120 hardver ötlet érkezett a Startup Campus Tungsram programra

forrás: Prím Online, 2020. március 3. 18:41

A várakozásokat felülmúlva, országosan 120 hardver ötlet érkezett a Startup Campus Tungsram programjára. Az idén tavasszal először elinduló, magyar startupoknak szóló akcelerációra az egészségügy és életmód-technológia területéről pályáztak legtöbben, de mobilitás, okos város, energia és agrártechnológia megoldásokkal is nagy számban jelentkeztek.

Február 29-én zárult a jelentkezés a Tungsram és a Startup Campus közös, a régióban is egyedülálló akcelerációs programjára, melyben a bekerülő startupok 20 millió forintos befektetést, gyártási kapacitást és üzleti képzést kapnak ahhoz, hogy a féléves program végére sorozatgyártásra alkalmas prototípust és piacképes üzleti modellt készítsenek. A lehetőség iránti érdeklődés kiemelkedő, összesen 120 magyar jelentkezést regisztráltak a szervezők.

 

A legtöbb jelentkezés, az ötletek mintegy harmada egészségügy- és életmód-technológia területre érkezett, emellett 30 okos városokkal kapcsolatos, 27 energetikai, 13 agrártechnológiai, valamint 12 mobilitással kapcsolatos pályázat futott be a szervezőkhöz. A programra már akár egy ötlettel, de kész prototípussal is lehetett jelentkezni. A leadott jelentkezések több mint felének kezdetleges vagy kész prototípusa van, harmadát pedig szakértő validálta.

 

A több mint száz jelentkező közül a legígéretesebb csapatok következő megmérettetése a március 16-19 között megrendezendő Bootcamp (kiválasztási tábor) lesz, az innen bekerülő csapatok pedig már áprilisban elkezdhetik a termék- és üzletfejlesztési munkát. A projekteket a Tungsram mérnöki támogatással és gyártási kapacitással segíti, az eredményes induláshoz a Startup Campus nyújt üzleti képzéseket és szakmai mentorálást. Az akceleráció fő befektetési partnere az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, emellett szakmai partnerként csatlakozott a Deloitte Private és a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA), az EDC Debrecen pedig a program hivatalos Smart City partnere. Az akcelerációt október végén egy Demo Day zárja, ahol a résztvevők a nagyközönség előtt is bemutathatják fejlesztéseiket. A legjobb projektek további 50 milliós befektetést is kaphatnak a program után.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05