A BIM lehet a magyar építőiparban új korszakot nyitó varázsige

forrás: Prím Online, 2021. április 17. 18:35

A magyar építőiparban hiánypótló és a digitalizációt középpontba helyező képzést indított februárban a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara. A BIM (Building Information Modeling) szakmérnök továbbképzési szakon a nagy érdeklődés miatt már az első félévben az eredetileg tervezett létszám kétszeresével kezdődött meg az oktatás. A 37 hallgató többsége fiatal, a közelmúltban diplomázott szakember, kisebb részben már gyakorlatot szerzett BIM menedzser. Égető szükség lesz a tudásukra a magyar építőipar digitalizációjának felgyorsításában.

A szakmai háttérről a karon megalakult BIM oktatói közösség gondoskodik, a gyakorlati képzésbe bevonják a Műegyetem vállalati partnereit.  Régóta fennálló piaci igény alapján jött létre képzés a BME-n, nem volt eddig a hazai felsőoktatásban az elméletet és gyakorlatot is magába foglaló oktatás ebben a témakörben.  

 

Mi az a BIM?

A BIM angol betűszó, a Building Information Modeling, magyarul építmény-információs modellezés kezdőbetűiből áll össze. A kifejezés azt a világ építőiparában rohamosan terjedő eljárást, a résztvevők együttműködésén alapuló, digitális megoldásokra és valós idejű információcserére alapozott munkamódszert takarja, amely növeli a hatékonyságot, csökkenti a költségeket. A BIM használatával egy épület teljes életciklusa végig kísérhető, pontosan dokumentálható, a tervezési folyamattól kezdve az üzemeltetésen át a teljes felújításig vagy a lebontásig. 

 

Kihívások a hazai építőiparban

A koronavírus-járvány várható enyhülésével gyorsan magára találó és ismét növekedési pályára álló magyar építőiparban az iparági szakértők és a szakmai felmérések szerint a képzett munkaerő hiánya mellett a technológiai lemaradás akadályozhatja a fejlődést. Biztató jel, hogy Magyarországon ma már BIM alapon tervezik a nagy beruházásokat, a digitalizáció már elérte a tervezési és a logisztikai területet, a kivitelezésben azonban még kevésbé van jelen. Komoly feladatok vannak még az adatgyűjtésben és digitalizációban, de amint ennek is lesz eredménye, már képes lesz fejlődni és hatékonyságot növelni az építőipar.

A lehetséges megoldás

Az építőipari és épületüzemeltetési folyamatok (a kivitelezést is beleértve) digitalizációjában azok a széles körben elterjedt, könnyen kezelhető szoftverek, alkalmazások jelentik a kézenfekvő megoldást, amelyek a BIM valamennyi előnyét képesek kihasználni. 

 

„Ma már nem kell fotókat küldözgetni, telefonálgatni, e-maileket váltani akkor, ha a kivitelezési folyamatban esetleg változtatni kell a 3D-ben elkészített eredetei terveken egy építkezésen. A megfelelő alkalmazás használatával ezeket az információkat már magukban a tervekben is fel tudják tüntetni, meg tudják osztani egymással az adott projekt résztvevői, amivel időt és pénzt takarítanak meg” – mondja Simon Szilárd, a bécsi székhelyű, a világ 46 országában több mint 10 ezer ügyféllel és csaknem 100 ezer felhasználóval rendelkező PlanRadar magyarországi részlegének vezetője. Az alkalmazásoknak köszönhetően a felhasználók jelentősen csökkenthetik az adminisztrációra, valamint a hibák feltárására és elhárítására fordított időt, amivel növelik a hatékonyságot, javítják a minőséget. Az átállás nem megy varázsütésre, de a BIM nem is varázsige, hanem a hosszútávú megoldás a hazai építőipar gondjaira.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09