Karrierváltás állami támogatással

forrás: Prím Online, 2020. április 8. 14:05

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként tegnap bejelentett intézkedések révén ugrásszerűen, tízszeresére bővülhet itthon azok száma, akik a karrierváltás mellett döntenek, és egy intenzív és gyakorlatorientált képzés elvégzése után informatikus szakmát és állást szereznek. Tavaly már közel ezer, főként 21 és 45 év közötti életkorú, különböző szakmai háttérrel rendelkező diák kezdhetett új karriert programozóként egy általában fél éves képzés után. Ez a szám a jövőben az évi tízezer főt is elérheti az akár több millió forintos képzések 95 százalékos, vissza nem térítendő állami támogatásának, valamint a kamatmentes felnőttképzési diákhitelnek köszönhetően - állítja a junior szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters.

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként tegnap bejelentett intézkedések célja a válság által kedvezőtlenül érintett szektorokban dolgozó munkavállalók gyors szakmai továbbképzése, vagy teljes átképzése. A jelenlegi információk szerint ezen képzések tandíjának 95 százalékát vissza nem térítendő formában biztosítja majd az állam, amely a képzés idejére kamatmentes felnőttképzési diákhitelt is folyósít.

 

A kormányzati intézkedésekre reagálva a PROGmasters többféle online képzéssel készül, amelyekre a mai napon elindította az előjelentkezést. Az IVSZ által auditált programozóiskola a teljes karrierváltást lehetővé tevő 6 hónapos programozó kurzus mellett, rövidebb idejű továbbképzéseket is elindít, így pár hetes, illetve néhány hónapos scrum master, manuális és automatizált tesztelő, IT-szervező, webfejlesztő, valamint product owner képzéseket is elérhetővé tesz. A programozóiskola a felvételi előtt állókat karrier-tanácsadással segíti az érdeklődésüknek és az igényeiknek leginkább megfelelő képzés azonosításában, míg végzett hallgatóit az elhelyezkedésben támogatja jelenleg 54 IT partnercége bevonásával. A felvételi feltételek képzésenként eltérőek, jellemzően azonban a soft skillek és a korábbi munkatapasztalat számítanak, illetve egyes esetekben a nyelvtudás, ugyanakkor programozói alapképzettség egyik képzéshez sem szükséges.

 

„A mostani helyzet egyedülálló lehetőséget kínál a munkavállalók digitális átképzésére, ami azért is szükséges, mert 2030-ra a jelenlegi munkakörök 52 százaléka lesz automatizálható a jelenleg már ismert technológiákkal. Ezért annak, aki szeretné megőrizni a munkaerőpiaci versenyképességét és hosszú távú karrierre vágyik, az államilag támogatott képzések révén az IT szakemberré válás egy kiváló lehetőség” - mondja Filep Szabolcs, a PROGmasters alapítója és vezetője. „Ráadásul mivel számos szektorban még csak most kezdik felismerni az IT szerepét, a jövőben tovább nő a munkaerő-piaci igény ezekre a szakemberekre. A fintech-forradalom után a szoftverek a mezőgazdaságot is kezdik megreformálni és hatékonyabbá tenni, ám az ipar különböző területein, sőt, a politikában is még nagyobb szerep jut majd a szoftvereknek” - teszi hozzá a PROGmasters vezetője.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás