A HP közzétette éves Fenntarthatósági Jelentését

forrás: Prím Online, 2020. július 2. 19:55

A HP közzétette 2019-es Fenntarthatósági Jelentését, amelyben célként tűzi ki a sokszínűség és az elfogadás támogatását, egy alacsony karbonkibocsátású, körforgásos gazdaság létrehozását és hozzájárul a vállalat a bolygó, az emberek és közösségek megsegítésére irányuló törekvéseihez.

A célkitűzések részeként a HP bejelentette, hogy 2025-ig globális szinten megduplázza a fekete és afroamerikai felsővezetők számát a szervezetben. 

 

Új célként került a jelentésbe az egyszer használatos műanyag csomagolások 75 százalékának kiváltása fenntartható megoldásokkal, szintén 2025-ig, ezzel is hozzájárulva a karbonemisszió csökkentéséhez. 

 

A vállalat az éves Fenntarthatósági Jelentésben részletesen bemutatja a korábbi célkitűzések felé tett lépések hatását. A HP fenntarthatósági intézkedései több mint 1,6 milliárd dolláros értékesítési eredmény-növekedéshez járultak hozzá 2019-ben, amely 69 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest.

 

„A HP szervezeti kultúrája régóta arra a gondolatra épül, hogy jól csinálni valamit legalább olyan fontos, mint a cselekvés maga. A közelmúlt eseményei megmutatták, hogy a rendszerszintű rasszizmus és a társadalmi egyenlőtlenségek továbbra is nehezítik az emberek életét, számunkra pedig elsődleges, hogy ez ellen a szervezet minden szintjén fellépjünk” – mondta el Enrique Lores, a HP elnök-vezérigazgatója.  

 

 

„Napjaink kihívásai, legyen szó akár a klímaváltozásról, egy világjárványról vagy a rendszerszintű elnyomásról, nem ismernek országhatárokat és mindannyiunk számára kockázatot jelentenek – tette hozzá Lores. – Minden vállalkozásnak tennie kell azért, hogy az érdekeltek mellett a társadalom számára is értéket hozzanak létre. Az adatok azt mutatják, hogy a HP jelentős lépéseket tesz a jó irányba, de mindig lesznek területek, ahol tehetünk többet. Az afroamerikai munkavállalók számának növekednie kell, ezért tenni is fogunk ebben az évben. Sok munka áll még előttünk, de a HP kultúrája és értékei bizalommal töltenek el. Itt az ideje, hogy felgyorsítsuk ezeket a folyamatokat, helyrehozzuk, ami nem működik, és új lehetőségeket találjunk a társadalmi igazságosság, az emberi jogok és a fenntarthatóság ügyének előmozdítására.”  

 

Sokféleséggel és befogadással a közös cselekvésért

A HP a szervezet minden szintjén támogatja a sokféleséget és a befogadó környezetet és fellép a faji igazságtalanságok minden formája ellen. A HP Igazgatótanácsát 42 százalékban nők alkotják, és a tagok 58 százaléka tartozik valamelyik kisebbséghez, így továbbra is ez az egyik legsokszínűbb irányítótestület az amerikai technológiai vállalatok körében. A 2019-ben, az USA-ban felvett alkalmazottak 63 százaléka valamelyik alulreprezentált társadalmi csoport (nők, amerikai etnikumok, veteránok, fogyatékossággal élők) tagja, a 2018-as 57 százalékos arányhoz képest. A HP 43 százalékkal teljesítette túl a veteránok foglalkoztatására vonatkozó célszámait, az összes újonnan felvett dolgozónak pedig a 40 százaléka tartozott valamelyik kisebbséghez, míg 2018-ban csak 32 százalék volt ez az arány.

 

Globálisan a 2019-ben a HP-nál munkába állóknak 40 százaléka volt nő. A vállalat a Global Supplier Diversity program keretében 374 millió dollárral támogatta a kisvállalkozásokat és sokszínű beszállítói közösségét, mint például a kisebbségi és női tulajdonosokat. Összesen 698 millió dollárral járultak hozzá a gazdasági eredményekhez ilyen formában. 

