Sikerrel zárult az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny

forrás: Prím Online, 2022. február 13. 16:21

Huszadik alkalommal rendezte meg Magyarország egyik legnagyobb hagyományokkal bíró esettanulmány-versenyét a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiuma. Az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen (OPEV) nemcsak magyarországi, hanem határainkon túli egyetemek csapatai is számot adtak tudásukról. Az idén rendhagyó formában, de a megszokott, magas színvonalon szervezte meg a programokat az egyetem, amely a szakmai megmérettetés mellett a kapcsolatépítés lehetőségét is kínálta a fiataloknak.

Az esettanulmányi versenyt az online és az offline forma vegyítésével valósították meg idén a szervezők. A január végi online részt február első hétvégéjén a személyes forduló követte, de néhány csapat a döntőben is online módon prezentált. A hazai és határon túli fiataloknak a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium turizmus szakos hallgatói mutatták be Győrt, majd a verseny megnyitóján Vinkóczi Tamás, a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium programigazgatója és dr. Kovács Gábor, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar oktatási dékánhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Sárdi Tibor címzetes egyetemi docens közreműködésével az előzsűri munkája nyomán kialakult „A” és „B” döntő mezőnyét (négy-négy csapat) ugyancsak a megnyitón hirdették ki. 

 

Az OPEV résztvevői és szervezői a Széchenyi István Egyetemen. (Fotó: Horváth Márton)

 

A döntőben a csapatok előbb prezentálták a kapott feladattal kapcsolatos megoldásukat, majd a vállalati szakemberekből álló zsűri kérdéseire kellett válaszolniuk. Az előadásokat követően a végeredményt Vinkóczi Tamás és dr. Berkes Judit, a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiumért Alapítvány kuratóriumi elnöke ismertette. A jubileumi versenyt a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának csapata, a Four Support nyerte (Estók Ágnes, Kelemen Gréta, Kovács Tamara és Kuik Lilla Ágota). A második helyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának csapata, az Enigma végzett, míg a harmadik helyet a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának csapata, a Codex foglalhatta el. 

 

Vinkóczi Tamás (balra) és dr. Berkes Judit (jobbra) a győztes csapattal.

 

A jubileumi OPEV eredményhirdetésén dr. Zseni Anikó, a Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese és dr. Papp Ilona, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar dékánja is gratulált a színvonalas prezentációkat bemutató csapatoknak. A győztes csapat az OPEV hagyományos trófeáját dr. Berkes Judittól vehette át, míg a rendezvény fő támogatója, a Magyar Bankholding Zrt. képviseletében Simon Attila köszöntötte a dobogós csapatokat. A résztvevők – a helyezések mellett – a szervezők és a verseny támogatóinak köszönhetően értékes tárgyjutalmakkal is gazdagodtak, ajándék- és könyvcsomagok, vásárlási utalványok, fesztiválbérletek találtak gazdára.

 

A verseny támogatói között említendő a Magyar Bankholding Zrt., a Pallas Athéné Könyvkiadó, a Busch-Hungária Kft., a Molnár és Bányai Kft., a Ceres Zrt, illetve az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület. A 20. jubileum alkalmával fesztiválok is megjelentek a szponzorok között: az EFOTT, az Ozora Fesztivál, a DAAD Gathering, a Paloznaki Jazzpiknik, a Művészetek Völgye és a Tábor Fesztivál.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09