A magyar rádiók zenei repertoárját vizsgálta az NMHH
Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent. A legnépszerűbb dalok közül viszont csak hat íródott ebben az évtizedben – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, ami a magyar rádiók zenei repertoárját és a zenei toplistákat vizsgálta 2022-ben a médiaszolgáltatók adatai alapján.
Az NMHH elemzése 152 rádió önbevalláson alapuló műsortükrét dolgozta fel különböző változók alapján. Az elsődleges adattisztítást követően néhány rádió lemorzsolódott az összesítésből, 152 adó esetében azonban sikeres volt az adatgyűjtés, így egy 22,7 millió soros adattábla állt elő.
A teljes kínálatban a legtöbbet játszott zenekarnak a Wellhello számított, amelynek dalai átlagosan hatévesek voltak. Majdnem négyszer annyiszor hallhattuk a zenekart, mint a huszadik helyezett Soulwave-et. A népszerű művészek között feltűntek olyanok, akik csak néhány éve adták ki a számaikat, de megjelentek főként az előző évezredben tevékenykedők, így a Republic zenekar és a Mária Rádió által sokat játszott Szentpéteri Csilla is. A külföldi művészek közül egy albán származású amerikai énekesnő volt a legnépszerűbb: Ava Max. Friss, átlagosan egyéves dalokat hallhatott tőle a közönség. A második helyezett Ed Sheeran, a háromszoros Grammy-díjas angol énekes volt.
A vizsgált rádiók több mint 12 ezerszer játszották le a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent, amely 2022-ben jelent meg. A legnépszerűbb dalok közül csak hat íródott ebben az évtizedben. A top20 külföldi zeneszám között csupán négy 2020-as található, a többi mind frissebb. A legnépszerűbb számot - a dal címe ABCDEFU - Gayle énekelte és 11 ezernél is többször volt hallható a magyar kereskedelmi, közösségi, de még a közszolgálati rádiókban is.
Jellemző, hogy a hálózatos szolgáltatók ugyanazt a zenészt részesítik előnyben, így a Karc FM az Edda Műveket és az LGT-t, a Magyar Katolikus Rádió Kövi Szabolcsot és a The Crossoverst, a Mária Rádió a Gáspár Károly Triót, Győrfi Albertet és Szentpéteri Csillát, a Best FM a Kowalsky meg a Vegát, a Szent István Rádiók a Magyar Állami Operaház Kórusát, a Rádió 1 pedig a Wellhellot. Rúzsa Magdi, a harmadik legtöbbször játszott magyar művész számos, egymástól független rádió kínálatában is előszeretettel szerepelt 2022-ben.
A rádiók összesen 103 évnyi adást sugároztak 2022. január 1-től december 31-ig (nem minden csatorna sugároz 24 órában). Egy nap hanganyaga körülbelül 900 Megabyte-nak felel meg rádiós műsorok esetén. A 103 év adata 33 Terabyte-ot emészt fel (1 TB = 1024 GB, egy átlagos notebook kapacitása 1 TB). Manapság a modern technológiának köszönhetően ez a teljes anyag elférne egy farzsebben. A jegyzőkönyvek által használt műsorkategóriák közül a két legjelentősebb a zene és a műsorszám. A zene kategória 48 évet tenne ki, míg a műsorszám 49 évet. Ezen kívül még hallható volt két év ajánló és egy év reklám. Ha az összes szignált egymás mellé vágnánk, több mint egy éven és két hónapon keresztül hallgathatnánk őket.
Összesen 7.058.658 alkalommal szerkesztettek adásba 2022-ben zenei tételt a vizsgált 152 rádióban. A zenék hosszát tekintve nem mutatkoztak nagy eltérések a külföldi és a magyar zeneszámok között. Átlagosan 3 perc 30 másodpercesek voltak. A 2022-ben hallható szerzemények negyede (23,3 százaléka) két évnél, fele (52, százalék) pedig hét évnél fiatalabb volt. A legnépszerűbb kereskedelmi rádiók (pl.: Retro Rádió, Sláger FM, Best FM) mégis inkább oldies kínálattal szóltak a közönségükhöz. 2022-ben elsősorban 2021-ben „piacra került” zenéket (13,4 százalék) játszottak a rádiók, melyek több mint fele (54,9 százalék) külföldi volt.
