Indul Magyarország első kriptoáruháza

forrás: Prím Online, 2023. május 26. 12:49

Ilyen még nem volt! Júniusban elindul az első kriptoáruház Magyarországon, ahol az összes olyan elektrotechnikai termék elérhető lesz, ami Európában népszerű. A kezdeményezés azért is úttörő, mert úgy juthatunk a készülékekhez, hogy csak egy töredékét fizetjük be, a többit pedig jutalomként, több mint száz százalékos kamatra kapjuk.

Az új kriptoáruház lényegében egy világot megcélzó online elektronikai webáruház, amelyben csak kriptovalutáért lehet majd vásárolni. Ez a kezdeményezés nem csak azoknak jelenthet megoldást, akik befektetnének, hogy aztán egyedülálló, akár évi száz százalékos hozammal vásárolhassák meg a legújabb telefont vagy egyéb elektrotechnikai cikkeket, hanem azoknak is, akik mondjuk szeretnek előre gondolkodni.

 

 

„A kriptoáruházzal szeretnénk az eladósodottság növelése helyett – vagyis a vedd meg hitelre elvvel szemben – a megtakarítási hajlandóságot növelni. A webáruházban tokeneket lehet vásárolni, azaz gyűjteni, amivel számtalan jutalomban részesülhetünk az úgynevezett stakelés, vagyis zárolás által, ami lényegében olyan, mint egy kriptobetét. Itt azonban egyedülálló kamattal is számolhatunk, ami évi száz százalék is lehet” – magyarázta a kriptoáruház működési alapelveit Kun Róbert, a hamarosan induló CoinPhone.eu tulajdonosa és ügyvezetője.

 

Így vásárolhatunk a legkedvezőbben

 

A kriptoáruházat a Happy-Panda Handels Gmbh osztrák cég hozza létre, így biztosítva a legjobb nagykereskedéses árakat. A kripto-webshopban többféle kriptovalutával – többek között BTC, ETH – is fizethetünk, ám a platform saját tokenje, a LiveGreen Coin (LGC) nyújtja a legtöbb kedvezményt. És hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

 

 

„Ha LGC Tokent vásárolunk, azaz elkezdünk gyűjteni, úgy számtalan jutalomban részesülhetünk a stakelés által. Néhány példát említve, az ApeSwap.finance-en LGC likviditásért cserébe 110 százalékos éves jutalmat kapunk, méghozzá dollárban (USDT). Csak simán token stakelésért a VizslaSwap.com-on több mint 75 százalékot kaphatunk USDT-ben, de akár 78 százalékot bitcoinban is. A BabyDogeSwap-on is 60 százalék körüli a jutalom dollárban. Ez azért igen csábító, hiszen USDT jutalmak a piacon átlagban mindössze a körülbelül 10 százalékot érik el, ami egy befektetés esetében hatalmas különbséget jelent” – tette hozzá Kun Róbert.

 

Az ügyvezető egy konkrét példán keresztül is bemutatta, miért nyerhetünk azon, ha a kriptoáruházban vásárolunk és nem egy üzletben vagy egy szolgáltatónál veszünk mondjuk részletre telefont többéves hűségidővel.

 

„Ha valakinek most rendelkezésre áll a telefon árának a fele, mondjuk 200.000 forint, és ezt leköti két évre – ennyi szokott a telefon törlesztője lenni –, két év múlva ugyanúgy megvan a 200.000 forint értékű LGC Tokene de kapott több mint 440.000 forintnyi dollárt, amiből fedezheti a következő telefonját” – magyarázta az ügyvezető.

 

A coinphone.eu mintegy 3 hét múlva startol el és a cég reményei szerint hamar elérhetik egy nagyobb volumenű telekommunikációs áruház forgalmát. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar cég a leginnovatívabbak között Európában

Akár negyedére rövidíti az ipari gépészeti központok, légtechnikai rendszerek és más összetett épületgépészeti megoldások kivitelezési idejét és gyakorlatilag nullára csökkenti az anyagveszteséget egy nemzetközi díjjal elismert magyar technológia. Az Európa tíz leginnovatívabb építőipari cége közé beválasztott GLT Delta az épületszkennelés, a négydimenziós tervezés és az előregyártás kombinálásával vált pécsi családi vállalkozásból európai referenciákkal rendelkező céggé.

2023. június 2. 21:31

A mesterséges intelligencia demokratizálja a marketinget

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára válik elérhetővé a marketing – állítja Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója.

2023. június 2. 17:00

Az Unió jóváhagyta a új e-aláíró platformot

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális Uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az Uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nem csak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform Uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

2023. június 2. 15:29

Digitalizációs részleg alakult hazánk piacvezető könyvelő vállalatánál

Külön digitalizációs szervezeti egységet hoztak létre a Process Solutionsnél (PS), hazánk egyik vezető számviteli, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalatánál.

2023. június 2. 12:45

Felgyorsítja stratégiai átalakulását a Maersk

Jelentős előrelépést ért el digitális átalakulásában a dán Maersk. A világ legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalata az SAP Business Technology Platform segítségével gyorsítja fel stratégiai fejlődését, automatizálja üzleti folyamatait, növeli hatékonyságát, teszi egyszerűbbé a technológia használatát, és növeli a felhasználói élményt.

2023. június 2. 11:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39