K&H: 2,1 milliót szánnának használt autóra a magyarok

forrás: Prím Online, 2023. március 9. 11:22

Nagyon kevesen vennének biztosan autót egy éven belül: a 30-59 évesek mindössze 6 százaléka, azaz a döntő többség nem tervezi, csak 29 százalékuk tartja elképzelhetőnek – derül ki a K&H felméréséből. Akik használt autót vennének, átlagosan 2,1 millió forintot, az “új autósok” 6,7 millió forintos keretet szánnak a vásárlásra.

Bár a magyar autópark folyamatosan öregszik, az átlagéletkor már átlépte a 15 évet, így a frissítésre szükség lenne, ám ez jó eséllyel várat magára. Az árak emelkedése, a gazdaság lassulása, az autók drágulása miatt a magyarok nagy része nem számol autóbeszerzéssel rövid távon – derül ki a K&H múlt év utolsó negyedévében készült reprezentatív felméréséből, amely az autóvásárlási terveket vizsgálta.

 

Inkább hagyományosat

 

A 30-59 éves korosztály 6 százaléka mondta biztosra azt, hogy egy éven belül autót tervez vásárolni, 29 százalékuk csak elképzelhetőnek tartja ezt. Ebből adódik, hogy a válaszadók majdnem kétharmadánál, 65 százalékánál nincs napirenden ez a kérdés.

 

Akik biztosan vagy valószínűleg belevágnának az autóvásárlásba, elsősorban benzines kocsira pályáznak: az érintettek 43 százaléka választaná ezt a meghajtást. Főként az évente 20 ezer kilométernél kevesebbet autózók szeretnének benzines autót. A dízelmotoros kocsik az autóvásárlást fontolgatók 21 százalékánál jönnek szóba. A hibridek csak 13 százalékukat érdekli, a villanyautók népszerűsége pedig továbbra is alacsony, mindössze 7 százalékuk venné fontolóra ezek vásárlását. Összességében az látszik, hogy az autóvásárlást tervezők körében még mindig a hagyományos – benzin- és dízelmotoros – kocsik a legkedveltebbek, ami magyarázható azzal is, hogy a hibridek és a villanyautók ára magasabb.

 

pexels.com

 

Mennyiért?

 

A felmérés választ adott arra is, hogy az autóvásárlást fontolgatók alig több, mint negyede, mindössze 27 százaléka szeretne új autót – elsősorban a diplomások és a magas jövedelműekre igaz ez –, a többség használtban gondolkodik.

 

Átlagosan 3,4 millióért vennének autót az érintettek, a legtöbben – 33 százalékuk – 1-2 milliós összeget fordítana erre a célra. Akik használt autót vennének, átlagosan 2,1 milliós keretből oldanák meg a kérdést, míg az újautó-vásárlók esetében az átlagos keret 6,7 millió forint. Ez az összeg azonban csak a teljes paletta alsó, legalacsonyabb áron elérhető szegmensében elég egy új autóra, azok ára ugyanis jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban: januárban például a KSH adatai szerint több mint 24 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel korábban.

 

Mi várható a jövőben?

 

Fontos megemlíteni a kilátásokat tekintve azt is, hogy a jelenlegi trendek, a szabályozás az elektrifikáció felé halad, azaz a tisztán elektromos autók térnyerését ösztönzi. Ugyanakkor a jelenlegi vásárlási hajlandóság mellett a teljes járműpark, ezen belül a személygépkocsi autópark lecserélése villanymeghajtásúakra még várat magára. Az alternatív megoldásoknak, így például az autómegosztásnak, a különböző rövidebb és hosszabb távú bérleti konstrukcióknak, a tömegközlekedés használatának támogatása jelenthet részben megoldást, de ezt a kérdést egyelőre számos bizonytalanság övezi nemzetközi szinten.

Kulcsszavak: autó autóvásárlás

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világcsúcs és két arany: tarolt a Széchenyi-egyetem csapata

A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve az első helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és városi kisautó kategóriában, az utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát megdöntve. Az eredmény egyszerre mutatja a győri intézményben folyó gyakorlatorientált képzések és a tehetséggondozás magas színvonalát.

2023. május 29. 13:38

Bemutatta új autóját a SZEnergy

Tavaly nyáron világcsúccsal nyerte Európa legnagyobb energiahatékonysági autóversenyét a győri SZEnergy Team, amely idén is indul a Shell-Eco Marathonon: a hagyományos városi kisautó kategóriában címvédésre készül, az önvezető versenyen pedig a tavalyi második hely után idén a dobogó legfelső fokát célozta meg. A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata a napokban mutatta be fejlesztéseit és leplezte le idei autóját, majd hamarosan utazik Franciaországba, ahol május 19-én már az autonóm versenyszámban szerepel.

2023. május 17. 12:39

A BMW Group elektromos autóinak beszállítójaként zöld gyárat épít az EVE Power Magyarországon

Az EVE Power, a vezető lítiumcella-gyártó cég Debrecenben épít környezetbarát gyárat, amely a BMW Group jövőbeni üzemének akkumulátorcella-beszállítójaként fog működni 45 hektáron. Az üzem Debrecen közelében, a BMW beszállítóinak biztosított területen, az Észak-nyugati Gazdasági Övezetben épül fel. 

2023. május 10. 18:56

Minőség és teljesítmény – ezt tudja a Bridgestone legújabb nyári gumiabroncsa

Az autó az abroncson keresztül érintkezik az úttal, így egy jól megválasztott, megfelelő minőségű és típusú gumiabronccsal sokat tehetünk a biztonságunkért. Az új Bridgestone Turanza 6 gumiabroncs tervezésénél is a közlekedésbiztonság szempontjait helyezték előtérbe. 

2023. május 8. 14:03

Megérkezett hazánkba a Maserati legújabb modellje

A Maserati márka kizárólagos hazai forgalmazója, a Wallis Motor itthon is bemutatta a kívül-belül megújult GranTurismót. Az új túrakupét a forradalmi V6 Nettuno motorral szerelték fel, jelenleg két változatban kapható: a 490 lóerős Modena, és a valaha volt legerősebb modellvariáció, a550 lóerős GT Trofeo. A Wallis Motor ígérete szerint hamarosan rendelhető lesz hazánkban is a Maserati első 100 százalékban elektromos modellje, a 760 lóerős GT Folgore is. 

2023. május 5. 21:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39