Arcpajzsokkal védi az egészségügyi dolgozókat a reklámügynökség

forrás: Prím Online, 2020. március 27. 12:50

A koronavírus-járvány idején a Foto Reklámügynökség is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a frontvonalban helytálló hazai egészségügyi dolgozók a lehető legnagyobb biztonságban legyenek, ezért a cég arcpajzsok gyártásába kezdett. A védőfelszerelések ára éppen annyi, amivel meg tudják tartani a munkaerőjüket, de így is jóval a nemzetközi konkurencia alatt vannak. Első körben 12 ezer arcpajzsot készítenek, de ha a kereslet megkívánja, növelni fogják a darabszámot.

Az új kínai koronavírus alapjaiban változtatja meg az életünket az elkövetkező hetekre, hónapokra, a fertőzés visszaszorításáért az egyének szintjén kell cselekednünk. A szakértők mindenkitől azt kérik, aki teheti, maradjon otthon ezekben a nehéz időkben, de vannak, akik ezt nem tehetik meg. Ilyenek többek között a saját egészségüket sem féltő orvosok, nővérek, kórházi dolgozók.

 

A Foto Reklámügynökség lehetőségeihez mérten rajtuk szeretne segíteni a járvány idején, ezért arcpajzsok gyártásába kezdtek. Tankó Balázs, a cég marketingigazgatója arról beszélt, a védőfelszereléseket lézervágó géppel vágják ki, majd kézileg szerelik készre azokat.

 

„Mivel jelenleg Magyarországon hiány van az alapanyagból, kezdésnek 12 ezer arcpajzsot fogunk legyártani. A munkatársaink váltott műszakban dolgoznak a nap 24 órájában. Így számításaink szerint naponta ezer darab pajzsot tudunk elkészíteni és az egészségügyi dolgozóknak átadni” – magyarázta.

 

 

Mint fogalmazott, a cég így nemcsak az orvosok, nővérek egészségének megőrzéséhez járul hozzá, de munkát is tud adni az alkalmazottjainak, így nem kényszerülnek elbocsátásokra.

 

„Úgy alakítottuk ki a védőpajzsok árát, hogy azzal tudjuk finanszírozni a saját munkaerőnket, de még így is a nemzetközi konkurencia ára alatt vagyunk megközelítőleg 50 százalékkal. Megkerestünk több szakmai és egészségügyi dolgozókat tömörítő szervezetet, és szerencsére már most hatalmas az érdeklődés a termék iránt. A háziorvosok tömegesen rendelik, és amennyiben a 12 ezer pajzs nem lesz elég, úgy próbáljuk majd az alapanyagot külföldről pótolni” – tette hozzá a Foto Reklámügynökség marketingigazgatója.

 

 

A vállalat több olyan megoldáson is dolgozik emellett, amivel ki tudják szolgálni a járvány idején a hazai cégeket. Ilyen a gyógyszertárakba és a pénztárakhoz felszerelhető plexilap, a figyelmeztető és „sorban álló” padlómatricák, a megállítótáblák, de elkezdtek egy speciális műanyag ajtónyitót is gyártani, aminek használatával egyáltalán nem kell érintkezni a kilinccsel.

 

A Foto Reklámügynökség termékeiből bárki szabadon vásárolhat, további információk a cég honlapján érhetőek el.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05