A Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmat Európában tavaly

forrás: Prím Online, 2023. március 31. 10:13

Ismét a Huawei tette a legtöbb szabadalmi bejelentést az Európai Szabadalmi Hivatal 2022-es szabadalmi indexe szerint. A vállalat immár negyedik alkalommal, harmadik egymást követő évben foglalja el az európai szabadalmi ranglista első helyét. A Huawei tavaly 4505 nemzetközi találmányt nyújtott be bejegyzésre, közel harminc százalékkal megelőzve a második helyezettet. 

Az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (EPO) 2022-ben 193.460 bejelentés érkezett, ami 2,5%-os növekedés az előző évhez képest, és új rekord az intézmény történetében. A szabadalmi bejelentések növekvő száma – amely fontos korai mutatója a vállalatok kutatás-fejlesztési befektetési törekvéseinek – rámutat arra, hogy az innováció a világ minden táján tapasztalható gazdasági bizonytalanság ellenére tavaly is erőteljes maradt.

 

Fellendülésben a digitális technológiák, az akkumulátorok és a félvezetők

 

Az EPO jelentése szerint a legtöbb szabadalmi bejelentés tavaly ismét a digitális kommunikációhoz (11,2% növekedés 2021-hez képest) kapcsolódott, amelyet szorosan követett az orvostechnika (+1,0%) és a számítástechnika (+1,8%). A digitális technológiák szabadalmi bejelentéseinek nagymértékű növekedése számos más területre is befolyással van, ilyen például az egészségügy, a közlekedés vagy a mezőgazdaság.

 

Erőteljes növekedés Kínából és az Egyesült Államokból

 

A legtöbb szabadalmi bejelentést benyújtó öt ország 2022-ben az Egyesült Államok (az összesített beadványok negyedével), Németország, Japán, Kína és Franciaország (lásd a diagramot) voltak. A kérelmek számának 2022-es növekedését főként a Kínából érkező bejelentések hajtották (+15,1% 2021-hez képest), amelyek több mint kétszeresére nőttek az elmúlt öt évben, és kisebb mértékben az Egyesült Államokból (+2,9%) és a Koreai Köztársaságból érkezők (+10,0%). A most közzétett index első tíz helyezettje között négy európai, két-két dél-koreai és egyesült államokbeli és egy-egy kínai és japán vállalat találhatók.

 

A rangsor élén a Huawei

 

Tavaly ismét a Huawei nyújtotta be a legtöbb, összesen 4505 szabadalmi kérelmet, majd harminc százalékkal megelőzve a második helyezett dél-koreai LG-t. A vállalat benyújtott szabadalmi kérelmeinek közel fele (2082 darab, amivel második a kategóriában) a digitális kommunikáció területéhez kapcsolódik, míg a számítástechnikai területen a vállalat nyújtotta be a legtöbb kérelmet (727-et).

 

A Huawei Technologies évek óta vezeti a szabadalmi ranglistákat. A vállalat először 2017-ben került az európai szabadalmi rangsor elejére, 2400 szabadalmi bejelentésével. Majd 2019-ben és a 2021-es is a legtöbb szabadalmi bejelentést tette Európában, utóbbi alkalommal a története során elért eddigi legnagyobb növekedéssel. A vállalat a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez (WIPO – World Intellectual Property Organization) benyújtott kérelmek számát tekintve is rendkívüli sikeres, 2020-ban lett először világelső, és 2022-ben is a legtermékenyebb vállalatnak számított, több mint 7600 benyújtott szabadalmi bejelentésével.

 

A Huawei a K+F- tevékenysége tekintetében is legjobbak között volt a világon volt az elmúlt évtizedben. Kutatás-fejlesztésre fordított beruházásainak összege tavaly meghaladta a 110,5 milliárd kínai jüant, míg az elmúlt tíz évben összesen 845 milliárd kínai jüan összegben fektetett ebbe a területbe. A Huawei 2021 végén több mint 107 ezer munkatársat foglalkoztatott a kutatás-fejlesztés területén, ez a vállalat összes munkavállalójának 54,8 százaléka.

Kulcsszavak: Huawei szabadalom

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A mesterséges intelligencia demokratizálja a marketinget

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára válik elérhetővé a marketing – állítja Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója.

2023. június 2. 17:00

Az Unió jóváhagyta a új e-aláíró platformot

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális Uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az Uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nem csak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform Uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

2023. június 2. 15:29

Digitalizációs részleg alakult hazánk piacvezető könyvelő vállalatánál

Külön digitalizációs szervezeti egységet hoztak létre a Process Solutionsnél (PS), hazánk egyik vezető számviteli, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalatánál.

2023. június 2. 12:45

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39