Ötvenmilliós támogatással segít az E.ON csoport a hátrányos helyzetű gyerekeknek

forrás: Prím Online, 2020. június 15. 12:51

A tanév végét követően hátrányos helyzetű gyerekeknek szervez felzárkóztató programot az E.ON csoport támogatásával a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Az összetett, hónapokon át tartó fejlesztő programot a vállalatcsoport összesen 50 millió forinttal támogatja. A digitális oktatásba nehéz körülményeik miatt megfelelően bekapcsolódni nem tudó gyerekeknek először nyári táborokat szerveznek a tananyag pótlására, majd tanműhelyekben folytatják a megkezdett munkát és havonta egyszer élménynapokat is tartanak. A segélyszervezet szakmai irányításával megvalósuló programokban több száz gyerek vesz majd részt.

Hatszáz gyerek megsegítését célzó, ötvenmillió forintos programot indít hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására az E.ON Hungária csoport támogatásával a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. A támogatás és a program célja, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a sokgyermekes, nehéz helyzetben élő családoknak, amelyeknél a gyerekek az elmúlt időszakban nem, vagy csak részben tudtak részt venni a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatásban, mert nem álltak rendelkezésükre az ehhez szükséges digitális eszközök vagy hiányosak voltak a használatukhoz szükséges készségek, ismeretek.

 

Ennek a problémának a megoldására olyan összetett, több hónapos szakmai programot dolgoztak ki, amellyel nem egyszeri segítséget, hanem folyamatos fejlődést és emellett kikapcsolódást is biztosítanak a gyerekeknek.

 

„Tudatosan építettük fel ezt a hosszabb időtávot felölelő programot, mivel hiszünk benne, hogy a felzárkóztatást, tartós hatást csak alázatos, folyamatos munkával lehet elérni. Célunk, hogy a programban részt vevő gyermekek egyike se szenvedjen hátrányt a digitális alapkészségek hiánya miatt. A jövő az ő kezükben van, mi pedig a tudást is a kezükbe adjuk, amivel ezt a jövőt alakíthatják” - mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja. 

 

 

A felzárkóztató program júliusban indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gönci járásban tartott táborokkal, augusztusban pedig Olaszliszkán és Somogy megyei Kastélyosdombón folytatódik. Az egyenként egyhetes táborokban összesen 100-120 gyerek vehet részt. A gyerekeknek 10-15 fős csoportokban pedagógusok tanítják a digitális eszközök használatát, valamint segítik őket a veszélyhelyzet alatt kimaradt tananyag pótlásában, felzárkózhatnak a többiekhez és ők is felkészültebben várhatják az új tanévet. A napközi jellegű foglalkozások mellett bentlakásos ellátást is biztosítanak, valamint a gyerekek étkeztetéséről is gondoskodnak.

 

A szorgalmasan tanuló gyerekek a programok során tallérokat gyűjthetnek, amelyeket később egyebek mellett tanszerekre, sporteszközökre, okostelefonra válthatnak be.

 

A gyerekeket a táborok után nyitott és diákcentrikus tanulóműhelyek várják, ahol korrepetálást is kérhetnek és szakemberek segítik őket abban, hogy a meglévő digitális eszközöket használva hogyan tudják megoldani iskolai feladataikat. A műhelyek 2020 őszén Olaszliszkán, a Gönci járásban és Kastélyosdombón 4 hónap alatt 90 gyereknek biztosítanak folyamatos tanulási lehetőséget. Havonta egyszer közösségi élménynapon is részt vehetnek, ennek összesen 400 gyerek lesz majd részese.

 

 

„Példamutató és egyben jövőformáló az E.ON és a Segélyszervezet nehéz sorsú gyerekek felzárkózását szolgáló újabb együttműködése. Az Ökumenikus Segélyszervezet gyermekeket segítő intézményeinek munkatársai évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a rászoruló gyermekek fejlesztése terén. Az E.ON előremutató támogatásának köszönhetően ez a tudás párosul most egy egyedülálló lehetőséggel, és így 2020 második félévében több száz gyermeknek kínálhatunk valódi kapaszkodót, esélyt a hátrányok ledolgozására” – emelte ki Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

 

Az E.ON nem csupán pénzbeli támogatást nyújt a programhoz: minden táborban egy-egy nap önkénteseik mutatják be közérthető és látványos megoldásokkal az energetika sokszínű világát. A tanulók megismerkedhetnek a többi között egy félbevágott elektromos autóval, illetve annak működésével, kipróbálhatják a két vállalat kosaras autóit, drónokat reptethetnek, sőt, a virtuális valóságba is belekóstolhatnak. A szórakoztató programok mellett önkéntesek tartanak előadást a gyerekeknek az energia- és környezettudatosság fontosságáról. A gyerekek praktikus tanácsokat és tippeket kapnak majd arról is, hogyan készülhetnek fel, mit érdemes tanulniuk, ha a jövőben az energia világában szeretnének elhelyezkedni, miként válhat belőlük például villanyszerelő, ami egy hosszútávon érdekes, stabil szakma lehet számukra. A tábor vége előtt koncert, illetve színházi előadás zárja a programot. Az E.ON hasonló bemutatóval készül a gyerekeknek a táborok után szervezett élménynapokra is.

 

A felzárkóztató nyári táborokról készült videót itt tekintheti meg. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09