 

A HP már negyedik éve támogatja a fekete egyetemistáknak szóló HBCU (Historically Black Colleges and Universities) Kihívást, a National HBCU Business Deans Roundtable szervezettel közösen. A programban eddig 44 üzleti és közgazdasági képzést nyújtó intézmény vett részt és adott lehetőséget a diákoknak, hogy valódi, a HP-hoz kötődő üzleti kihívásokat oldjanak meg és értékes iparági tapasztalatokat szerezzenek.

 

Az év elején a HP megerősítette elköteleződését a CEO Action for Diversity and Inclusion kezdeményezés, a legnagyobb, vezérigazgatók által indított munkahelyi sokszínűséget és befogadást támogató program mellett. A HP Foundation 500.000 dollárral támogatja a társadalmi igazságosságért küzdő szervezeteket, amelyek harcolnak a rendszerszintű rasszizmus és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen. 

 

 

A HP emellett a saját platformjain keresztül is szeretné felhívni a figyelmet a hangsúlyos társadalmi ügyek fontosságára. Ezért fogott össze a Girl Risinggal és indította el a My Story: The 2020 Stroytelling Challenget, amelynek keretében inspiráló példákat osztanak meg fiatal vezetőkről, akik az emberi jogokért, a faji igazságosságért, a nemi egyenlőségért, és a fiatal nők oktatásáért harcolnak. 

 

Egy hulladékmentes világért

Minden évben háromszázmillió tonna műanyagot gyártanak világszerte, amelynek fele egyszer használatos, 91 százalékát pedig sosem hasznosítják újra. A csomagolóanyagok iránti kereslet jelentősen megnőtt a koronavírus járvány ideje alatt. A csomagolás jelentősen hozzájárul a hulladéktermeléshez és így hatással lehet a bolygó- és lakóinak egészségére is, ezért a HP bejelentette, hogy 2025-ig 75 százalékkal csökkenti az egyszer használatos csomagolóanyagok alkalmazását. A célkitűzés legfontosabb eleme a hardveres termékek csomagolásának cseréje újrahasznosított papírból készült csomagolóelemekre. 

 

A HP környezetkímélő csomagolásstratégiájának célja, hogy teljesen megszüntesse a szükségtelen műanyag és más káros anyagok használatát. A 2019-es évben a vállalat felhagyott a kábelek összekötésére használt műanyagelemek és a dokumentumokat védő fóliák használatával új eszközeinek dobozában. A HP emellett növeli az újrahasznosítható és papír alapú megoldások használatát, például a csomagolások műanyag hab- és szivacs elemeit 100 százalékban újrahasznosított, préselt papírból készült darabokra cseréli a notebookok, az asztali gépek és a kijelzők esetében. Az átállás a tavalyi évben közel 933 tonnányi nehezen újrahasznosítható műanyagszivacsot helyettesített papír elemekkel.      

 

A HP nyomtató üzletága 40 százalékkal csökkentette a műanyag szivacs használatát, ami több mint 95 tonnányi anyagot jelent, mindezt egy nyomtatómodell csomagolásának áttervezésével. A 2019-ben indított HP Tango Terra a vállalat első nyomtatója, amelynek a csomagolása teljesen műanyagmentes, a műanyag szivacsok és fólia helyett préselt papír és csomagolópapír kapott helyet. A 3D nyomtatási üzletágban a HP korábban bemutatta új polipropilén alapanyagát, amely segíti a gyártási hulladék csökkentését, hiszen a fölösleg akár 100 százalékban újrahasználható.  

 

A HP növeli az újrahasznosított műanyagok arányát is nyomtató- és személyi számítógép termékeiben. A 2019-es év során a vállalat több mint 25.000 tonna újrahasznosított anyagot tartalmazó műanyagot használt fel nyomtatóiban és számítógépeiben, amely az összes felhasznált műanyag 9 százaléka. A HP célja, hogy ez a szám 2025-re elérje a 30 százalékot. Egyre nagyobb teret nyernek az óceánból gyűjtött műanyagok is, a HP 1,7 millió fontnyi ilyen anyagot használt úttörő notebookjaiban, kijelzőiben, mobil munkaállomásaiban és Chromebookjaiban, ezzel több mint 60 millió műanyagpalack került ki a Föld vizeiből. A vállalaté az egyik leginkább fenntartható PC portfólió a világon, a termékek 111 Arany- és 268 Ezüst EPEAT minősítése az élvonalba tartozik az IT szektorban .   

