Médiatanács: 16,5 millió forint műszaki támogatás közösségi rádióknak és televízióknak

forrás: Prím Online, 2022. január 12. 20:46

Kilenc közösségi és kisközösségi televízió és rádió több mint 16,5 millió forintot kap műszaki fejlesztésekre – erről is döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A grémium nyertest hirdetett három vidéki rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázati eljárásában, két eljárásban elvégezte az alaki vizsgálatot és véglegesített egy szombathelyi pályázati felhívást.

 

Három televízió és hat rádió nyert műszaki támogatást 

A közösségi médiaszolgáltatók támogatására kiírt műszaki pályázat harmadik fordulójában a nyertesek összesen 16,52 millió forintot fordíthatnak stúdió-, hang-, fénytechnikai berendezések, műsorjel-átviteli és informatikai eszközök vásárlására. A televíziók közül támogatást kapott a pécsi Pannon Televízió, a Mezőtúri Városi Televízió és a Városi TV Mohács. A közösségi rádióknál a miskolci Európa Rádió és a Csillagpont Rádió, a veszprémi Mária Rádió Helikon, valamint a fővárosi 90.9 Jazzy Rádió pályázott sikerrel. A kisközösségi rádióknál a kiskunfélegyházai Rádió Smile és a székesfehérvári Táska Rádió kap segítséget.

 

Médiafelügyeleti és rádiós pályázatokkal kapcsolatos döntések

A tanács eredményt hirdetett a Székesfehérvár 99,8 MHz és a Tatabánya 102,4 MHz helyi vételkörzetű médiaszolgáltatási lehetőségek kereskedelmi jellegű, valamint a Törökszentmiklós telephelyű kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára kiírt pályázati eljárásokban: előbbi kettőnél a Radio Plus Kft., utóbbinál a Rádió Horizont Kft. a nyertes. A grémium elvégezte a körzeti vételkörzetű Szeged 87,9 MHz kereskedelmi és a Nyíregyháza 100,5 MHz közösségi jellegű használatára kiírt pályázati eljárásokban a beérkezett pályázati ajánlatok alaki vizsgálatát. Előbbinél hiánypótlásra szólította fel a Radio Plus Kft.-t, utóbbinál pedig nyilvántartásba vette az Európa Rádió Nonprofit Közhasznú Kft.-t. Mindegyik esetben egyedül pályáztak a szolgáltatók. A tanács véglegesítette és közzéteszi honlapján egy Szombathely telephelyű kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség elvi használatára irányuló pályázati felhívását. 

 

A testület a termékmegjelenítésre vonatkozó rendelkezések megsértése miatt rótt ki 50 ezer forintos bírságot a Balaton Televízió szolgáltatójára, mert áru megvételére való közvetlen felhívás hangzott el a vizsgált műsorszámban, illetve a szerződéses vállalások megsértése miatt összesen 40 ezer forintos bírságot szabott ki a zalaegerszegi és az egri Best FM szolgáltatójára.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövőbiztos energiaellátást kutatja a BME és az MVM

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az MVM és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és ezzel egyidejűleg közös kutatási programokat is indítanak. A partnerek a klímasemleges gazdaság feltételeit, valamint a villamosenergia-szektort érintő innovatív műszaki, üzleti, illetve szabályozási megoldásokat vizsgálják a BME Zéró Karbon Központjának részvételével.

2022. január 18. 17:02

Megérkezett a menetrögzítő kamerák nagyágyúja!

A Mio, a menetrögzítő kamerák vezető gyártója mindent megtesz, hogy új szintre emelje a vezetés élményét. MiVue 800-as szériájával számos újdonságot hozott, most pedig felteszi a pontot az i-re a legújabb MiVue 886-os modellel, ami a márka első 4K felbontású kamerája! Miben más ez az eszköz, mint a többi? Mutatjuk!

2022. január 18. 13:58

Ezek a trendek hasítanak 2022-ben a közösségi médiában

Világszinten már több, mint négy és félmilliárd ember használja rendszeresen a közösségi médiát, méghozzá átlagosan közel két és fél órát naponta. Az utóbbi két évben közel egymilliárd fővel nőtt az aktív felhasználók száma, részben valószínűleg a pandémiával együtt járó korlátozásoknak is köszönhetően. Ezzel párhuzamosan a tartalomgyártó iparág (Creator Economy) egyre nagyobb üzlet: világszerte már összesen több, mint 50 millió amatőr és professzionális influenszert tartanak számon, a teljes piac mérete pedig éves szinten már közel 14 milliárd dollárra (4 340 milliárd forintra) rúg. 

2022. január 18. 12:33

Milyen lesz a jövő munkahelye?

A hibrid munkavégzés során fennakadásokat okozhat a munkakörnyezet folyamatos változása. A jobb kommunikáció és az együttműködés hatékonyságának növelése érdekében a Dell Technologies vázolt pár potenciális megoldást, amelyek a jövő munkahelyének szerves részei lehetnek.

2022. január 18. 11:20

Márciustól ingyenes IT-képzés indul álláslehetőséggel

2022-ben a tavalyi piaci előrejelzések alapján várhatóan tovább növekszik majd a szakemberhiány a hazai informatikai szektorban, amely csak a felsőoktatásban és a felnőttképzésben működő oktatási intézmények, a munkaerőpiac és az állam hatékony együttműködése révén mérséklődhet hosszabb távon. Magyarország digitális versenyképességének növelésében a 2020 óta zajló, államilag támogatott informatikusképzés mellett egyre jelentősebb szerep jut a munkáltatók és az oktatási intézmények által közösen indított intenzív és gyakorlatorientált képzéseknek is. 

2022. január 18. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ez a három újdonság határozza meg az online marketinget 2022-ben

2022. január 18. 15:29

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

2022. január 12. 15:07

Már lehet regisztrálni az NMHH mobilkészülék-csere programjára

2022. január 7. 13:58

Átszámítva közel 40 millió forintot fizettek a világ első SMS üzenetéért

2021. december 21. 17:35