Online üzleti valóságshow indult webáruház tulajdonosoknak

forrás: Prím Online, 2020. október 25. 11:13

Az Ecommerce Revolution első évadában a show szakértő mentorai harminc napra kézbe veszik négy webshop irányítását, hogy bemutassák, hogyan lehet sikeres egy webáruház. A műsor producere Máté Krisztina, a szakmai hátteret az OptiMonk biztosítja.

„Évek óta érlelődött a showműsor ötlete. Ám amikor elkezdtük a konkrét tervezést rádöbbentünk, hogy ha szeretnénk egy televíziós szintű showműsort, akkor a saját eszközeink és tapasztalataink már nem elegendők. Tudtuk, hogy a Cápák között producere Máté Krisztina, akit korábbról ismertem, mert készített velem egy interjút. Felvettem vele a kapcsolatot és miután lehetőséget látott az ötletben, örömmel vállalta a felkérést” – mondta Zajdó Csaba az OptiMonk alapítója, az Ecommerce Revolution digitális ügyfélélmény szakértője.

 

Az Ecommerce Revolution túl van a válogatón, melynek során több mint 300 jelentkező közül választották ki a showban szereplő vállalkozásokat, melyeknek hétről hétre a műsor honlapján, online követhetjük nyomon a fejlődését, a sikereket és a kudarcokat is.

 

A jelentkezők között volt több milliárd forint forgalmú webáruház, és olyan is, akinek még csak ötlete volt, sőt olyan is, akinek még az sem. A showba végül négy teljesen eltérő terméket kínáló, teljesen eltérő célközönséget célzó, teljesen eltérő problémákkal küzdő webáruház került be. Közös bennük a jó termék, valamint, hogy a legalapvetőbb feladatokat már megcsinálták, ám megrekedtek egy szinten a fejlődésben, amin túl akartak lépni.

 

Somogyi Róbert az egyik résztvevő webáruház tulajdonosa (balra), Zilahi Krisztián (középpen) és Zajdó Csaba (jobbról) a forgatáson

 

„Azt szerettük volna bemutatni, hogy akár harminc napon belül is igen látványos eredményeket lehet elérni, ha a megfelelő eszközöket használjuk a megfelelő módon. Megmutatjuk, hogyan termelhetnek a webáruházak sokkal több pénzt, hiszen ez kőkemény üzlet! De nemcsak a sikerekről számolunk be, hanem arról is, hogy ha egy kampány elbukott és nem hozta az eredményeket, hiszen a hibákból legalább annyit tanulhatunk, mint a sikerekből” – mondta Zilahi Krisztián az Ecommerce Revolution házigazdája, online marketing szakértő. 

 

Az üzleti valóságshow hétfőnként jelentkezik új epizódokkal. Az egyes részek a vásárlási folyamat kritikus szakaszaiba adnak betekintést a résztvevő webshopok problémáinak bemutatásával. Ezután a szakértők és a résztvevők együtt leülnek, és közösen átbeszélik a tervezett kampányokat és feladatokat, amit megvalósítás követ.

 

Az epizódok között, hétköznaponként, Zilahi Krisztián részletesebben is bemutatja a műsorban megismert digitális ügyfélélmény optimalizációs módszereket. Ezzel mélyebb tudás megszerzésére is lehetőség nyílik az érdeklődőknek.

 

Az Ecommerce Revolution első évada október elején indult és november 9-én fejeződik be. A szervezők a tapasztalatok értékelése után döntenek a folytatásról. Az online üzleti valóságshow honlapja a https://ecommercerevolution.hu internetcímen érhető el.

 

______________

Zajdó Csaba

A WebShop Experts, a ShopRenter, az OptiMonk, és a Conversific alapítója, továbbá az Innonic Startup Studio vezetője. Végzettségét tekintve közgazdász. Webáruházak készítésére, tanácsadására és optimalizálására szakosodott vállalkozásait már végzős egyetemistaként elkezdte építeni.

E-kereskedelmi témájú konferenciák rendszeres előadója, számos cikk és tanulmány szerzője. Nevéhez fűződik az évente megrendezésre kerülő Ecommerce Expo létrejötte.

2018-ban elnyerte a Central European Startup Award hazai Founder of The Year díját, 2019-ben pedig a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) által szervezett versenyen az Év Fiatal Vállalkozója díjat kapta meg.

 

Zilahi Krisztián

Online marketing szakértő, konverzió specialista. 2017-től a Sales Autopilot-nál e-mail marketing és sales funnel rendszerek építéséért felelt. 2019-től dolgozik önálló tanácsadóként. Főbb szakterületei: konverzióoptimalizálás, keresőoptimalizálás (SEO), webanalitika, webergonómia, e-mail marketing, sales funnelek megtervezése, kivitelezése és optimalizálása, teljes stratégia kidolgozás. Ötven webáruház menedzselésében vett részt.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05