Egyedi mobil UV sterilizáló berendezéssel fertőtlenít a B+N Referencia Zrt.

forrás: Prím Online, 2021. február 16. 10:08

A B+N Referencia Zrt. kutatás-fejlesztési részlege által tervezett tömegközlekedési eszközök csírátlanítására alkalmas berendezésből a hó végére készül el az első 20 db-os széria. A különleges mobil berendezéssel a gyakori kórokozó mikroorganizmusok 99,9 százalékos elpusztításához maximum 1 percre lesz szükség.*  A B+N Referencia Zrt. új UV alapú gyors és hatékony fertőtlenítő berendezése többféle felhasználási területen is bevethető lesz. Bár a jelenleg elkészült verziót tömegközlekedési eszközökre optimalizálták, de emellett alkalmas közösségi terek, irodák fertőtlenítésére is.

A fejlesztésen már 2019-ben kezdett el dolgozni a társaság azzal a céllal, hogy járművek takarítása során az emberi erőforráson alapuló kézi takarításon túl, gyorsabb fertőtlenítő megoldásokat is be lehessen vetni az emberek, utasok védelmében. A személyszállító járművek UV fertőtlenítését lehetővé tevő eszközt speciálisan úgy alakították ki, hogy az a jövőben például akár vonatszerelvényekre vagy villamoskocsikra is könnyen felvihető legyen és úgy tudjon mozogni az utasülések között, hogy a kinyitható oldalsó ún. szárnyakat kiterjesztve az ülések közötti, alatti területeket is biztonsággal sterilizálja. A B+N tömegközlekedési eszközöket fertőtlenítő mobil eszköze tesztelése során sikeresen és hatékonyan teljesített.

 

 

A fertőtlenítési eljárásokról

Számos eszköz és vegyszer került a piacra az utóbbi pandémiás időben. A természetes források ilyenkor háttérbe szorulnak, pedig megismerve a hatásmechanizmusukat, világossá válna milyen lehetőségeket rejtenek magukban. 

 

Többféle eljárás létezik, amivel felületeket fertőtleníthetünk. A legáltalánosabban elterjedt és mindenki számára ismert a kézi fertőtlenítés, amikor az alkalmazott fertőtlenítőszerektől és a takarító személyzettől függ az eljárás minősége és időtartama. A vegyszeres kezelés közvetlenül a felületeken történik, emiatt a tisztítás után meg kell várni, hogy azok megszáradjanak. 

 

Sokak számára manapság már az ózonos fertőtlenítés sem ismeretlen. A gázzal történő fertőtlenítés előnye, hogy a gáz mindenhova eljut, így egységes a fertőtlenítés minősége. Viszont ez a módszer is vegyszeres, a kezelés előtt a kezelendő terület levegőjének teljes szeparálása szükséges és a kezelés után jelentős technológiai időre van szükség, mire a helyiség újra használható lesz.

 

 

Az UV fertőtlenítés előnyei

Viszonylag új eljárás az UV-val**  történő fertőtlenítés, aminek előnyei az előző két módszerrel szemben, hogy rövidebb behatási idő elegendő ugyanazon eredmény eléréséhez, mindemellett egységes fertőtlenítési minőséget biztosít és a fertőtlenítés vegyszermenetesen történik. A kezelés végén a helyiség azonnal használható, és nincs szükség annak külön előkészítésére sem, habár a kezelőszemélyzet védelme ebben az esetben is szükséges. Azonban mivel az UV fényt a legtöbb anyag kiszűri, így a takarásban vagy rossz szögben lévő felületeken minimális a kezelés hatékonysága. Ennek kiküszöbölésére, a távolság és a takarások csökkentésére, illetve a közvetlen UV fénynek való kitettség elkerülésére nyújtanak megoldást az önjáró UV berendezések.

 

 

Egyedülálló kutatás-fejlesztési részleg

A létesítmény üzemeltető cégek közül Magyarországon egyedül a B+N Referencia Zrt. rendelkezik kutatás-fejlesztési részleggel, amit 2016 végén alapítottak. Jelenleg 11 fejlesztő mérnök és 4 technikus dolgozik ezen a területen azzal a céllal, hogy a takarítás – mint kiemelten emberi erőforrás igényű szektor – automatizálásával hatékonyabbá tegye a nagy területek tisztán tartását. Folyamatosan olyan ötleteken és megoldásokon dolgoznak, ahol autonóm technológiák használatával lehet a munkafolyamatokat automatizálni.

 

________________

* A tömegközlekedési eszközök fertőtlenítéshez szükséges UV dózis előzetes számításai a SzTAKI segítségével készültek.

** A Napból érkező fény egy bizonyos hullámhosszon lévő tartományát nevezzük ultraibolya (UV) fénynek. Ezen tartományon belül is található egy olyan sáv, amit az ózonréteg kiszűr, viszont mesterségesen előállítva alkalmas arra, hogy a mikroorganizmusokat (tehát vírusokat, baktériumokat, gombákat) elpusztítsa. A mikroorganizmusok UV érzékenységét belső és külső tényezők befolyásolják. A belső tulajdonságok közé tartozik a mikroorganizmus mérete és a sejt összetétele. Külső tényezők a páratartalom, a közeg és a besugárzási hullámhossz. A legérzékenyebbek a baktériumok, amit a vírusok követnek, ezután jönnek a gombák. Az UV fertőtlenítés 65%-os páratartalom alatt a és magasabb UV intenzitás esetén a leghatékonyabb.

Kulcsszavak: B+N Referencia Zrt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09