Kutatás: az enyhítés után is velünk marad a távmunka

forrás: Prím Online, 2020. május 23. 16:27

Óvatosan állnak hozzá a magyar cégek az irodáik újranyitásához, a vezetők többsége hosszútávon is be akarja építeni a járványhelyzet alatt bevezetett, és azóta bevált távmunka megoldásokat – derült ki a felhő alapú szolgáltatások közvetítésével foglalkozó Kvazar.cloud friss villámkutatásából. Az országosan több mint 500 viszonteladó partnert kiszolgáló cég által gyűjtött visszajelzések alapján a vezetők többsége úgy véli, hogy egyes eszközöket a veszélyhelyzet után is megtartanak, és több munkakört továbbra is távmunkában töltenek majd be.

Sokan maradnak otthon az enyhítés után is

A távmunkáról való visszaállás témakörét vizsgáló kutatásban a résztvevő cégvezetők egy 1-10-es skálán értékelték az egyes állításokat attól függően, hogy azok mennyire igazak az ő vállalkozásukra. Az első kérdésben átlagosan - 6,1-es szinten - tartották helytállónak azt, hogy a munkatársaik többsége az enyhítések hatására visszatér a megszokott irodai környezetbe. A válaszadók jelentős többsége (7,5-ös érték) értett egyet azzal, hogy bizonyos munkaköröket hosszútávon is távmunkában fognak végezni a dolgozóik. Ennél is magasabb átlagot, 8,3-as mutatót ért el az az állítás, hogy a távmunka eszközök a járványhelyzet alatt már szervesen beépültek a cégek mindennapi működésébe. Így nem meglepő, hogy a cégvezetők túlnyomó részben (8,8-as érték) egyetértenek azzal, hogy számos felhő alapú, távmunka megoldás „jól vizsgázott”, és ezért a jövőben is alkalmazni fogják azokat.

 

 

A szükség nagy úr: a „szkeptikus magyarokat” is meggyőzte a távmunka

A pandémia kirobbanása előtt a Gallup Globális Munkahelyi Felmérése arra mutatott rá, hogy a magyar munkavállalók mindössze 2,5%-a dolgozott távmunkában, a JobsGarden kutatása alapján pedig a magyar cégek 70%-a eredetileg egyáltalán nem tervezte a home office bevezetését. A koronavírus ebben globális áttörést hozott, és olyan kapukat nyitott meg, amelyek nélküle még évekig zárva maradtak volna. A távmunka tömeges elindítása számos olyan, mindennaposnak számító tevékenységet helyezett át az online térbe, mint a meetingek szervezése, az információk gyors átadása vagy a dokumentumok tárolása és megosztása. A Kvazar.cloud villámkutatásának eredményei rámutattak, hogy a szkeptikus magyar cégvezetők is kezdenek hozzászokni például a chatprogramokhoz, vagy a nyomtatott dokumentumtárat felváltó felhő alapú fájlmegosztó rendszerekhez. „A veszélyhelyzet pozitív következménye, hogy a most bevezetett megoldások magasabb szintre emelik a vállalkozások informatikai fejlettségi szintjét. A partnereink visszajelzése alapján jelentősen megnőtt az igény a gyorsan beépíthető és jól használható informatikai szoftverek iránt. A vészhelyzetben bizonyított eszközök rengeteg cégnél hosszabbtávon is beépülnek az üzletmenetbe.” – mondta Iván László, a Kvazar.cloud cégvezetője.

 

A megtanult leckéket a lecsengés alatt se feledjük

Ahogy a járványügyi szakemberek figyelmeztetése alapján a személyes érintkezésekkel továbbra is óvatosan kell bánni, úgy a céges üzletmenet sem áll vissza egyik napról a másikra a rendes kerékvágásba. A távmunkásokra hosszútávon is számító továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani az otthonról dolgozók teljesítményének követésére és munkatársaik motiválására. A vállalkozások akkor tudják hosszútávon sikeresen megtartani a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt, ha megtalálják azokat az informatikai megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető az otthonról dolgozók teljesítménye. „Nem mindenki alkalmas rá, hogy hónapokon keresztül ugyanazt a teljesítményt nyújtsa otthonról, mint a nagy erőket mozgósító veszélyhelyzetben, vagy általában a munkahelyén. A cégeknek segíteniük kell a távolról dolgozókat abban, hogy elkötelezettebbek legyenek. Ehhez megfelelő képzést, fájlmegosztási lehetőséget nyújtó szoftvert és adatbiztonságot kell biztosítania a mobileszközökön, hogy mindehhez otthonról is hozzáférjenek.” – mondta Iván László. Hozzátette: „Sokat jelenthet emellett a rendszeres videókonferencia, csapatmeeting megtartása is. Ha a távolról dolgozók továbbra is a team részének érzik magukat, valószínűbb, hogy megőrzik elégedettségüket és motiváltságukat, ezzel pedig mindenki jól járhat.”

 

 

Alapszükségletté vált a helytől független biztonságos munkavégzés

A fokozatos enyhítéssel nemcsak a lakosság általános veszélyérzete csökken, hanem a cégek is hajlamosak alábecsülni az ingázás biztonsági kockázatát. A nem megfelelő körültekintéssel végzett távmunka rengeteg olyan veszélyt rejt magában, amelyekkel a munkavállaló milliós károkat okozhat a cégnek. A dolgozó egy-egy illetéktelen program telepítésével vagy kétes eredetű e-mail megnyitásával is beengedhet olyan zsarolóvírusokat és kártevőket, amelyek érzékeny adatok (szerződések, kimutatások, üzleti titkok) elvesztéséhez vezethetnek. A tűzoltás után tehát most a finomhangolás időszaka következik, és a hosszútávú távmunkához még biztonságosabb és hatékonyabb rendszert szükséges bevezetni. „A kutatásunkban is visszaigazolódott a forgalmi adataink alapján már tapasztalt fordulópont, miszerint a felhőszolgáltatások iránt jelentősen megnőtt a bizalom. A széleskörű kipróbálás után most már sokkal nagyobb a nyitottság a vezetők részéről. A közeljövőben a trend további erősödését várjuk, hiszen a helytől független biztonságos munkavégzés villámgyorsan alapszükségletté vált.” – zárta Iván László.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05