Mit tesz értünk a mesterséges intelligencia?

forrás: Prím Online, 2020. június 26. 11:50

A mesterséges intelligencia (MI) régóta foglalkoztatja az emberek fantáziáját, hiszen használatával egy új aranykor köszönthet be. Már az 50-es évektől kutatták a területet, de az igazi áttörést 2012ben a deep learning rendszerek hozták el. A nagyvállalatok mellett (mint az Amazon, Microsoft vagy a Google) egyre több KKV is elkezdett a területtel foglalkozni, hiszen a cégek adatvagyona felbecsülhetetlen. Az ITware gyakorlati példákon keresztül mutatta be a hazai nagyvállalatok szakembereinek, hogyan is tudják ők alkalmazni a gépi tanulást saját iparágukban.  A nagysikerű ingyenes webinár öt szakterület esettanulmányain (HR, gyártás, minőség-ellenőrzés, mezőgazdaság, telekommunikáció) keresztül demonstrálta, hol tart ma ez a technológia. A Develor szervezetfejlesztő cég azt is megmutatta, hogyan kezeljük a változás emberi oldalát, hogy a szervezeti ellenállást leküzdve elkötelezetté tegyük munkatársainkat, akiknek hozzáállásától és viselkedésétől függhet a technológia bevezetésének sikere.

A jelenlegi helyzetben sok vállalat halasztja el a tervezett beszerzéseket, csökkenti a fejlesztésre szánt költségkeretét és írja át a 2020-ra kitűzött bevételi terveit. A járvány miatt számos rendezvény elmaradt, viszont az igény a tanulásra, a fejlődésre, az előre menekülésre megmaradt. Az ITware Kft. ebben a megváltozott és nehéz helyzetben a tudásával támogatja környezetét, ezért fizetős rendezvényét átvitte az online térbe, ahol hatalmas sikernek örvend.  

 

„A legtöbb vállalati vezető tisztában van a mesterséges intelligencia használatának előnyeivel, mégis csak kevesen használják jelenleg hazánkban. Azért is hoztuk létre ingyenes webinárunkat, mert szeretnénk konkrét példákon keresztül megmutatni, hol tart valójában ez technológia és mi az, amit már most hasznosítani tudnak a vállalatok. Nagyon örülünk, hogy az eddigi, több mint 120 résztvevőnk 100%-a ajánlaná ezt a webinárt kollégáinak, ismerőseinek.” - mondta el Dankó Sándor, az ITware ügyvezetője.  

 

A HR területén az elmúlt évek során rengeteg változás és technikai fejlődés történt, ma már nem csak a nagyvállalatok engedhetnek meg toborzási, kiválasztási rendszereket. Az egyik képzésajánló rendszer amit  ismertettek, hasonló a webshopok termékajánlóihoz. Segítségével a vállalat dolgozóinak csakis olyan továbbképzéseket ajánlottak automatikusan, ami a végzettségüknek és aktuális tudásszintjüknek megfelelő. Ezzel nőtt a munkvállalói elköteleződés és elégedettség is és csökkent az adminisztrációs teher a HR osztályon.   

 

 

A gyártástechnológia élen jár a mesterséges intelligencia használatban, mivel itt nem csak a selejetképződést lehet megakadályozni, hanem a gépek időelőtti meghibásodását, vagy akár egy teljes részleg leállását. Esettanulmányaikban mélytanuláson alapuló képfelismerő rendszert és egy klasszikus, 50 lépésből álló idősorozatelemzést mutattak be. Ezek segítségével a gyártósorokban akár 30%-kal csökkenhet a selejtképződés és megakadályozható, hogy a drága berendezések idő előtt amortizálódjanak.  

 

A telekommunikáció területén az ügyfél megtartás és lemorzsólódás elkerülésére mutattak be esettanulmányt, melyben gráf-elméletet használtak, mely kiválóan alkalmas szociális hálók elemzéséhez. Ennek segítségével beazonosítható váltak azok az ügyfelek, akik vélhetően nagy befolyással bírnak társaikra, így fontos a vállalat számára ezen ügyfél megtartása, akár személyre szabott ajánlatokkal.  