Az NMHH adattisztításának eredményeként az adatbázisban található „legidősebb” zene 72 éves, 1949-es kiadású, a „legifjabb” pedig 2022-es. A 152 rádiónál 10,46 év volt az átlagos életkor (külföldi: 11,56, magyar: 9,44). A legrégibb zenéket a Rock FM biztosította (29,2 év), rajta kívül a Dankó Rádión (23,3), nevéhez híven a Retro Rádión (23), a Rádió Antritton (21,2) és a budapesti Karc FM-en (21,1) szóltak átlagosan húsz évnél idősebb slágerek.
Kapcsolódó cikkek
- A gyermekeket érő folyamatos pénzügyi nyomás veszélyeire hívja fel a figyelmet az NMHH
- Online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgált az NMHH
- Elkészült az éves INHOPE-jelentés
- Pontosabb kép a gyermekek digitális életéről
- Az online platformokról elérhető tudás összegzésére törekszik az NMHH új honlapja
- NMHH: kevesebb szolgáltatáskiesést hozhat a távközlésbe a mesterséges intelligencia
- AZ NMHH-kutatásából kiderült, hogyan változott az üzleti távközlési piac
- Médiatudatosság és gyermekvédelem: médiakonferencia az NMHH szakembereivel Szombathelyen
- Nem törődünk eléggé online adataink védelmével
- Az NMHH-kutatásából kiderült, hogy hol és hogyan hallgatunk rádiót
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Cyber Signals: egyre több kibertámadás éri a sporteseményeket és helyszíneiket
A sport– és szórakoztató rendezvények gördülékenyebb és kényelmesebb lebonyolításához egyre több digitális szolgáltatást vesznek igénybe a helyszínt biztosító intézmények és a szervezők. Emiatt megnőtt a háttérinfrastruktúrák sérülékenysége, kedvező célpontot kínálva a kiberbűnözőknek. A Cyber Signals ötödik kiadása arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen sokrétű kiberbiztonsági előkészületekre van szükség ahhoz, hogy a rendezést vállaló intézmények infrastruktúrája mellett a sportolók, sportszövetségek és szponzorok, valamint a rendezvényeket látogató közönség adatai védve legyenek a kibertámadásoktól.
Egyszerre sportos és elegáns – mindennapossá vált a rugalmasan alakítható, hibrid viselet
Jelentősen átalakultak az öltözködési szokások a világjárványt követően egy friss felmérés szerint: a munkavállalók háromnegyede 2023-ban már a lazább, "business casual" stílust vagy a hétköznapi, utcai viseletet részesíti előnyben a munkahelyén, a formális üzleti öltözék pedig eltűnőben van. A változó igényeket a divatmárkák is lekövették: előtérbe kerültek a hibrid, az alkalomhoz és öltözethez rugalmasan alakítható darabok és ruházati kiegészítők. Mindez azonban nemcsak a ruházat, hanem a viselhető okoseszközök terén is megjelent, és erre a nagy technológiai gyártók is odafigyelnek, okosóráikban egyesítik a változtatható stílusú, divatos megjelenést a csúcstechnológiával.
A magyar fejlesztőket nem nagyon érdekli, mire és miként használják a mesterséges intelligenciát
Technooptimizmus és a társadalmi, etikai felelősség hárítása, a szolidaritás hiánya jellemezte azokat a magyar szakembereket, akiknek a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos jövőképét a Corvinus Egyetem kutatói térképezték fel egy friss kutatásban. Az egyik szerző MI-témában élőben is előad a pénteki Kutatók éjszakáján.
Pénzváltó helyett fintech appokkal spórolnak a magyarok a nyaralás során
Rengeteg pénzt spórolhattak meg a külföldi nyaralás során azok, akik a magyar bankkártyájuk helyett valamelyik fintech cég bankkártyájával fizettek inkább.
A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna az adatbiztonsági megfelelésen
Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek ellenére a legtöbb hazai cégvezető még 2023-ban is figyelmen kívül hagyja azt, hogy cége milyen informatikai megoldásokat használ.