Összefog az ABB és a Contro-Net

forrás: Prím Online, 2022. július 3. 11:39

Az ABB és mérnöki szolgáltatásokat nyújtó régi értékesítési partnere, a magyarországi székhelyű Contro-Net Kft. (Contro-Net), közösen kínál teljesen integrált, költséghatékony megoldást az ESAB móri száraz és nedves porkeverő üzemei számára. Az ESAB világviszonylatban vezető helyet tölt be a hegesztő- és vágóberendezések, valamint a hegesztőanyagok előállításában. 

„Az ABB-vel folytatott együttműködésünk immár több mint két évtizedre nyúlik vissza, így mostanra megismerhettük automatizált vezérlőrendszereik és megoldásaik portfólióját. A két cég bizalmon alapuló kapcsolata tette lehetővé a közös munkát, illetve azt, hogy jó érzékkel figyeljünk fel ügyfelünk gyenge pontjaira, és világszínvonalú megoldást dolgozzunk ki az ESAB számára” – mondja Újfaludi András, a Contro-Net Kft. ügyvezetője. 

 

Szoros együttműködés annak érdekében, hogy integrált vezérlőrendszerek által növeljük a termelékenységet 

Az ABB, mint a piacvezetők egyike, olyan teljesen integrált elosztott vezérlőrendszereket (DCS) kínál, amelyek az üzemek – bármilyen üzemről legyen is szó – működésének gerincét adják. Az ABB és a Contro-Net szakértelme és tudása döntő jelentőséggel bír abban, hogy ilyen sikeresen korszerűsítenek iparvállalatokat és racionalizálják azok működését nyereségességük fokozása érdekében. 

 

A két cég együttműködése szintet lépett, amikor az ABB Energy Industries Magyarország és a Contro-Net 2021 januárjában elnyerte az ESAB új termelésirányítási rendszer fejlesztésére kiírt pályázatát, mellyel a megrendelő az üzemeiben működő régi rendszert kívánja lecserélni. Az ABB a projekt részeként ABB Ability 800xA vezérlőrendszert, valamint ABB Panel 800 és ABB AC800 M vezérlőt fog szállítani. 

 

 

Az ABB 800xA rendszer nem pusztán egy elosztott vezérlőrendszer (DCS), hanem egy olyan elektromos vezérlőrendszer, valamint biztonsági és együttműködést lehetővé tévő rendszer is egyben, amely rendelkezik a mérnöki hatékonyság, a kezelői teljesítmény és az eszközkihasználtság javításához szükséges kapacitással. Ezt a csomagot egészíti ki az ABB AC800 M, amelyet a fejlesztők úgy alkottak meg, hogy a kommunikációs funkciók széles választékával, teljes redundanciával és az I/O rendszerek széles körének támogatásával fokozott rendelkezésre állást biztosítson Blokk-könyvtára többféle vezérlőhurkot tartalmaz, a fejlett vezérlési és automatikus hangolási képességeket, valamint az ABB hajtások és motorok integrációját is beleértve. 

 

Az ABB Ability System 800xA a nedves és a száraz keverési folyamatban felhasznált anyagok rögzítését és nyomon követését biztosítja, miközben grafikonokkal és riportokkal segíti a termelési adatok elemzését, sőt, a mérési pontosságot is jelzi és napi termelési riportot készít.

 

Az ABB automatizálási megoldásainak páratlan előnyei

Azzal, hogy a létesítményeiben jelenleg működő termelésirányítási rendszert az ESAB az ABB fejlett megoldásaival modernizálja, lehetővé teszi a porkeverési folyamat optimalizálását, a jobb gyártásütemezést, továbbá a rendszer meghosszabbított életciklus-menedzsmentjét a karbantartás költségeinek jelentős csökkenése mellett. Ezenkívül az ABB rendszerei és megoldásai az adatok átláthatóságát is javítják és hozzájárulnak az új technológiákban rejlő lehetőségek kihasználásához. 

 

„Értékesítési partnerünkkel, az ABB vezérlőrendszereinek telepítését végző Contro-Nettel, régóta – immár több mint 20 éve – fennálló kapcsolataink nagyban hozzájárultak az ESAB-szerződés elnyeréséhez. Ezzel a szerződéssel növelni kívánjuk azt a nyomot, amit az iparágban hagyunk, és tovább szeretnénk erősíteni a fejlett DCS és automatizálási megoldások kulcsfontosságú szolgáltatójaként betöltött piaci pozíciónkat” – mondja Tóth Bence, az ABB Energy Industries Cluster helyi divízióvezetője.

Kulcsszavak: ABB Contro-Net

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09