Ez lehet a kulcsa az e-kereskedelem jövőjének

forrás: Prím Online, 2020. május 27. 10:50

Az e-kereskedelem a globális trendeket követve Magyarországon is folyamatosan növekedett az elmúlt években, a COVID-19 kereskedelemre gyakorolt hatásai pedig még inkább meggyorsították az online szektor erősödését. Március óta számos új webáruház jött létre, a folyamat pedig az elemzések alapján nem áll meg, hiszen egyre többen részesítik előnyben az online vásárlást. Kérdés persze, hogy hogyan érdemes a lehető legegyszerűbben és leggazdaságosabban webshopot üzemeltetni, hiszen egy új online vállalkozás sikere számos apró részleten múlhat. Az alábbiakban ehhez adunk segítséget kezdő, és már működő webáruházak tulajdonosainak. 

A járványügyi helyzet alapjaiban írta át azokat a trendeket, amelyek a vírus megjelenése előtt megfigyelhetők voltak. A piac megváltozott és az emberek attitűdje is teljesen más lett. Igaz ez az online szektorra is: míg Magyarországon a GKI Digital adatai szerint 2018-ban 3 millió fő körülire volt tehető az aktív online vásárlók száma, addig ez a szám ma körülbelül 3,35 millió, amelyből 50 ezer új online vásárló március óta próbálta ki életében először a webes vásárlást. És bár a gazdasági recesszió hatására a vásárlóerő csökkenhet a második félévben, az elemzések szerint ennek ellenére éves szinten mintegy 25%-kal növekedhet hazánkban az online piac*.

 

A webshopoké lehet a jövő Mindez pedig azt mutatja, hogy nemcsak a már működő, de az ezután létrejövő webshopoknak is van létjogosultsága. Kérdés azonban, hogy hogyan éri meg leginkább webshopot üzemeltetni és mi a kulcsa annak, hogy nemcsak költséghatékony, de rugalmas és könnyen fejleszthető rendszert is építsünk? Ebben lehet segítségre a fulfillment webshop logisztika, amely jelenlegi formájában néhány éve érhető el Magyarországon, azonban jól látszik, hogy az e-kereskedelem jövőjét jelentheti. 

 

Nem ördögtől való kiszervezni a háttértevékenységeketA fulfillment az a folyamat, amikor egy termék eljut az online vásárlás pillanatától, a kiszállításon át a vásárló kezébe, ha pedig fulfillment szolgáltatóval dolgozunk együtt, akkor ők veszik át az e-kereskedelmi vállalatoktól a teljes logisztikai folyamataikat: az értékesített termékek raktározását, csomagolását, kiszállítását, valamint számlázását is, ebből azonban a vásárló semmit sem vesz észre. “Kezdő webshop tulajdonosoknak a lehető legjobb döntés egy fulfillment webshop logisztikai szolgáltatóval együttműködni, hiszen a mérethatékonyságnak és a mennyiségi kedvezményeknek köszönhetően általában pénzt spórolunk a minket választó cégeknek, nem beszélve arról, hogy a kiszervezett logisztikával a kapacitás sosem lesz a növekedés gátja, illetve a költségek és a lehetséges terjeszkedéssel járó kiadások is skálázhatóvá válnak a szolgáltatásainknak köszönhetően” - mondta el Csereklyei Bálint, az iLogistic.hu ügyvezetője. 

 

Rugalmas fejlődés forgalomnövekedés esetén isSokszor merül fel egy-egy webshopnál, hogy miután beáll egy rendelési szint, merjenek-e még több energiát a marketingre fordítani, annak sikere esetén el tudják-e raktározni a többletárut, fel tudnak-e venni új munkatársakat, akik becsomagolják majd a sok rendelést, és tudják-e tartani a kézbesítési határidőket. Ha fulfillment szolgáltatót választunk, akkor mindez nem jelent problémát, hiszen ők bármilyen forgalomnövekedésre fel vannak készülve, legyen az egy hosszabbtávú növekedés, vagy akár egy szezonális - karácsonyi vagy Black Friday – forgalomnövekedés, egyik sem okozhat változást a szállítási határidőkben. 

 

Skálázható növekedés költséghatékony megoldásokkalNem beszélve arról, hogy a kiszervezéssel a költségek is tiszták és növekedés esetén is skálázhatóak lehetnek. A működésnek ezt a formáját választva nem kell raktárbérletet, illetve alkalmazottakat fizetni, illetve nem áll tőke a csomagolóanyagban és az eszközökben sem, hiszen csupán a kiküldött csomagok után van szükség a díjfizetésre. Ez pedig azt jelenti, hogy ha nincs csomag, akkor nem kell az alvállalkozónak sem díjat fizetni. 



Egy új vállalkozás létrehozása soha nem egyszerű, azonban a webshop-üzemeltetés egy olyan üzletág, ahol a tulajdonosoknak nem feltétlenül kell mindenhez érteni a raktározástól a szállítás szervezéséig, éppen ezért lehet az e-kereskedelem a jövő gazdaságának kulcsa, a fulfillment webshop logisztika pedig az e-kereskedelem új sikeres modellje, amelyet alkalmazva már csak jó ötletekre és minőségi termékekre lesz szükség, a többit pedig megoldják helyettünk. 

______________

* GKI Digital - https://gkidigital.hu/2020/05/07/koronavirus/

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05