Kedden indul a regisztráció a Cégek Éjszakája programjaira

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 14. 19:29

Már nem kell sokat várni a rendhagyó karriernapra: 2020. szeptember 24-én 3D-s technika segítségével, virtuálisan nyílnak meg a budapesti cégek kapui, hogy megmutassák igazi arc(ulat)ukat. A programok ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek – szeptember 15-től erre a Cégek Éjszakája virtuális platformján lehet sort keríteni.

„Annak érdekében, hogy minél nagyobb biztonságban szervezzük meg az idei rendezvényt, úgy döntöttünk, hogy hibrid megoldás helyett a Cégek Éjszakája teljesen átköltözik az online térbe” – mondta el Deák-Nagy Csilla, a rendhagyó karriernap főszervezője. Azt is hozzátette: a virtuális tér egy érdekes próba. A jövőben lehetőséget adhat a rugalmasabb munkavégzésre, a távmunka egy továbbfejlesztett verziója lehet.  A résztvevő cégek innovatív programokkal várják a látogatókat, akik az előzetes regisztráció után, a renIT által fejlesztett, 3D-s, virtuális platformon keresztül kapcsolódhatnak be az eseménybe szeptember 24-én, délután négy órától éjfélig.

 

 

„A rendezvény célja, hogy a résztvevő vállalatok – amelyek elsősorban az informatikai, gazdasági, szolgáltatói szektorból kerülnek ki - megmutathassák, milyen értékeket képviselnek, hogyan dolgoznak, milyen jövőt nyújtanak a kollégáiknak. A látogatók számos programon keresztül betekintést nyerhetnek a cégek életébe, megismerkedhetnek az ott dolgozókkal: lesznek digitális workshopok, előadások, online beszélgetések, játékok” – mondta Deák-Nagy Csilla. Azt is kiemelte, a rendezvényen várnak mindenkit, aki pályakezdő vagy több éves tapasztalattal rendelkezik, irodai környezetben dolgozik és beszél angolul.

 

Az érdeklődők szeptember 15-én, 15 órától tudnak regisztrálni vendégként az ingyenes rendezvényre a Cégek Éjszakája weboldal „Jelentkezés” menüjének segítségével: http://cegekejszakajabudapest.hu/wp/jelentkezes-2/

Kulcsszavak: Cégek Éjszakája

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még több lehetőség a Galaxy Watch Active2 legújabb frissítésével

A Samsung legújabb, Galaxy Watch Active2 szériára kiadott szoftverfrissítése a vállalat idén bejelentett csúcskészülékein elérhető egészségügyi, kommunikációs és hálózati funkcióit hozza el. A Watch Active2 új lehetőségeivel az edzések hatékonyságának növelése mellett a mindennapi kapcsolattartás is gördülékenyebb lehet. 

2020. szeptember 28. 19:39

Ki lesz 2020-ban az „Év Projektmenedzsment Diplomamunkája” pályázat nyertese?

Rekordszámú dolgozat érkezett idén az „Év Projektmenedzsment Diplomamunkája” pályázatra. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, a 23 pályázat mind aktuális és érdekes témákat dolgozott fel. Betekintést kaphattak transzformációs projektekbe, hogyan épül be az agilitás a projektek működésébe, miben mások a következő generáció projektmenedzserei, függetlenül attól, hogy IT vagy akár építési területen alkalmazzák a projektmenedzsment módszertanát. 

2020. szeptember 28. 18:12

Magyar kutató kapta idén az Európai Fogyatékosságügyi Fórum (EDF) és az Oracle ösztöndíját

Dezső Renáta, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktorandusza kapta idén az EDF és az Oracle fogyatékossággal élő hallgatók számára alapított digitális hozzáférhetőségi ösztöndíját. 

2020. szeptember 28. 16:34

Akár egy telefonról is követhető lesz az idei Budapest Design Week

Kisfilmek hazai designerekről, képes cikksorozattal bejárható stúdiók, videók a koronavírus-helyzetre adott design megoldásokról – teljesen megújult honlappal várja az érdeklődőket a Budapest Design Week.  Magyarország legjelentősebb design eseménye, október 1. és 11. között hibrid formában jelentkezik, azaz a programok jelentős része az online térben valósul meg. A rendezvény egyik fő platformja idén a fesztivál megújult honlapja lesz, ahol mostantól folyamatosan frissülő tartalmak várják a design iránt érdeklődőket. 

2020. szeptember 28. 14:58

Erre figyelj, hogy a fotóid valóban örök emlékek maradjanak

Amikor Joseph Nicéphore Niépce francia vegyész 1826-ban elkészítette a világ első fotográfiáját, talán nem is gondolta, mekkora szenvedéllyel lesznek az emberek e hobbi és művészeti ág iránt. A fényképezés az elmúlt közel 200 évben óriási utat járt be, hiszen nemcsak személyes történeteinket örökíthetjük meg általa, hanem történelmi pillanatokat, felfedezéseket és közéleti eseményeket is. A képek felbecsülhetetlen értékűek, amiket nem lehet visszaszerezni, ha megsérülnek vagy eltűnnek, ezért mindannyiunk számára fontos, hogy megőrizzük őket. 

2020. szeptember 28. 13:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A vírusveszély miatt idén online rendezik meg a cégvezetők csúcskonferenciáját

2020. szeptember 21. 10:11

Virtuális nézőteret nyit a Budai Szabadtéri Színház

2020. szeptember 9. 12:11

Év Informatikai Vezetője díj 2020

2020. augusztus 27. 11:07

Early Bird kedvezménnyel indul ‘Az Év Honlapja’ pályázat

2020. augusztus 13. 14:58
online sportfogadás