Mentőautót segítve mutatkozott be az előfutár drón

forrás: Prím Online, 2022. szeptember 29. 17:07

A győri Széchenyi István Egyetem közreműködésével zajló előfutárdrón-fejlesztés lényege, hogy a készenléti egységet a levegőben kísérve figyelmeztesse a vezetőfülkéből kellő időben nem látható veszélyekre a sofőrt, biztonságossá téve a mentő-, a tűzoltó- vagy a rendőrautó kiérkezését a helyszínre. A fejlesztés a Biztonság Hete alkalmából mutatkozott be a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpályán.

A Biztonság Hetéhez kapcsolódóan kaptak lehetőséget a győri Széchenyi István Egyetem és a budapesti Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet kutatói, hogy az Országos Mentőszolgálat közreműködésével – egy tényleges mentőautó kísérésével – bemutathassák a nagy nyilvánosságnak előfutárdrón-fejlesztésüket.

 

A kutatók tudomása szerint a világon egyedülálló fejlesztés célja, hogy a vonuló készenléti egységet (mentő, tűzoltó, rendőrautó) egy kamerával ellátott drón kísérje a levegőben, lehetőleg az egység előtt haladva. Így előre beláthatóvá válnak a sofőr elől takart területek, és az onnan érkező veszélyekre a gépjármű vezetője figyelmeztethető. Ezáltal megelőzhetők az olyan tragédiák, mint amilyen a csepeli májusi mentőbaleset volt.

 

 

A Magyar Biztosítók Szövetsége támogatásával megvalósult teszt és bemutató városi környezetben (ZalaZONE járműipari tesztpálya, Smart City modul) mutatta meg, hogy a vonuló mentőautó elől a házfalak által takart jármű az előfutár drónnak köszönhetően felfedezhetővé válik, és így az ütközés elkerülhető. Ezzel a fő kutatási kérdés – az ötlet megvalósíthatósága – bizonyítást nyert. A tesztről készült fotók az alábbi linken tekinthetők meg, és a film is elérhető a Biztonság Hete tematikus csatornáján:

https://drive.google.com/drive/folders/1jWnm2TiRoR72cdyj1zwVWe4Nwa9ybrOx 

https://www.youtube.com/watch?v=W87PvBSyeK0

 

Fontos, hogy az alkalmazott kísérleti drónnal (DJI M600) annak korlátozott sebessége miatt csak városi tesztekre van lehetőség kis sebesség mellett, a nagyobb sebességű manővereket a kutatók szimulációkban vizsgálják. A rendszer majdani alkalmazásához – a technikai kérdéseken túl – olyan jogi és szabályozási kérdéseket is meg kell oldani, mint a városok és országutak feletti drónos repülés és a forgalomról való folyamatos kamerafelvétel készítése.

 

A felvételen látható bemutató az „Innovatív járműipari tesztelési és vizsgálati kompetenciák fejlesztése a nyugat magyarországi régióban a zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya infrastruktúrájára támaszkodva GINOP-2.3.4-15-2020-00009” projekt keretén belül az FT2 „Autonóm földközeli légi megoldások” alprojekt Széchenyi István Egyetemen futó zElőfutár drón kutatás" című részének eredménye.

 

Alprojektvezetők: Dr. Bauer Péter (ELKH SZTAKI tudományos főmunkatárs), Drotár István (Széchenyi István Egyetem)

Közreműködők: Dr. Hiba Antal, Dr. Gáti Attila, Nagy Mihály, Kisari Ádám, Simonyi Ernő, Kuna Gergely István

 

Az előfutár drón projekt részletei és menete a megjelent hírek segítségével követhetők végig:

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09