Jelentős a nemzetközi érdeklődés a Széchenyi István Egyetem részvételével készülő permetező drón iránt
A győri Széchenyi István Egyetem a drónkutatás fontos szereplőjeként az ABZ Drone Kft.-vel és az MIB Invest Group Kft.-vel közösen, ABZ Innovation Kft. néven alapította drónfejlesztéssel foglalkozó vállalkozását. A cég nemzetközi piacra készült innovációja az a mezőgazdasági permetező drón, amely nagy sikert aratott a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari szakkiállításán Németországban. A szakemberek szerint a drónfejlesztést további technológiai sikertörténetek követhetik az egyetem tudományos innovációira alapozva.
Az idei, Berlinben megrendezett Fruit Logistica nemzetközi szakkiállítás harmincéves történetének minden eddigi részvételi rekordját megdöntötte, hiszen 92 országból 2600 kiállító várta a mintegy 140 országból érkező látogatókat. A seregszemlén nagy sikerrel mutatkozott be a Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és az MIB Invest Group Kft. által létrehozott ABZ Innovation Kft. terméke, az L10. A saját fejlesztésű és gyártású mezőgazdasági permetező drón – amelyet hazai és európai mezőgazdasági adottságokra terveztek – valamennyi jelenlegi, a piacon elérhető innovációt egyesít. A termék a biztonságos és egyszerűen használható dróntechnológiát kínálja a gazdák számára folyamatos támogatás és szerviz biztosítása mellett.
Folyamatos volt az érdeklődés az ABZ Innovaton Kft. standján a berlini szakkiállításon
„Cégünk rövid idő alatt nagy utat járt be, hiszen ma már ott tartunk, hogy a világ számos pontjáról érdeklődnek irántunk. Eddig több mint tíz országból jöttek hozzánk közelebbről megismerni a termékünket. Azért is kíváncsiak az új technológiára, mert ez az első olyan európai permetező drón, ami CE – azaz uniós szintű megfelelőségi – minősítéssel is rendelkezik” – mondta el Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője. Hozzáfűzte, az első hivatalos nemzetközi bemutatkozásra Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari szakkiállításán került sor, ami tovább fokozta a jelentős érdeklődést.
A Széchenyi István Egyetem szellemi tőkéje a fenntarthatóság jegyében születő, innovatív technológiai újításokat szolgálja
„Nyilvánvalóvá vált, hogy hatalmas az igény egy Európában készülő, kiváló minőségű permetező drón iránt. A kiállításon nemcsak kontinensen belüli cégekkel folytattunk előremutató tárgyalásokat, de több konkrét megkeresés érkezett Dél-Amerikából is” – hangsúlyozta az ügyvezető. Aláhúzta, a következő lépés, hogy a drón folyamatos fejlesztése mellett a kialakult kapcsolatok révén minél több megrendelést realizáljanak hazánkban és a nemzetközi piacon egyaránt.
A Széchenyi István Egyetem részvételével fejlesztett drónt bemutató előadást is nagy figyelem kísérte
„Az egyetemi innovációs ökoszisztéma építésének éppen az a célja, hogy olyan fejlesztési eredmények szülessenek, amelyek a nemzetközi piacon is megállják a helyüket. Mindehhez elsősorban kiváló kutatási eredményekre van szükség, amelyek támogatásra több programot tervezünk indítani. Ezek a nemzetközi hálózatosodást, illetve a magas minőségű kutatói publikációk születését segítik” – fogalmazott Dósa Gábor, a Széchenyi István Egyetem hasznosító vállalkozása, az Uni Inno Kft. ügyvezetője. Hozzáfűzte, az intézmény a startupok támogatása mellett olyan nagyvállalati együttműködéseket épít, amelyekben az egyetem és az ipari partner közös szellemi terméket hoz létre. „Stratégiai célunk, hogy a vállalatokkal közös kutatás-fejlesztés és innováció területén, az együttműködési mechanizmusokat és az eredményességet tekintve mintaalkotó intézmény legyünk Közép-Európában” – mondta. Kiemelte, a valós piaci igényekre adott legjobb megoldásokat keresik, ez jelenti az ABZ Innovation sikerét is.