 

Az erdők védelme és helyreállítása 

A HP célja az életet fenntartó természeti rendszerek rekreációja a világ erdeinek védelmével és helyreállításával. A HP által használt papír 2016 óta erdőirtás-mentes ellátási láncból származik, a vállalat pedig jó úton jár, hogy 2020 végére papíralapú csomagolásai is fenntartható forrásból érkező alapanyagokból készüljenek.  

 

A HP 2019-ben partnerségre lépett a WWF-fel (World Wildlife Fund) és párhuzamosan elindította a HP Sustainable Forest Collaborative programot, amelynek célja több mint 800 km2 erdő (Budapest területének közel másfélszerese) helyreállítása, védelme és megőrzése. A HP öt év alatt 11 millió dollárral segíti a WWF-et Brazília veszélyeztetett Atlanti erdejének helyreállításában, és támogatja az állami gazdaságok és erdők fenntartható fejlesztését Kínában. 

 

A HP Sustainable Forest Collaborative program erőfeszítései nyomán a kezdeményezéshez csatlakozott a The Arbor Day Foundation, a Chenming, a Domtar, a Mondi és a New Leaf, hogy hozzájáruljanak az erdők helyreállításához. Közös cselekvéssel az erdei ökoszisztémák a jövő generációk számára is megőrizhetők. 

 

Alkalmazkodóképes közösségek a világ minden részén

A minőségi oktatás egy olyan, alapvető emberi jog, amelynek fejlődésében a technológia fontos kiegyenlítő szerepet játszik. Az elmúlt 5 évben a HP több mint 28 millió diákot ért el, 2025-ig pedig 100 millió embernek szeretne segíteni a megfelelő oktatási eszközökkel. A HP Foundation HP LIFE programja diákoknak, vállalkozóknak és a felnőttoktatásban résztvevőknek nyújt alapvető üzleti és IT képzéseket ingyenesen elérhető formában online, offline és személyes tréningeken keresztül. A HP LIFE 2012 800 ezer embert ért el, és a program jó úton jár ahhoz, hogy 2025-re 1 millió embernek biztosítson elengedhetetlen szaktudást. 

 

A HP Fenntarthatósági Céljaira vonatkozó stratégiájának kulcseleme, hogy hozzáférést biztosítson az olyan technológiákhoz, eszközökhöz és tartalmakhoz, amelyek világszerte hozzásegíthetik a felhasználókat a minőségi oktatáshoz. A 2019-es évben 6,3 millió számítógépet juttatott el a vállalat különböző oktatási intézményekhez. A koronavírus járvány alatt rengeteg iskolát kellett bezárni és átállítani online oktatásra, amely sok diák számára okozott kihívást. Különösen nehéz a helyzete azoknak, akiknek nem állnak rendelkezésére a megfelelő eszközök vagy a megbízható internet kapcsolat az otthoni tanuláshoz. A HP ezért indította el HP Turn to Learn programját, amely a TIME for Kids-zel, a NASA-val és a Britannica-val közösen természettudományos és környezetvédelmi témájú tananyagokkal segíti az amerikai iskolásokat. A HP széleskörű vírusellenes intézkedéseinek egyikeként több mint 2,3 millió 3D-nyomtatott kórházi alkatrészt biztosított különféle intézményeknek. A vállalat és a HP Foundation közösen 8 millió dollár értékben adományozott termékeket és ajánlott fel forrásokat a megváltozott tanulási feltételekre való átállást és a helyi közösségeket segítve.

 

A HP elkötelezett a fenntartható, alkalmazkodóképes, és egyenlőbb jövő építése mellett. A vállalat csatlakozott ahhoz a további 155 céghez, amelyek aláírták a  ‘Recover Better’ nyilatkozatot, amely világszerte sürgeti a kormányokat, hogy a koronavírushoz kapcsolódó segítségnyújtást a legújabb klímavédelmi kutatások ajánlásaihoz igazítsák, hiszen a bolygó egészsége mindenkire hatással van. Ez a társadalmi fellépés és a közös cselekvésre való igény fontos része a HP Fenntarthatósági Céljainak és támogatja azokat a rendszerszintű változásokat és politikai lépéseket, amelyek hozzájárulnak a HP saját célkitűzéseinek eléréséhez a felhasználók, a közösségek és a bolygó védelmében.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05