Az álhírek elleni védekezésről tart online meetupot a Neumann Társaság

forrás: Prím Online, 2022. március 30. 18:02

2022. április 7-én, csütörtökön, 16 órai kezdettel a Neumann Társaság a fake newsról, vagyis az álhírekről, illetve a mesterséges intelligencia felhasználásával megvalósított deep fake felvételek által jelentett fenyegetésről, és az ezek elleni védekezésről. Az online előadásba ingyenes regisztrációt követően bárki érdeklődő bekapcsolódhat a Zoomon keresztül.

A Neumann Társaság szakértői meetupján dr. Racskó Péter, a Corvinus Egyetem Informatikai Intézetének tudományos tanácsadója, illetve Mezriczky Marcell, az egyetem Kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgatója tart egy-egy előadást a témában.

 

Dr. Racskó Péter, a fake news-jelenség egyik elismert hazai szakértőjének számít, előadásában azt fogja körüljárni, hogyan, milyen módszerekkel lehet megállapítani egy hírről, hogy hamis vagy igaz. 

 

Mezriczky Marcell a Corvinus CGI-Deepfake Kutatócsoportjának tagjaként mélyedt el az információk hamisíthatóságának következő szintjét jelentő, akár hamis videofelvételek elkészítését is biztosító deepfake technológia rejtelmeiben. A szakember korábbi esettanulmányában magyar tinédzserek körében vizsgálta meg, hogy milyen hatékonysággal képesek észlelni a deepfake módszerrel meghamisított videókat. A meetupon példákat fog mutatni deepfake “alkotásokra”, némelyik példa valószínűleg egészen sokkolni fogja a nézőket realisztikus jellegével.

 

Hírek fake-telenül: hogyan tudunk védekezni az álhírek és egyéb átverések ellen?

A Neumann Társaság webinarának időpontja: 2022. április 7. 16 órától 17 óráig

Regisztráció: a meetup Zoom oldalán, ingyenesen.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09