Digitalizációval menekülhetnek előre a mostani válságból a hazai turisztikai szereplők

forrás: Prím Online, 2022. november 29. 18:51

Előrejelzések szerint a turisztikai szektor, és azon belül a vendégéjszakák száma globálisan 30%-kal nőhet majd 2023-ban, az idei 60%-os bővülést követően, azonban a teljes nemzetközi idegenforgalmi szegmens teljesítménye még így is elmarad majd a pandémia előtti szinttől. Sajnálatos módon a jelenlegi gazdasági helyzet, az energiaválság és a tomboló infláció a turisztikai- és vendéglátó szektor hazai szereplőire is negatívan hatnak. A turizmus digitalizációja azonban esedékesebb, mint valaha, hiszen a technológiai megoldások segítenek a költségcsökkentésben, illetve az ügyfélélmény növelésén keresztül a versenyképességet is erősítik – hívta fel a figyelmet Rasztovits Dávid a Digitális Turizmus Zrt. alapító-vezérigazgatója.

A Világgazdasági Fórum Digitális Transzformáció Kezdeményzése (DTI) szerint 2025-ig a légiközlekedés, utazás és turisztika terén megvalósuló digitalizáció mintegy 305 milliárd dollárnyi hozzáadott értéket teremt majd az iparágnak a hatékonyság- és jövedelmezőség növelésével. 

 

A digitalizáció tehát a turisztikai szektorban is egy igen jól megtérülő befektetés, így a hazai szereplőknek is egyre inkább meg kell barátkozni a technológiával, hiszen ezen hosszútávú versenyképességük múlik.

 

Ennek elősegítése érdekében működik együtt a turisztikai szereplőknek digitalizációs szolgáltatásokat nyújtó Digitális Turizmus Zrt., illetve a DOQdrive, mely saját fejlesztésű, átfogó megoldást kínál az elektronikus dokumentumkezelésre, digitális azonosításra és – aláírásra. Az együttműködés keretében a két cég elsődleges célja a magyar turisztikai szektor digitalizációjának felgyorsítása, ennek érdekében a Digitális Turizmus Zrt. kizárólagosan kínálja majd a szegmens szereplői számára a a DOQdrive megoldásait.

 

„A koronavírus-járvány hat-nyolc évvel repítette előre az emberek hozzáállását a digitalizációhoz, és ez igaz a turisztikai ágazatra is, amelynek az úgynevezett digitális érettsége a legelmaradottabb. A modern turizmus korszakát a pandémia zárta le, így 2020-ban beköszöntött az új turizmus korszaka. A koronavírus-járvány által előidézett piaci dinamikák, valamint a globális világban zajló gazdasági és társadalmi változások rákényszerítették a szektort, hogy még inkább a modern technológiák, a digitalizáció és az innovációk irányába forduljon. Ezen premisszák mentén az új turizmus alapvetéseit most lehetne meghatározni.” – mondta az együttműködésről Rasztovits Dávid, a Digitális Turizmus Zrt. vezérigazgatója. 

 

 

Az új turisztikai korszak két technológiai aranyháromszögön alapul

 

Az egyik aranyháromszög részét a készpénzmentes, kontaktusmentes és érintésmentes megoldások képezik, míg a másik automatizált, adatvezérelt és mesterséges intelligencia alapú. A koronavírus-járvány rámutatott, hogy a technológia segítségével számos kihívás küzdhető le a turizmus terén is.

 

„Minden olyan jellegű dinamikára, amit az utóbbi két-két és fél év során tapasztaltunk, megoldást kellett találni, a digitalizáció pedig megoldásokat, eszközöket adott ehhez a kezünkbe, hogy egy adatvezérelt jövőképet tudjunk felépíteni. Évtizedek óta változás zajlott ugyan a világban, de az informatikai és infokommunikációs szektor szakértői azon az állásponton vannak, hogy a pandémia hat-nyolc évet repítette előre a szakmát digitális érettségben. Sokkal nyitottabbá váltak a vállalkozók és az állampolgárok arra, hogy a digitális megoldásokat beépítsék a saját életükbe. Márpedig, ha beépítik ezeket a megoldásokat, akkor sokkal egyszerűbben lesz tervezhető a jövő” – emelte ki Rasztovits Dávid.

 

„A megoldásaink óriási segítséget jelentenek a turisztikai szereplőknek, hiszen a DOQdrive-nak köszönhetően pillanatok alatt megvalósítható a vendégek azonosítása és becsekkolása – akár személyzet nélkül, automatizált módon. Másrészt szinte teljes papírmentességet tudunk biztosítani, ami szolgáltatói oldalról jelentős költségcsökkentést eredményez. A turizmusban elsődleges fontosságú az ügyfélélmény, az egész szektor erre alapul. Számos olyan funkciót lehet digitalizálni, amelyek nem az élményről, hanem az adminisztrációról szólnak, ezzel a digitalizációban előrelépő szereplők a versenyképességüket is növelik, ami a jelenlegi válságos gazdasági helyzetben létfontosságú” – húzta alá Hortobágyi Ágoston a DOQdrive-ot fejlesztő DO-Q-MENT Digitális Kft. alapító-ügyvezetője.  

 

A két cég Magyarország mellett a nemzetközi piacra is kilép, ahol szintén közösen kínálnak majd digitalizációs megoldásokat a turisztikai szereplőknek. Ennek első lépéseként a Digitális Turizmus Zrt. részt vesz a most zajló World Travel & Tourism Council Global Summit szakmai rendezvényen, ahol a világ első számú turisztikai vezetőivel folytatnak megbeszéléseket. Illetve az itt szerzett tapasztalatok alapján hasznosítják majd itthon és a nemzetközi piacokon a világ vezető turisztikai trendjeit. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09