Elindult a termelés a kecskeméti Mercedes-Benz gyár új présüzemében

forrás: Prím Online, 2022. november 25. 13:58

Megkezdődött a termelés a kecskeméti Mercedes-Benz gyár mintegy 23 ezer négyzetméteres új présüzemében, amely helyben készült alkatrészekkel látja el mind a Magyarországon készülő kompakt gépjárműveket, mind pedig a vállalat globális termelési hálózatának gyárait.

A 2020-ban bejelentett beruházás az eredeti terveknek megfelelően, két év leforgása alatt valósult meg. A 23 ezer négyzetméteren megvalósult új présüzem hozzájárul a kecskeméti gyár termelési rendszerének rugalmasságához, ezzel is stabil foglalkoztatást és hosszú távú tervezhetőséget biztosítva a vállalat jelenlegi több mint 4500 dolgozója, illetve jövőbeli munkatársai számára. 

 

„Vállalatunk folyamatosan fejleszti magyarországi gyárát. A most átadott új présüzem nemcsak ennek a bizonyítéka, hanem a kecskeméti csapat nagyszerű teljesítményét is igazolja, amellyel ez a közösség kiérdemelte a vállalat bizalmát. Ugyanakkor a gyár stabil és rendkívül vonzó munkáltatói szerepe is tovább erősödik a beruházással” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

 

 

A kecskeméti gyár második présüzemében egy olyan, csúcstechnológiás Servo présutca került kialakításra, amely biztosítja a présszerszámok telephelyek közötti cserélhetőségét, rugalmassá téve ezzel a termelést: a megrendeléstől a termelésen és a logisztikai folyamatokon át a karosszériaüzemnek való kiszállításig, minden folyamat elektronikus úton kerül rögzítésre és továbbításra. 

 

A borító karosszériaelemeket előállító Servo présutca és az új, vagy átalakított présszerszámok teszteléséhez szükséges Servo próbaprés mellett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár új présüzemében egy lézer lemezvágó gépsor is helyet kap, amely feleslegessé teszi az eddig használt nagy vágószerszámok előállítását, mindezzel pedig hozzájárul a hatékonyabb termeléshez és a rugalmasabb gyártáshoz.

 

A gyárban készülő kompakt gépjárművek a jövőben még a jelenleginél is nagyobb arányban állnak majd olyan alkatrészekből, amelyek kizárólag helyben készülnek. A présüzem ugyanakkor világszerte is növeli a „Made in Kecskemét” alkatrészek számát, hiszen. a legkülönbözőbb préselt acél- és alumínium alkatrészekkel fogja ellátni a Mercedes-Benz globális termelési hálózatát is. Ezek az alapanyagok tökéletesen megfelelnek a márka járműveinek aktuális és következő generációjával szemben támasztott követelményeknek is, mind a formatervezés, mind a biztonság, a tömeg vagy a minőség tekintetében.

 

A működés során a vállalat nagy jelentőséget tulajdonít a fenntarthatóságnak: a gyártási folyamatok során keletkező alumíniumhulladékot csaknem 100%-ban újrahasznosítják. Az újrahasznosítás energiaigénye csupán huszada a könnyűfém újragyártásához szükséges energiamennyiségnek és ez jelentősen hozzájárul a kecskeméti gyár már jelenleg is szén-dioxid semleges termeléséhez.

 

Mindemellett a Mercedes-Benz jelenlegi beruházási terve részeként egy több mint 1 milliárd euró értékű befektetéssel készíti fel gyárát a jövőbeli feladatokra, és ennek során épít a teljes mértékben megújuló energiaforrásokra. E beruházás ugyanakkor egyértelmű jele annak is, hogy a vállalat elkötelezett Kecskemét és a régió foglalkoztatásának biztosítása mellett.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05