Veszélybe kerülhetnek személyes adataink a koronavírus miatt?

forrás: Prím Online, 2020. március 9. 17:03

A vállalkozások Magyarországon is sorra vezetnek be intézkedéseket a koronavírus járvány megelőzése és enyhítése érdekében. A protokollok kialakításánál azonban kulcsfontosságú a kapcsolódó adatkezelési feladatok átgondolása a személyes jellegű információk biztonsága érdekében - hívja fel a figyelmet Vári Csaba, a Baker McKenzie adatvédelmi csoportjának vezetője. Az adatkezelők megfelelő tájékoztatást kötelesek nyújtani az érintettek számára, ideértve a jogaikkal kapcsolatos felvilágosítást is.

A munkáltatók egyre gyakrabban halasztják el vagy minimalizálják a külföldi utazásokat és a tervezett személyes megbeszéléseket a járvány hatására. Sok helyen arra kérik a munkavállalókat, hogy előzetesen jelentsék be külföldi útjaikat, akár céges, akár magánjellegű az utazás. Rögzítik, ki hova utazott és mettől meddig tartózkodott a helyszínen. Ennek célja egyértelműen az, hogy ha fertőzéssel érintett az adott terület, akkor a cégek megtehessék a megfelelő intézkedéseket, ugyanis sokszor csak utólag derül ki, hogy a környéken a koronavírus már felütötte a fejét. A cégek ugyancsak sok esetben rögzítik a hozzájuk látogatók adatait, elsősorban azt, hogy mikor és kivel találkozott a vendégük. Ha utólag bármelyiküknél vagy a környezetükben a vírusfertőzés kimutatható, a kapcsolati láncot könnyebben vissza lehet fejteni, és az esetleges érintetteket értesíteni tudják. 

 

Mindez azzal jár, hogy a munkáltatók munkavállalóik, illetve üzleti partnereik – azaz magánszemélyek – személyes adatait kezelik. Ez esetben pedig elkerülhetetlen a megfelelő adatkezelési szabályzatok kialakítása, illetve az adatkezelési nyilvántartások módosítása.

 

A vállalatoknak célszerű pandémiás tervet készíteni, és az ehhez szükséges adatkezelések tekintetében kidolgozni a GDPR-nak és a hazai adatvédelmi szabályoknak megfelelő környezetet. Elsődleges feladat az adatkezelések céljának érvényes és konkrét meghatározása. Ugyancsak rögzíteni kell az alkalmazandó jogalapot, amely az érintettek, illetőleg az üzletfelek jogos érdeke lehet. Ez esetben mérlegelni szükséges, hogy a bevezetendő adatkezelésekkel elérni kívánt célhoz fűződő érdek jelentősebb-e, mint az érintett magánszemélyek jogai, szabadságai vagy jogos érdekei.

 

Fontos meghatározni az adatkezelés érintettjeit, valamint azokat, akik az adatkezelő szervezetén belül, esetleg azon kívül hozzáférhetnek ezekhez az adatokhoz. Általában elegendő egy-két munkatárs bevonása, annak érdekében, hogy csak azok kapjanak hozzáférést, akiknek ez feltétlenül szükséges.

 

Ugyancsak alapvető fontosságú a rögzíthető adatok köre. Ezzel kapcsolatban az adattakarékosság szempontjait kell figyelembe venni, azaz csak olyan adatot lehet gyűjteni és tárolni, ami a cél megvalósításához szükséges. Az adatkezelőknek rendelkezniük kell továbbá az adatok biztonságáról és a megőrzési időkről is. A megőrzési idők kapcsán érdemes figyelembe venni a koronavírus lappangási időszakát, mely a jelenlegi információk alapján két hétig terjedhet.

 

A fenti adatkezelési célok megvalósítása alapos elemzést és tervezést igényel a vállalkozások részéről, sokszor a különböző osztályok – HR, informatika, jog, compliance – összehangolt munkája szükséges. Az adatkezelők a fenti intézkedéseken kívül megfelelő tájékoztatást kötelesek nyújtani az adatkezelésekről az érintettek számára, ideértve az érintetti jogokkal kapcsolatos tájékoztatást is. Az érintettek meghatározott keretek között gyakorolhatják a tiltakozáshoz való jogukat, azonban bizonyos esetekben az adatkezelő ezt nem köteles figyelembe venni. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vállalati hírek a Universal Robots-tól

A legfontosabb prioritás most az, hogy megőrizzük mindenki biztonságát és hogy biztosítsuk az üzleti folytonosságot. A Universal Robots (UR) teljes erőbedobással működik, annak érdekében, hogy támogassa ügyfeleit és partnereit üzleti tevékenységeik ellátásában, legalábbis a helyi korlátozások figyelembevétele mellett.

2020. június 2. 19:33

Megnövelt termelékenység és adatvédelem az új Philips monitorral

Az MMD, vezető kijelző szakértő és a Philips monitors márka licencpartnere, bejelenti az új, 24 hüvelykes (23,8” / 60,5 cm) Philips 242B1V LCD képernyőt. A professzionális felhasználók termelékenyésének javítását, valamint a bizalmas adatok és tartalmak védelmét megcélzó új modell Full HD (1920 x 1080) felbontással és SmartImage technológiával rednelkezik a képek és videók lehető legélénkebb megjelenítése érdekében.

2020. június 2. 18:19

Az elosztott főkönyvi technológia elterjedését segíti az LG

Az LG Electronics (LG) és a vállalati formában létező megosztott főkönyvi platform, a Hedera Hashgraph a mai napon bejelentette, hogy az LG csatlakozott a Hedera kormányzótanácsához. A tanács, amelynek célja, hogy létrehozza a lehető legkevésbé centralizált, nyilvános főkönyv modelljét, összesen 39, különféle iparágakat és földrajzi területeket képviselő globális szervezetet tömörít.

2020. június 2. 16:24

Kötelező adatszolgáltatás a magánegészségügyben

2020. június 1-vel lépett életbe az a szabályozás, amelynek értelmében minden egészségügyi magánszolgáltatónak csatlakoznia kell az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) és ezen keresztül kell online adatokat küldenie a központi rendszerbe. A rendelkezés mintegy 29 ezer magánpraxist érint, amelyek mostantól kizárólag akkreditált szoftveren keresztül tehetnek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek. A T-Systems leányvállalata, az egészségügyi megoldásokra szakosodott Pan-Inform Kft. a rendelet hatálybalépését megelőzően élesítette magánorvosok számára fejlesztett informatikai rendszerét, amelynek bevezetése az orvostól csupán egy számítógépet, böngészőt és stabil, nagy sávszélességű internetkapcsolatot igényel. 

2020. június 2. 14:58

Hálakoncert az egészségügyi dolgozóknak

Ezer olyan ápolót, orvost, mentőst, kutatót hív meg és lát vendégül a Budai Szabadtéri Színház, akik az elmúlt hónapokat a frontvonalban töltötték a koronavírus elleni küzdelemben. A 2020. augusztus 31-én megrendezésre kerülő koncerten musical, operett és popénekesek lépnek fel – mindannyian ingyenesen, munkájukat felajánlva az egészségügyi dolgozók számára.

2020. június 2. 13:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás