Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

forrás: Prím Online, 2023. szeptember 4. 15:38

Nagyon jó eredményeket értek el a magyar diákok az idén augusztus 28. és szeptember 4. között Szegeden megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI). Rendező országként hazánk két csapatot indíthatott, a nyolc diákolimpikon egy ezüst- és öt bronzérmet szerzett, de a maradék két csapattag is dicsérettel tért haza a világ legrangosabb informatikai versenyéről, amelyre a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében készültek fel a versenyzők.

Hétfőn a hivatalos eredményhirdetéssel zárult a harmincötödik IOI, vagyis a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia, a világ legrangosabb informatikai versenye, amelyen idén közel nyolcvanöt ország mintegy háromszázötven diákja mérte össze tudását rendkívül fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokban.

 

Rendező országként a Szegeden zajlott IOI 2023-n Magyarország két négyfős csapatot is indíthatott, amelynek tagjai hazai és regionális tanulmányi versenyeken elért eredményeik alapján vehettej részt a legrangosabbnak számító globális versenyen.

 

A versenyen a hazai csapatból a legmagasabb pontszámot elérve ezüstérmet szerzett Tarján Bernát, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest) diákja. 

 

 

Rajta kívül öt másik csapattag ért el bronzérmet érő pontszámokat: Molnár István Ádám,  (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), Máté Lőrinc és Németh Márton Tamás (a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjai), Fülöp Máté (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium), illetve Németh Marcell (ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely).

 

A verseny zsűrije dicséretben (honourable mention) részesítette Vámosi Bendegúz Pétert (Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen), és Czanik Pált (Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest), a magyar csapat további két tagját.

 

A magyar diákok a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel az IOI 2023-re, az ELTE Informatikai Karával szoros együttműködésében. A magyar csapat vezetője dr. Horváth Gyula, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának alelnöke, a csapatvezető-helyettesük pedig Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke volt.

 

“Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mind a 8 diákunk érmet, illetve dicséretet kapott. A tehetséggondozási rendszerünkben felnőtt fiatalok, korábbi versenyzőink, az Eötvös Loránd Tudományegyetem színeiben, dr. Németh Zsolt és Nikházy László vezetésével, a nemzetközi közösség által magasra értékelve teljesítettek a tudományos- és a technikai bizottság munkájában” – kommentálta az idei versenyeredményeket Erdősné dr. Németh Ágnes.

 

Az IOI 2023 záróünnepségén a diákolimpia Nemzetközi Bizottsága, Benjamin Burton professzor vezetésével, az IOI nemzetközi közösségéért tett kiemelkedő szolgálatokért adott díjjal (Distinguished Service Award) ismerte el dr. Horváth Gyula több évtizedes, az IOI-ban végzett munkáját. 

 

Az IOI 2023 teljes eredménylistáját ezen a linken lehet megtekinteni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még nagyobb szabadságot biztosít a Sencor új robotporszívója

Új szintre emeli a robotporszívók által nyújtott kényelmet a Sencor újdonsága. Kétség nem fér hozzá, hogy bár ezek a készülékek teljesen autonóm módon képesek gondoskodni a porszívózásról, a tartályuk kiürítésére eddig nem voltak képesek. Mindez teljesen megváltoztathatja a robotporszívókról alkotott elképzeléseinket. 

2023. október 2. 19:55

Érkeznek a felújított telefonok a Telekomtól

Október 2-től A+ prémium minősítésű felújított készülékek vásárolhatók a Telekomtól. A vállalat ezzel is szeretné azt támogatni, hogy a digitális világ tüneményeihez való hozzáférés még szélesebb kör számára legyen elérhető.

2023. október 2. 18:20

Elindult a Magyar Klímacsereprogram

A minden negyedik magyar háztartásban megtalálható klímaberendezések közül a nagy energiafogyasztásúak cseréje még gyorsabban térülhet meg a Magyar Klímacsereprogram segítségével.

2023. október 2. 16:53

A HONOR X6a-val a vállalat újra a középkategóriás okostelefonok világában alkot nagyot

A HONOR ma bejelentette, hogy érkezik a HONOR X6a. Bámulatos, 6,56”-os kijelzője támogatja a dinamikus fénytompítást, erőteljes 50MP-es tripla kamerarendszere kiváló a fényképezéshez, az 5200mAh-s  akkumulátor teljesítmény és a 128GB tárhely pedig átfogó felhasználói élményt nyújtanak az egész napra.

2023. október 2. 14:24

Évi egymillió forint támogatás – már lehet pályázni a Széchenyi-egyetem Gólya-ösztöndíjára

A győri Széchenyi István Egyetem elsőéves nappali tagozatos hallgatói számára kiírt ösztöndíj-pályázat ötven nyertes hallgatóját tíz hónapon át havi százezer forintos ösztöndíjjal segíti az intézmény tanulmányaiban.

2023. október 2. 13:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38