 

„A mestereséges intelligencia (MI) használata ma már nem csak a nagyvállalatok kiváltsága, a KKV-k üzleti területein is sikeresen alkalmazható. A MI projekt sikerének első lépése az üzleti probléma megértése. Csak ezután következhet az adatok összegyűjtése, megértése és előkészítése, a modellezés, a kiértékelés, majd az üzembehelyezés. Esettanulmányainkat éppen emiatt üzleti perspektívából közelítettük meg. ” - mondta el Budaházy Gábor, az ITware vezető adattudósa. 

 

A rendezvény sorozat folytatódik, tovább bővítve a technikai területet a humán oldallal. Hogyan kezeljük a változás emberi oldalát az előkészítéstől a bevezetésig? Mire kell figyelnie a vezetőknek, hogy a fejlesztéssel töltött idő és a ráfordított erőforrások minél hatékonyabban hasznosulhassanak. Erről a témáról a Develor Tanácsadó Zrt. senior trénere Csirmaz Nándor fog előadást tartani.  

 

A webinár megmutatja annak lehetőségét is, hogy aki számára még inkább ismeretlen a terület, az hogyan indulhat el az alkalmazás útján. Ehhez ötletet adnak a gyakorlati példák, akik pedig már komolyan gondolkodnak az AI bevezetésén az üzleti folyamataikba, azok számára is nyújt megoldást az ITware az AI Clinic terméke segítségével.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB eladta az Energetikai Hálózatok üzletágát a Hitachinak

Az üzletág eladása lehetővé teszi, hogy az ABB a kulcsfontosságú piaci trendekre és vevői igényekre, így a közlekedés és az ipar villamosítására, az automatizált gyártásra, a digitális megoldásokra, valamint magasabb szintű, fenntarthatóbb termelékenységre koncentráljon. 

2020. július 4. 18:09

A kisvállalkozásoknak is egyre biztonságosabb a felhő

A hálózati kommunikációs gyártó Zyxel bejelentette a Nebula Felhő Hálózati Megoldás legújabb frissítését. A tajvani központú vállalat ezzel az iparágban elsőként DPPSK funkciót kínál a biztonságosabb vezeték nélküli hálózatokhoz a KKV-k számára, akik így felhőből vezérelhető hálózati szolgáltatásokat is képesek nyújtani a Nebulán keresztül.

2020. július 4. 16:14

Új Webex fejlesztésekkel támogatja a Cisco a távmunkát és a visszatérést az irodákba

A távoli munkavégzést támogató biztonságos együttműködési megoldások az elmúlt időszakban kiemelten fontossá váltak – nemcsak az IT-vezetők számára. A Cisco piacvezető együttműködési megoldása, a Webex idén áprilisban félmilliárd bejelentkezést regisztrált, a résztvevők pedig összesen 25 milliárd percet töltöttek a platformon. Ez a megszokott forgalom háromszorosa volt. 

2020. július 4. 14:25

20%-kal nőtt a televíziók átlagos képátmérője az elmúlt öt évben

A háztartásokban világszerte egyre nagyobb televíziók jelennek meg, az átlagos méret az elmúlt öt évben 40-ről közel 48 colosra nőtt* , ez pedig a magyar otthonokban is meglátszik. Legyen szó régi eszközök cseréjéről, az első okostévéről, vagy a család harmadik készülékéről, a hazai felhasználók 73 százaléka számára fontos a képátmérő egy új tévé vásárlásakor, így a használatban lévő készülékek több mint egy harmada 43 colosnál is nagyobb, négyötöde pedig 5 évnél fiatalabb. 

2020. július 4. 11:48

Tovább nőtt a Huawei márkaértéke

A Huawei a tavalyi évhez képest két helyet javítva az előkelő 45. helyen végzett a BrandZ idei Top 100-as listáján. A cég zsinórban ötödik alkalommal kapott helyet a legértékesebb nemzetközi márkákat felvonultató rangsorban, márkaértéke kilenc százalékkal, 29,4 milliárd USD-re nőtt az elmúlt egy évben. 

2020. július 4. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon

2020. július 3. 18:53

Új funkcióval bővült a WIWE

2020. június 15. 16:23

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15
online sportfogadás