tudatosabb szerepet játszhatnak a megbízói szektor képviselői. Ezek a szereplők a KKV-k világától egészen a vezető hazai és világmárkákig átszővik a szakmát. A megbízók képviselői valódi főszerepet érdemelnek.” – hangsúlyozza az elnök. Ez a stratégiai irány egyúttal értékteremtő lehetőséget kínál a szolgáltatói oldal és az oktatók számára is: egy olyan aktív és a szakmát formáló szervezetnek lehetnek a tagjai, amely elkötelezett a megbízói oldallal való közös értékteremtésben – teszi hozzá Hinora Ferenc. A Magyar Marketing Szövetség idén is számos olyan programot szervez, amely vonzó platformot teremt a szakmai szereplők számára fontos kérdések megválaszolására. A programok közül kiemelkedik a szeptember 17-én és 18-án megrendezésre kerülő Marketing Summit Hungary, amely idén a meghatározó iparágak képviselői által felvetett marketing kihívások köré épül. A programalkotás folyamata a megbízók bevonásával megkezdődött, a munkában természetesen már a szervezet új vezetője is részt vállal.       

 

Katona Norbert, a szövetség operatív igazgatója ezt megelőzően négy évig volt aktív tagja a szövetség elnökségének, nevéhez fűződik a megbízói kör exkluzív fórumának, a Marketing Döntéshozók Klubjának az életre hívása és irányítása is. A szakember 2011-ben üzletviteli tanácsadásra szakosodott közgazdászként diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen, 2019-ben pedig a Debreceni Egyetemen szerzett doktori fokozatot menedzsmentből, e mellett évek óta a Budapesti Műszaki Egyetem óraadó tanára, ahol kommunikációs-kampánytervezés szemináriumot vezet. A szervezet vezető képviselője az elmúlt közel 20 évben az üzleti életben tett szert széleskörű szakmai és menedzsment gyakorlatra a marketing, a kommunikáció, a kereskedelem, a minőségmenedzsment, illetve a társadalmi felelősségvállalás területén. A Szerencsejáték Zrt-nél korábban többek között a marketing és kommunikációs terület, napjainkig pedig a kereskedelmi terület helyettes vezetőjeként tevékenykedett. Szerteágazó szakmai és vezetési ismerete stabil alapot teremt arra, hogy a Magyar Marketing Szövetség továbbra is a hazai marketingszakma elsőszámú eligazodási pontja legyen. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05