Kihirdették az Év Gyára verseny nyerteseit

forrás: Prím Online, 2021. május 31. 09:54

Az utóbbi hónapokban egy sor kiváló gyár mutatta be tevékenységét és fejlesztéseit, hogy összemérjék eredményeiket egymással. A sokszínű mezőnyben a zsűrinek, a korábbi évekhez hasonlóan, nehéz dolga volt, az összetett díjasok kiválasztásában.

Az immár hatodik alkalommal megrendezett, a GyártásTrend Magazin és kiadója, a PPH Media Kft. által kiírt Év Gyára versenyen a 2020-ban pályázott gyártóegységek mérettették meg magukat. A vállalatokat idén két nagy csoportra bontották: a kkv-k és a nagyvállalatok külön szekcióban indulhattak.

 

 

Ami nem változott, hogy idén is kilenc különböző kategóriában hirdettek győzteseket az összetett nyertesek mellett. A versenyben részt vevő vállalatok hét különböző iparágban tevékenykednek, a díjazottak között hat kkv és négy nagyvállalat található. A zsűri döntése értelmében a három összetett díj mellett tizenhat kategóriadíjat, illetve egy különdíjat ítélt oda a bírálóbizottság. 

 

„A gyárak kiemelt szereppel bírnak az ipari forradalom óta az értékteremtésben, a biztos munkahelyek létrehozásában, a közösségépítésben és a szakmai kapcsolatok ápolásában. Bízunk abban, hogy a jó példa is ragadós, a kiválóságokat ezért el kell ismernünk” – értékelte a versenyt Tóth András István, az E.ON Energiamegoldások Kft. értékesítési igazgatója.

 

Az összetett győztesek

Az Év Gyára versenyen három összetett nyertest hirdettek. A 3 milliárd forint alatti éves nettó árbevételű vállalatok között a Hirschler Glas Kft., a 3 és 15 milliárd forint közötti éves nettó árbevételű cégek között a Viterra Növényolajgyártó Kft., míg a 15 milliárd forint feletti éves nettó árbevételű nagyvállalati mezőnyben a Continental Automotive Hungary Kft. szerezte meg az első helyet.

 

 

A vállalatok egytől egyig figyelemre méltó fejlesztéseket mutattak be az auditbizottságnak, az elismerések tükrözik az elmúlt években zajló folyamatjavításokat és azok eredményeit. „Öröm volt látni, hogy a gyárak számára a nehéz 2020-as évben sem csak a szükséges minimumról vagy a túlélésről szólt a működés, hanem komoly fejlesztések zajlottak, és innovációra törekedtek” – értékelte az online díjátadó gálán a résztvevők hozzáállását Horváth Barbara a Process Solutionstől. A Process Solutions a kezdetek óta az Év Gyára verseny szakmai partnere, munkatársai végzik el a vállalatok rangsorolását a benyújtott pályázati anyagok alapján. A kidolgozott módszertan szerint objektíven értékelhetők a beadott dokumentumok, így születik meg a shortlist, a végső sorrendet pedig az aduitokon szerzett tapasztalatokat beépítve állítja fel a zsűri.

 

Szoros verseny a kategóriagyőzelmekért

A zsűrinek nem csak az összetett nyertesek, illetve a kategóriagyőztesek kihirdetésekor volt nehéz dolga, már a shortlist felállítása sem volt egyszerű. A szakértői csapat, amelyben a támogató vállalatok, az E.ON Hungária Zrt., a Com-Forth Kft. és a T-Systems képviselői, továbbá a partnerek, az Ipar Napjai, az Automotive Hungary kiállítások, valamint a SZTAKI és az EPIC InnoLabs összetett szempontrendszer alapján értékelte a versenyzőket. Az egyes kategóriákban több esetben alakult ki holtverseny, így a végső eredményben egyértelműen az auditokon szerzett tapasztalatok váltak döntővé. „Izgalmas versenyt tapasztalhattunk meg mi, zsűritagok is, amelyben jó volt látni a fejlődést, a sokszínűséget. Megtiszteltetés számunkra, hogy a kezdetek óta részt vehetünk az Év Gyára zsűrizésében, ami valódi kihívás volt egy ilyen erős mezőny esetén” – foglalta össze Nyírő József, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének elnöke a tapasztalatait.

 

 

Mind tanulunk belőle

Az ipar 4.0-ban rejlő előnyöket hangsúlyozta Bóna Péter, a Com-Forth Kft. ügyvezetője: „Büszkén szponzoráltuk ezt a kategóriát. Minden résztvevőnek gratulálunk, hiszen mindannyian tettek egy újabb lépést az ipar 4.0 megvalósítása felé.” A verseny fontos üzenetét pedig Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke fogalmazta meg: „A pandémia alatt is van élet. A kategóriadíjak jól kifejezik az elmúlt évben zajló fejlesztések eredményeit. Példaértékű termelési kultúrájú vállalatok mutatkoztak be.”

 

Gratulálunk a nyerteseknek és minden induló vállalatnak egyaránt. Köszönjük, hogy részvételükkel színvonalasabbá, izgalmasabbá és értékesebbé tették a 2020-as versenyt. Bízunk benne, hogy a következő években is találkozhatunk velük, és minden olyan új nevezővel, akik az eredményeiket a versenyben szeretnék megmérettetni!

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Túl gyors a napelem-boom?

Az elmúlt időszak, a pandémia az élet legtöbb területére hatással volt, így többek között arra is rávilágított, hogy a társadalmi, gazdasági rendszerek felkészületlenek ilyen mértékű válsághelyzetek kezelésére, így a reziliencia (alkalmazkodóképesség) javítása kiemelt figyelmet kapott hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) 67. Vándorgyűlésének központi témáját a villamosenergia-szektor alkalmazkodóképessége és annak műszaki, gazdasági és humán oldalának kihívásai adták, továbbá a rohamosan növekvő számú napelemek hálózatra gyakorolt hatása.

2021. szeptember 24. 12:49

Digitális összefogásra hív fel az idei MENTA konferencián az IVSZ

A digitális fordulat az utolsó esély Magyarország számára, ezért társadalmi összefogásra szólít fel az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért a MENTA konferencián nyilvánosságra hozott kiáltványában. A digitalizáció minden magyar ember életét, minden hazai vállalat és intézmény működését jelentősen megváltoztatja, és a következő években alapjaiban rengeti meg mindennapjainkat – fogalmaz az informatikai és digitalizálódó vállalkozásokat tömörítő szervezet, amely éves nagy konferenciáján a megváltozott üzleti környezetre, az elérhető forrásokra, valamint az exportlehetőségek hatékony kihasználására fókuszál.

2021. szeptember 24. 09:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tapasztalja meg a legendás játékot

2021. szeptember 20. 18:29

A világon egyedülálló drónra szerelhető szállítódobozt fejlesztettek

2021. szeptember 15. 14:15

Öt érmet is elhoztak a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiájáról

2021. augusztus 31. 09:58

A Xiaomi várakozásokat felülmúlóan teljesített a második negyedévben

2021. augusztus 26. 14:46