A Fruit Logistica kiállítás honlapjának nyitóoldalán található videó is a magyar permetező drónnal indul
„A drónfejlesztés terén nem állunk meg a mezőgazdaságnál, hiszen képességeink alapján eljuthatunk a globális piaci igények teljes körű kiszolgálásáig is” – fejtette ki Drotár István, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának vezetője. Mint mondta, a dróntechnológia mellett még számos területen végez jelentős tudományos munkát, kutatást és fejlesztést a Széchenyi-egyetem, amelyek – az ipari partnerekkel együtt – hasonló sikerre vihetők. Ilyenek többek között az 5G-s fejlesztések, a telekommunikáció vagy az intézmény Járműipari Kutatóközpontjával együttműködésben a mesterséges intelligencia, az autonóm járművek.
„Az egyetem technológiai eredményeiben kulcskérdés, hogy mely ágazatokban hasznosítjuk ezeket. Innovatív megoldásainkkal a járműipart, az autó-motor sportot, a távközlést, a mezőgazdasági digitalizációt éppúgy segíteni tudjuk, mint az egészségügyet, a jövő közlekedését, a precíziós növénytermesztést, a korszerű élelmiszeripart, végeredményben a fenntarthatóságot” – zárta a központvezető.
Kapcsolódó cikkek
- Közlekedéstudomány: rangos díjakat kaptak a Széchenyi István Egyetem oktatói
- Fókuszban a fenntarthatóság: sikeres hallgatói innovációs projektek a Széchenyi István Egyetemen
- A Széchenyi István Egyetem hallgatói ismerkedhettek meg elsőként Elon Musk műholdas rendszerével
- Elhárult az utolsó akadály is a drónos permetezés elől
- Okosegészségügy: a Széchenyi István Egyetem kutatói betekintést engedtek legújabb fejlesztéseikbe
- Drónnal térképezték fel a Gödöllői Királyi Kastély parkját
- Tíz hónap alatt egymillió forintot kapnak a gólya ösztöndíjasok a Széchenyi István Egyetemen
- Keresztféléves felvételi 2023: vonzóak a fiatalok körében a Széchenyi-egyetem minőségi képzései
- Drónok a mindennapjainkban
- MIT LinQ Catalyst Europe program a Széchenyi István Egyetemen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Exkluzív betekintést adnak három hősies hivatás munkájába a HUAWEI P60 Pro-val készített fényképek
Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe, akik éjszakánként mások biztonságáért, nyugalmáért dolgoznak, akkor is készenlétben állva, amikor a többség az időt pihenéssel, alvással tölti.
A magyar rádiók zenei repertoárját vizsgálta az NMHH
Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent. A legnépszerűbb dalok közül viszont csak hat íródott ebben az évtizedben – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, ami a magyar rádiók zenei repertoárját és a zenei toplistákat vizsgálta 2022-ben a médiaszolgáltatók adatai alapján.
Kamerák a kapus mögött, és ugrás a sztratoszférába
A sportrajongók minden apró részletet látni akarnak, a TV-kamerák pedig teljesítik is a kívánságaikat: nagy felbontásban rögzítik, hogyan szorítja össze a kapus a fogait a tizenegyes előtt, vagy hány milliméteren múlik a szerva egy teniszmérkőzésen. Ilyen felvételeket csak úgy lehet készíteni, ha a kamera egészen közelről veszi a történéseket anélkül, hogy bezavarna. Több nagy tornán, és az olimpiákon is a wiesbadeni székhelyű specialista, az LMP Lux Media Plan miniatűr készülékeit használják, melyek akár egy sarokjelző zászlóba is beépíthetők. Ezekben a rekesz és a fókusz beállításához a FAULHABER meghajtóegységeit használják.
Divatfotózás a HONOR csúcskategóriás készülékével
A fotózás a kezdetektől fogva a divatipar elengedhetetlen része. A folyamatosan változó trendeket és stílusokat ugyanis meg kell örökíteni, elvégre meghatározzák az egyes korszakokat. A fotótechnológia fejlődése jelentős szerepet játszott a divatfotózás alakulásában is, exkluzív művészeti formából a személyes stílus médiumává alakítva azt. A HONOR Magic5 Pro egy forradalmi okostelefon, amely új szintre emeli a fotózást. Egy olyan eszköz a divatrajongók számára, amely ideális hogy, segítségével felfedezzék és kiaknázzák kreatív lehetőségeiket.
Újabb három szervezet vehette át a Családbarát Hely védjegy tanúsítványt
Négyéves fennállása alatt csaknem 2300 szervezet kapta meg a Családbarát Magyarország Központ által működtetett Családbarát Hely védjegy program elismerését. Legutóbb az Audi Hungaria Zrt., az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és az EXIM Magyarország vezetői vehették át a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt.