Ma negyvenéves az IBM PC!

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 12. 09:58

Napra pontosan negyven évvel ezelőtt mutatkozott be az első IBM PC, az a személyi számítógép, amely minden bizonnyal a legnagyobb hatást gyakorolta az emberek életére. Bár az amerikai PC hivatalosan csak négy évvel később jutott el Magyarországra, a vasfüggöny mögött, Budapesten már 1982-ben elkészült a Proper-16 nevet viselő klónja – amely egyben a legelső európai PC/XT-klón.

Ma 40 éve, 1981. augusztus 12-én mutatták be az első IBM PC-t, minden idők legnagyobb hatású személyi számítógépét. Az eredetileg 5150-es modellnek nevezett számítógéppel lépett be a professzionális, nagy rendszerek gyártásában az informatika, adatfeldolgozás világában már korábban is óriási hírnevet szerzett IBM cég a személyi számítógépek mostaninál jóval szűkebb piacára. A legendás számítógépet egy 12 főből álló csapat tervezte meg, a csoportban egy női informatikus, Patty McHugh is fontos szerepet játszott. Az 1565 dollárba kerülő első változat mindössze 16 kilobájt RAM memóriával rendelkezett, a bővítés 640 kilobájtig volt lehetséges. (Manapság egyetlen okostelefonnal készült fotó is több helyet foglal.)

 

Rama & Musée Bolo

 

A legtöbb, akkor már piacon lévő személyi számítógéppel ellentétben a gép előnye volt a teljesen moduláris felépítése: az IBM PC képességeit az alaplapjába helyezhető, cserélhető kártyákkal lehetett bővíteni. Bár ez manapság megszokott megoldás, akkoriban hatalmas újításnak számított. Az első IBM PC-t egy Chaplin-alteregóval reklámozta a cég, ezzel is utalva rá, hogy a konfigurációt még egy „csetlő-botló átlagember” is össze tudja rakni. Az IBM PC két másik céggel szoros együttműködésben készült: az Intel szállította a mikroprocesszort, a Microsoft pedig az operációs rendszert. Ez a triász évtizedekre meghatározta az üzleti, irodai számítógépek fejlődési irányát.

 

Egy éven belül megérkezett a magyar PC

Magyarországon is hamar megkezdődött a PC-re megjelent top szoftverek adaptációja, klónozása, de az eredeti IBM PC sokáig csak szórványosan jutott el a hazánkba. Bár maga az IBM cég jelen volt már a Magyar Népköztársaságban is, az IBM PC csak 1985. áprilisától volt megrendelhető, konvertibilis valutáért, az Egyesült Államok szállítási engedélyt adó hatóságainak jóváhagyásával.

 

 

Addigra pedig már az első magyar PC is elkészült vasfüggöny mögött: a Proper-16 márkanéven árult klón 1982-ben jelent meg Európa első IBM PC/XT-klónjaként. Ezt a személyi számítógépet Németh Pál irányításával, Faix Gábor főkonstruktőr munkája révén a Számítástechnikai Koordinációs Intézet (SZKI) fejlesztette ki Budapesten. A klóngépet Esztergomban, a Labor Műszeripari Műveknél gyártották, a PC-üzletágért felelős leányvállalat, a Sci-L első vezetője pedig Kovács Győző, a Neumann Társaság akkori főtitkára volt. Az ő visszaemlékezéséből kiderül, hogy a Proper-16 mintájául szolgáló, eredeti PC beszerzése 1981-82-ben még az embargó miatt kockázatos volt. A mintául szolgáló példányt egy Dél-Amerikában fellépő magyar cigányprímás vásárolta meg – és adta el az intézetnek a Bizományi Vállalat közvetítésével.

 

Az eredeti IBM PC-nél mintegy másfélszer nagyobb, Proper-16 számítógép konfigurációinak ára kiépítéstől függően félmillió és másfélmillió forint között mozgott még 1985-ben is, vállalatok havi 40000 forintért bérelhették. A számítógép árából tehát akár egy flottányi személyautót is vásárolhattak volna. A Proper-16 egyik jó állapotban fennmaradt példánya a mai napig is megtekinthető a Neumann Társaság szegedi Informatikatörténeti Tárlatában.

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatjuk az új XPS asztali számítógépet

A Dell Technologies bemutatta legújabb XPS asztali számítógépét, amely számos új teljesítménynövelő technológiát és erősebb hűtési megoldást tartalmaz, illetve elődjénél csaknem 42 százalékkal nagyobb. Az eddigi legerősebb XPS asztali modellt visszafogott, minimalista váz jellemzi, miközben kiemelkedő teljesítményt nyújt a kreatív szakembereknek és a játékosoknak.

2021. november 28. 14:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Dr. Charaf Hassan a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának új elnöke

2021. november 18. 16:49

A Magyar Telekom 2021. harmadik negyedévi eredményei

2021. november 9. 21:45

Magyar innováció nyert ezüstérmet az év egyik legfontosabb egészségügyi startup versenyén

2021. október 30. 14:59

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12