A biztonságos és kreatív internethasználatra fókuszált idén a fiataloknak kiírt NetBiztos videópályázat
Mire figyeljünk szörfölés, csetelés, keresgélés, zenehallgatás, videónézés és blogolás közben? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a DUE Médiahálózat és a Yettel által kiírt NetBiztos pályázat, amelynek győzteseit a DUE Országos Ifjúsági Sajtófesztiválján hirdették ki.
A biztonságos és kreatív internethasználat témakörét járta körbe a 12-22 év közötti fiatalokat célzó NetBiztos pályázat, amelyet a DUE Médiahálózat és a Yettel már 2015 óta hirdet meg. A beérkezett több mint ötven alkotás közül a legjobb hármat szakmai zsűri választotta ki, az alkotókat pedig értékes nyereményekkel – tablettel és okostelefonnal – díjazták a döntőnek helyet adó DUE Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon.
Az első helyezett Peresztegi Hanna, a Kőbányai Szent László Gimnázium diákja lett, aki ’De anya!’ című kisfilmjében egy anya-lány párbeszédet elevenít meg az online csetelés veszélyeiről. A rövid és csattanós videó a zsűri szerint tömörsége és stílusa miatt hatékonyan képes edukálni a fiatalokat.
Varga Krisztina, a ProSuli szakmai koordinátora; Peresztegi Hanna, a pályázat nyertese; Varga G. Gábor, a DUE elnökségi tanácsadója
A második helyen Bibercz Eliza, a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium tanulójának ’Légy elővigyázatos’ című alkotása kapott elismerést, ami feketén-fehéren bemutatja, hogy szélsőséges esetben milyen következményei lehetnek, ha valaki vadidegenekkel kezd ismerkedésbe a világhálón. A zsűri véleménye alapján a pályázó kitűnően jelenítette meg az ismeretlenekkel való chatelés veszélyeit egy mindenki számára figyelemfelkeltő videóban.
A harmadik helyezett Márkus Marcell Dávid, a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ hallgatója, aki arról készített videót, hogyan lehet bárki – nagyi és unoka egyaránt – az interneten csalók áldozata, és mit tehetünk, hogy az ilyen helyzetek felkészülten érjenek minket. A zsűri szerint a videó rendkívül alaposan járja körbe, hogyan működnek az adathalász próbálkozások.
A Yettel évek óta fontos küldetésének tartja a digitális edukációt és a tudatos internetezés elterjesztését is. Digitális oktatási programja, a ProSuli nem csak a digitális eszközök oktatási célú alkalmazásának lehetőségeit mutatja meg pedagógusoknak, szülőknek és diákoknak, de az internet tudatos használatában is segítséget nyújt különböző edukatív tartalmakkal. ChatMate nevű friss csevegőrobotja – amelyen keresztül Miller Dávid színésszel beszélgethetnek a felhasználók – a tinédzser korosztályt érintő, netezéssel összefüggő veszélyek kivédéséhez nyújt hasznos tudást.
Kapcsolódó cikkek
- A nyaralási szezon előtt itt a Yettel friss hálózati előrejelzése
- Tippek az új telefon biztonságos és kényelmes beállításához
- Három új igazgatói kinevezés a Yettel Magyarországnál
- Debütál a ChatMate, az interaktív chatbot
- Minőségi mobilra vágyik a magyar, kedvezményes áron
- Töretlennek tűnik a csaló e-mailek és SMS-ek terjedése – van megoldás
- Hasznos mobilhasználati tippek a Yetteltől
- 1 éves születésnapját ünnepli a Yettel
- Új otthoni tévészolgáltatást indít a Yettel
- Ajándék mobiladatot kapnak a Prime csoportos ügyfelek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Környezetvédelmi díjat kaptak az LG 2023-as OLED evo tévéi
Az LG Electronics (LG) 2023-as OLED evo tévéi megkapták a Carbon Trust*** CO2 kibocsátás csökkentéséről* és CO2 méréséről** szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a Société Générale de Surveillance SA (SGS) környezetvédelmi címkét**** is magáénak tudhatja. Az elismerésekkel az LG folyamatos ESG-erőfeszítéseit díjazták, amelyeket a gyártás során keletkező műanyaghulladék csökkentése érdekében tesz.
Új okosóra a Huawei magyarországi kínálatában
Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos használatot tesz lehetővé. Az okosóra kompatibilis Android és iOS-készülékekkel, a felhasználók egyszerűen indíthatnak és fogadhatnak hívást az eszközzel, amely gyorstöltéssel is tölthető.
Új technológiák forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát
Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban változtatják meg a fizetés jövőjét. Segítségükkel az ügyfelek egységes és kényelmes fizetési élményben részesülnek, míg a pénzügyi szolgáltatók számára lehetőség nyílik újfajta üzleti modellek kialakítására.
Zöld gasztroreformot hirdet a magyar startup
Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki a gasztroszektor környezettudatossá tételét, és a körforgásos gazdasági modell alkalmazását is.
Szerverhardver frissítés vs. váltás a legújabb platformra – melyik éri meg jobban?
Az elmúlt időszak gazdasági kihívásai az adatközponti IT-infrastruktúrákat sem kímélik. Egy korábbi felmérés adatai szerint 2020-ban még a válaszadók 42 százaléka azt vallotta, hogy két-három évente frissíti adatközponti szervereit, míg 26 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy ezt minden évben megteszi.