“A 2022-es Szigetet úgy várjuk, mint fesztivált még soha”

forrás: Prím Online, 2021. május 7. 15:41

Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye is egyben, nagy visszatérést tervez 2022-ben.

“Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről” – nyilatkozta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. “Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk” – tette hozzá.

 

„A ’22-es szezont tehát úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha, terveink szerint a fájdalmasan hosszú szünet utáni ’nagy visszatéréshez’ méltó rendezvényekkel” – tette hozzá a fesztivál főszervezője. Kádár elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette. „Ugyanakkor hiszünk abban, hogy - a látogatók biztató támogatásával is megerősödve - a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenek előtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.”

 

Kulcsszavak: Sziget fesztivál

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A biztonság legyen egyszerű, intelligens és mindenhol elérhető

A világ egyre inkább a hibrid és távoli munkavégzés irányába mozdult el az elmúlt időszakban, és ez a trend – ami persze az irodai munkahelyekre vonatkozik - várhatóan a jövőben is velünk marad. A felhasználók most már elvárják, hogy bárhonnan, bármilyen eszközről tudjanak csatlakozni, miközben az IT-csapatok ugyanazokat a komplex és időigényes megoldásokat alkalmazzák. 

2021. június 13. 15:53

A túl optimista felsővezetők veszélyeztethetik a digitális átalakulást

A cégek felsővezetőinek több, mint 80%-a gondolja azt, hogy vállalatuk digitálisan felkészültnek számít, viszont a menedzsereknek már csak 58%-a ért egyet ezzel az állítással az ABBYY, egy vállalati digitális intelligenciára szakosodott cég legújabb kutatása szerint. A kutatás során 1200 informatikai döntéshozót kérdeztek meg az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban és Japánban olyan cégeknél, amelyek több mint 1000 alkalmazottal rendelkeznek. Az is kiderült, hogy a menedzserek viselik leginkább a digitális átalakulás (digitális transzformáció – DX) súlyát és kihívásait, elmondásuk szerint 2,5-szer több felelősség hárul rájuk, mint a C-szintű vezetőkre. Mindez a vállalkozásokon belüli aggasztó ellentétre mutat, ami a jövőben elpazarolt beruházások és elszalasztott lehetőségek sorát idézheti elő.

2021. június 13. 12:41

Magas termelékenység, alacsony költségek

Egyre több iparági szereplő ismeri el, hogy elérkezett az idő a belső logisztikai folyamatok újragondolására. Sokan közülük az automatizált megoldásokhoz fordulnak, egész pontosan autonóm mobil robotokhoz (AMR-ek). Az együttműködő mobil robotok új generációja optimalizálja a munkafolyamatokat, függetlenül attól, hogy milyen feladatot, melyik iparágban kell elvégezni, és így rugalmas intralogisztikát és zökkenőmentes gyártást tesz lehetővé. Annak ellenére, hogy az AMR-eket leginkább az autó- és elektronikai iparban alkalmazzák, többek közt az FMCG szektor kihívásaira is válasszal szolgálnak.

2021. június 13. 10:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Rekord összeget költenek a cégek IT-ra

2021. június 7. 17:38

Kihirdették az Év Gyára verseny nyerteseit

2021. május 31. 09:54

Hétszeres Business Superbrands díjas az ABB

2021. május 17. 16:40

Digitalizációs „bumm” a bankszektorban!

2021. május 4. 19:29