A Rakuten Viber elindította a globális éhezés elleni kampányát

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 5. 09:45

A Rakuten Viber, a világ egyik vezető üzenetküldő alkalmazása elindította legújabb kezdeményezését, amelynek célja a COVID-19 által is indukált élelmiszerhiány, valamint éhezés problémájának leküzdése. Az e célból létrehozott közösség és matricacsomag támogatásával a Viber igyekszik bevonni felhasználóit, munkatársait és az ügyben elkötelezett partnereit: az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO), a Nemzetközi Vöröskereszt és a Nemzetközi Vörös Félhold Szövetség (IFRC), a Természetvédelmi Világalap (WWF), az UNICEF és a NATO is része a nagyszabású kezdeményezésnek.

A COVID-19-es járvány sajnos a világ intézményeinek és iparágainak nagy részére negatív hatással volt, ezalól pedig az élelmiszerágazat sem kivétel. Az Élelmezési Világprogram (WFP) áprilisi mérése szerint több mint 265 millió ember áll az éhezés küszöbén 2020-ban, ez a szám pedig a tavalyi év kétszerese. A lefelé mutató tendencia megfordítása szó szerint életmentést jelent, a Viber pedig ezt a célt igyekszik elérni kampányával.

 

 

A kezdeményezés két fő pillére a ”Fight World Hunger Together” edukációs közösség, valamint az új matricacsomag. A Community-ben a tagok segítséget kapnak a rossz étkezési, vásárlási és főzési szokások megváltoztatásához, valamint tanácsokat az ételpazarlás megszüntetéséhez. A különböző tartalmakban az együttműködő szervezetek segítenek majd, akik saját közösségeikben is igyekeznek edukálni. Azok a felhasználók, akik anyagi támogatással is szeretnék segíteni a célt, az új matricacsomag letöltésével tudnak hozzájárulni, a vásárlásból származó bevételt pedig az éhezés ellen küzdő jótékonysági szervezetek fogják megkapni. Akinek nincs lehetősége anyagilag segíteni az ügyet, a közösségbe való csatlakozással is célt ér, hiszen ahogy a közösség létszáma eléri az egymillió főt, a Viber 10.000 dollárt fog adományozni egy, a célt szolgáló segélyszervezetnek, ahhoz pedig, hogy ezt a számot minél hamarabb megvalósítsa, arra buzdítja felhasználóit, hogy saját inspiráló történeteiket is osszák meg a felületen.

 

„A világ egyre gyorsabban változik, a COVID-19 világjárvány pedig az eddig is nagyszámú, rossz helyzetben élők embereket tette még sebezhetőbbé. A pandémia egyik legnagyobb kihívása az élelmiszer globális hiánya, valamint az éhezés növekedése, a Viber pedig nem szeretné tétlenül nézni ezeket a történéseket, ezért is kell tennünk valamit az ügy érdekében” – nyilatkozta Djamel Agaoua, a Rakuten Viber ügyvezető igazgatója.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05