Több mint félmilliárd forint jogdíjat fizet ki az EJI a színészeknek

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 19. 11:20

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 543 millió forint jogdíjat fizet ki több mint 11 ezer – 95%-ban magyar – előadóművésznek műsoraik televíziós ismétlése után. Az eredetileg szeptember végére tervezett jogdíjfelosztást az EJI erőforrásainak rendkívüli összpontosításával öt héttel a határidő vége előtt zárta le. 

 

Összesen csaknem egy év időtartamban játszottak ismétlést a televíziók

A jogdíjfelosztás során az EJI közel hétezer különböző műsor adatát dolgozta fel, mely műsorok összesített vetítési ideje meghaladta a 470 ezer percet, vagyis 327 napot. Az év során volt olyan műsor, amelyet kilenc alkalommal is megismételtek. 

 

73 előadó jogdíja haladta meg az egymillió forintot

A jogdíjfelosztás eredményeként 73 előadó jogdíja haladta meg az egymillió forintot. A tíz legmagasabb jogdíjban részesülő előadóművész együttes díjazása megközelíti a hetvenmillió, míg a kifizetésre kerülő jogdíjak átlagos mértéke az ötvenezer forintot. 

 

Előrehozott jogdíjfelosztás

Az életkörülményeiket érintő várható negatív kilátásokra tekintettel az előadók nagy számban kérték az EJI-t, hogy hozza előre a televíziós ismétlési jogdíjak felosztást, és még augusztus 31-et megelőzően fizesse ki a jogdíjakat. Az EJI elnöksége pár nap alatt, már július végén reagált az igényre, és úgy határozott, hogy rendkívüli intézkedésekkel öt héttel korábbra hozza a televíziós ismétlési jogdíjak felosztását, hogy ezzel enyhítse a magyar színészek, zenészek túlnyomó többségét különösen kedvezőtlenül érintő változások hatását.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50