Már a járvány utáni időszakra készülnek fel az eMAG vásárlói

forrás: Prím Online, 2021. január 15. 16:40

2021 első két hetében még a karácsonyihoz hasonló forgalom zajlott, sokan az ajándékba kapott pénzből ekkor szerezték be az új tévét  vagy okostelefont. E közben azonban már a járvány utáni korszakra is készülnek a vásárlók, amit a szobabiciklik, futópadok és elliptikus trénerek kiugró forgalma jelez.

A pandémia hatására 2020-ban a korábbinál egészségtudatosabbá váltak a magyar emberek. Ez a hatás az eMAG Magyarország forgalmában is érzékelhető: 2021 január első két hetében még a szájmaszkok eladását nem számítva is tizenkétszeresére nőtt az egészségügyi, gyógyászati termékek száma 2020 januárjához képest (a maszkokkal együtt pedig tizenkilencszeres az eladott darabszám). Idén januárban mintegy 24-szer annyi táplálékkiegészítőt és orvosi eszközt rendeltek az eMAG.hu-ról tavaly januárhoz képest, míg a kézfertőtlenítők és szájmaszkok forgalma több mint 500 százalékkal emelkedett.

 

 

 

Bár januárban szezonális okokból is a szokásosnál népszerűbbek a fitnesz-, és sporteszközök, idén ezek forgalma is jelentősen emelkedett, mivel 233 százalékkal múlta felül a 2020 első két hetében tapasztaltat. Mindez azt sugallja, hogy az ajándékba kapott pénzt vagy utalványt a vásárlók nagyobb hányada költi el valamilyen, az egészség védelmét szolgáló termékre.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05